EST. 2002

Jura-Racing – Varga Gerg?

Vasárnap volt a legjobb id?, kis szél a h?mér? 10 fok fölött is mutatott. Az
Open-Extrem verseny ezúttal rendben zajlott. Sikerült megint összeakadnom
a CBR-es haverommal, ütöttük vágtuk egymást végig.
De a kezemben éreztem
az irányítást, a vége el?tt 2 körrel gondoltam meglépek. Sikerült is körbemotoroznom
a pálya egyik hátsó kanyarjában.
Az utolsó körre meg is léptem egy jó ötven
méterre, de ami ez után következett … a pálya hátsó részén szerettem volna egy
4.-et váltani, ami nem sikerült, mert letörött a váltókarom !!!! Fél
kört mentem harmadikban, ‘néhol’ leszabályzó motorral. A célra ráfordítóban
még reménykedtem, de a célvonal el?tt 40cm-re megel?zte a dadogó motoromat.
Kicsit bosszús voltam. Volt 20 percünk a váltókart megszerelni, mert ugye jött
a hatszáz. Váltókar csere, gumi és minden más marad.

Sikerült jó rajtot vennem, kb 4-5 emberkét lerajtoltam, de az ugye még mindig
csak a 9. hely!! További haton sikerült átverekednem magam 2 kör alatt. Végig
a harmadik helyen motoroztam, de a vége felé elkezdtem csúszkálni.
Kicsit
visszavettem a tempómból, mivel komolyabb tétje nem volt a versenynek számomra.
Egy gixxer 600 ki is használta az alkalmat és visszael?zött. Ezen a versenyen
sikerült már a tavalyi legjobb id?mön is javítani. Este volt díjkiosztó, ahol
már kénytelenek voltak adni egy kupát is.

A hétf?i napon is volt egy verseny a hétvége leggyorsabb 40 pilótája számára.
Ez egy GP távnyi verseny, ami jelen esetben 19 kör volt.
A hétvégén elért
legjobb id? alapján van rajtolás. A 6. helyr?l vágtam neki a távnak.
Aznap az id?járás megint vicces volt. Kb 7 fok és akkora szél, hogy elfújta
a motort. Volt aki nem is vállalta a versenyt, köztük volt a jól ismert Alfred
Luger is, aki a szélben nem tudott 2:02 alá menni, pedig vasárnap még 2:01 alatt
is motorozott. Jót rajtoltam, de beszorultam egy ezres gixxer mögé, ami hihetetlen
er?s volt.
Az egyenesekben 50m-eket kaptam, a kanyarban meg majdnem föllöktem.
Az ember nem tudta egyszer?en megülni a motort olyan er?s volt, folyton ágaskodott
vesztére, mert elfújta a motor elejét a szél.

Mikor megel?ztem végre, a 7. helyen motoroztam. Fölvettem egy tempót,
amit úgy éreztem végig tudok tartani a 19 kör alatt. A 15. kör környékén hátranéztem
és egy fehér gixxer (má megint egy suzuki!!!:) nagyon rajtam volt. Gondoltam
most lerázom, és sikerült megfutnom a hétvége legeslegjobb idejét a 16. körben,
7fokban, hatalmas szélben. Ez az id? közel egy másodperccel jobb, mint a tavalyi
legjobb id?m!!! A gyorsabb tempót sikerült végig tartanom és sorra el?ztem
le a lekörözötteket, s?t az el?ttem lév?ket is kezdtem befogni, pedig több mint
egy célegyenessel el?ttem jártak. Az utolsó három körben megel?ztem három embert
és végül a negyedik lettem, legjobb hatszázasként. Vagyis ötödik … mivel
felt?nt egy versenyz? aki minden el?zetes nélkül beállt
a versenyre és a
legutolsó rajthelyr?l indult. Az els? körben el?zött meg engem is.

Éreztem, hogy valaki nagyon ‘er?sködik’ mögöttem a kanyarban. Gondoltam
magamban: Mit akarsz az ezreseddel a kanyarban!! Úgy is én vagyok a gyorsabb!
Aztán hátul a gyors jobbosban megel?zött, gondoltam féktávon visszamegyek…
hát nem sikerült viszont a ruháján az írást el tudtam olvasni ‘Meklau’
.
Jóóóóóóóóó. Ez mit keres itt.:)) Amíg föltartották az el?tte lév?k, lestem a
vb-s íveket, de nem sokáig. Úgy dobálta a 2:00-kat mintha a világ legtermészetesebb
dolga lenne,
egy olyan rosszul áttételezett motorral, ami a célegyenes
felénél leforgott, használt gumikkal, bazi nagy szélben. Az értékelésnél maguk
elé nem rakták, viszont elém berakták. Így végül 5. lettem, de sokkal szívesebben
vagyok ötödik egy olyan mez?nyben, ahol Andreas Meklau az els?
.

Szeretném széljegyzetben megjegyezni, hogy a Lady kupa eleje csapatta a 2:13-as
körid?ket.

A Hungaroringen sajna keveset fogok tudni menni a verseny el?tt, de majd meglátjuk
mi lesz.

Üdv

Varga Gerg?

ugrás fel