EST. 2002

Két ezüst a HTS Teamnek a bajnoki nyitányon

Viszontagságosan indult a szezon a magyar bajnok motokrossz-csapat számára

. A HTS Team az elmúlt években verhetetlen volt a pest megyei Nyáregyházán. Ezúttal le kellett mondaniuk a győzelemről, két ezüstéremmel vigasztalódhattak.

Sérülések, technikai problémák. A motokrosszban erre a kettőre mindenkinek fel kell készülnie. A hazai bajnokság címvédő alakulatának mindkettőből kijutott az elmúlt időszakban.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

Az Élsport MX2-es kategóriájának tavalyi bajnoka, a 18 éves Varga Imre négy héttel a bajnoki rajt előtt lábfejtörést szenvedett. A csapat másik húzóemberét, a 25 éves Hugyecz Eriket még a tavalyi térdsérülése hátráltatja, a 9-szeres bajnokot, Szvoboda Bencét pedig nélkülözniük kellett Nyáregyházán, mert az egybeesett a cseh bajnokság loketi viadalával. A 17 éves Kiss Márk volt az egyedüli teljes értékű ember a rajtvonalnál.

Nyáregyháza minden évben a legszínvonalasabb hazai versenyek között szerepel. Egyrészt a szervezés, másrészt a résztvevők népes tábora miatt. A mezőnyben volt a világbajnokságra készülő Husqvarna Maurer Racing Team két kiváló nemzetközi tehetsége, a szlovén Jernej Irt és a magyar –tajvani felmenőkkel büszkélkedő Brian Hsu is. A két fiú szereplése mindig örömteli, mert kiváló ellenfelek, és akkor még nem esett szó a mindig veszélyes Szőke Márkról, a Motaction/Monpet team hazai kiválóságáról.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

Hugyecz Eriknek nem volt könnyű dolga, hogy az Open kategóriában tartani tudja velük a lépést. Az ötszörös magyar bajnok még nincs csúcsformában, a téli időszakát a sérülésekből való rehabilitáció megpecsételte, ráadásul Nyáregyháza előtt agyrázkódást szenvedett a felkészülésnek szánt gyáli MXmánia Kupa versenyen. Szurdokpüspöki büszkeségének ezen a viadalon a tisztes helytállás volt a cél, amit maradéktalanul teljesített is.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

Nem vágtam neki nagy reményekkel a versenynek, mert a gyáli bukásom után egész heten az ágyat nyomtam. A fejem, meg a nyakam még most sem az igazi. A pálya jó volt, mint mindig. Időmérőn 3. lettem, ami egy biztató kezdés volt számomra. Az első futamban eljöttem az elején, de gyorsan bedurrantam, és nagyon kellett küzdenem. Ebben a menetben 3. lettem. A második futam jobban sikerült az elején. Elhoztam a rajtot, az első pár kört megnyomtam, és sajnos megint összejött egy bukás. Szerencsére tudtam folytatni, de már csak arra figyeltem, hogy a második helyet megtartsam. Összetettben 2. helyen zártam a napot.” – értékelte versenyét a kondicionális problémákkal küzdő ötszörös magyar bajnok.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

Az MX2-es összecsapásait sem úszták meg eseménytelenül a HTS Team motorosai. Varga Imre az első futamból saját hibájából bukott, így lecsúszott a kategóriagyőzelemről, második helyen futott célba. A második futamban kétszer is defektet kapott, így cirkáló tempóban csak a kilencedik pozícióban láthatta meg a kockás zászlót. Összetettben az ötödik helyen végzett a kategória címvédője.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

„Pontokért mentem, ezt sikerült elérnem, persze valljuk be, a győzelem jobban mutatott volna. Türelmesebbnek kell lennem magammal, sérülés után sajnos nem lehet siettetni a visszatérést. Most majd egymás után jönnek a versenyek, így bízom benne, hogy a versenykilométerekkel a formám és az önbizalmam is visszatér a sérülés előtti állapotába.” – bizakodott a jövőt illetően Varga.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

Kiss Márk volt az egyetlen HTS-es versenyző, aki jó formában vághatott neki a nyáregyházi bajnoki nyitánynak. Hiába a jó állóképesség, az ifjú titánnak a rajtjai idén nem sikerülnek eseménymentesre. A gyáli MXmánia Kupa után most is belekeveredett – önhibáján kívül – egy rajtbalesetbe, ami megpecsételte a versenyét. Az első futam bukdácsolásai után mindent megtett, hogy a másodikban javítson, és ez össze is jött. A rajtbukás dacára stabil tempót tudott diktálni, ami az összetett második helyezését jelentette a nap végén.

 HTS KTM Team Nyáregyháza 2017

„Nem vagyok teljesen elégedett ezzel a nappal. Erősnek érzem magam a motoron, ami kitart a futam végéig. Ennek ellenére nem tudtam magamat adni a pályán, ez nem az én tempóm volt. Az első futamban estem-keltem, a másodikban is szerencsétlen voltam, újra a rajtnál akadtam össze a többiekkel. Próbálom betudni ezt a versenyt egy rossz napnak, és a további célokra koncentrálok, folytatom a munkát keményen.” – tekintett a jövőbe az MX2-es kategória második helyezettje.

A HTS Team számára most egy hosszú, nemzetközi szereplésekkel teli időszak következik. Versenyzőik Németországban, Ausztriában és Csehországban is rajthoz állnak a minél jobb eredmények és a fejlődés reményében.

 

Összetett végeredmény, Open kategória:

1. Brian Hsu (Németország, Husqvarna Maurer-Gép Racing Team)

2. Hugyecz Erik (Magyarország, HTS Team)

3. Szőke Márk (Magyarország, Motoaction Monpet Team)

4. Pergel Márk (Magyarország, DSF Extrém SE)

5. Déczi Balázs (Magyarország , Husqvarna Maurer-Gép Racing Team)

 

A bajnokság állása 1 forduló után:

1. Brian Hsu , 50 pont

2. Hugyecz Erik, 42 pont

3. Szőke Márk, 42 pont

4. Pergel Márk, 34 pont

5. Déczi Balázs, 30 pont

 

Összetett végeredmény, MX2 kategória:

1. Tompa Krisztián (Románia, TM Racing)

2. Kiss Márk (Magyarország, HTS Team)

3. Ragats Roland (Magyarország, Motoaciton Monpet Team)

4. Kruss Károly (Magyarország, MAMI Team Fehér)

5. Varga Imre (Magyarország, HTS Team)

 

A bajnokság állása 1 forduló után:

1. Tompa Krisztián, 50 pont

2. Kiss Márk, 37 pont

3. Ragats Roland, 36 pont

4. Kruss Károly, 36 pont

5. Varga Imre, 34 pont

ugrás fel