EST. 2002

Kalashnikovot kapnak az orosz rendőrök

Első sorban természetvédelmi területen és tömeges rendezvényeken fogják használni az új techniká

Azt már eddig is tudtuk, hogy érkezik az új elektromos motor a Mikhail Kalashnikovról elnevezett orosz cég jóvoltából amit egy IZH modellből építettek. A teljesen elektromos alapokon működő motor 15 kW teljesítménnyel veszi majd fel a harcot a bűn elkövetői ellen,ami átfordítva 100 – 150 kilométeres hatótávolságot és maximum 80 km/h sebességet jelent.

Az előnyeit olyan parkokban szeretnék használni a orosz hatóságok mint a Tsaritsyno és a Poklonnaya. Az első 50 darabot adományként kapják a moszkvai rendőrök és valószínűleg tesztelési céllal is. A kerékpár enduró modelleken mintájára készült és igen spártai kinézettel rendelkezik. A szokásos rendőri felszerelés mellett egy lőszer dobozt és pisztoly állványt is kapnak a fehér-kék verziók.

A katonaság számára gyártott modell kicsit más felszereltséget kapott de az alap megegyezik a rendfenntartóknál hasznát motorral. AZ AK-47 a világ talán legismertebb támadópuskája amit jelenleg is 25 országban állítanak elő kisebb módosításokkal. Ha az új piac csak fele ekkora hírnevet hoz a cégnek akkor hosszú évekig láthatunk még Oroszországban vagy piacain elektromos elektromos IZH-t.

ugrás fel