EST. 2002

Kumpan 1954 és 1953 elektromos robogók, 1950 elektromos roller

Minden bizonnyal nem véletlen a német Kumpan cég névválasztása, ami németül és svédül havert jelent.

A nyugat-európában már sikerrel tesztelt és forgalmazott elektromos járművei ugyanis környezetbarát megoldást jelentenek a munkába járásra, városi közlekedésre.

A Kumpan robogói, az olaszosan elegáns 1954, és a nőiesebb 1953 fantázianevű modellek az 50 köbcentis kategóriának felelnek meg, ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak rájuk, így vezethetők moped és B kategóriás jogosítvánnyal. Bár a motor képes lenne nagyobb végsebesség elérésére is, a kategóriának megfelelően szintén 45 km/órára van korlátozna.

Akkor miért jobb egy ilyen elektromos robogó egy hagyományos belsőégésű társánál? A környezettudatosság egyre több embernek fontos szempont. Jó dolog zéró károsanyag kibocsátás mellett hangtalanul átsuhanni a városon, de talán a motorosok többségét jobban érdekli az elindulástól rendelkezésre álló maximális nyomaték. Amíg nem próbáltál valamilyen elektromos járművet, addig nehéz elképzelni, milyen lendülettel tud megindulni akár egy ilyen kis kétkerekű is.

Egy robogó alapvetően költséghatékony módja a közlekedésnek, egy megfelelően beállított és karbantartott 50-es kétütemű gép 3 liter körül fogyaszt 100 km-en. Ez mai árakon számolva keverék olajjal együtt 1300 Ft-ot jelent. A Kumpan azonban új szintre emeli a spórolást. Az akkumulátorok feltöltése töredékébe kerül annak az összegnek, amit a benzinkúton hagyunk. A 100 km megtételéhez szükséges töltés az ELMŰ lakossági áraival kalkulálva kevesebb, mint 100 Ft-ra jön ki. Ez 10.000 km alatt hozzávetőleg 120.000 Ft-tal kerül kevesebbe! Ha pedig a munkahelyeden is rá tudod csatlakoztatni a hálózatra a robogót, felesleges is a számolgatás, szinte ingyen közlekedhetsz.

 

 

Kumpan 1954

 

A tankolás mellett a fenntartás költségei is jóval alacsonyabbak. Míg egy hagyományos robogó esetén folyamatos kiadást jelent a motor szervizelése, az olajcsere, légszűrő, a szekunder hajtás elemeinek cseréje, addig az 1953 és 1954 elektromos motorjai gondozásmentesek. Így egyedül a fékekre és a csapágyakra kell figyelni.

Kumpan 1953

Költséghatékonysága miatt a robogók ideálisak lehetnek a futárcégeknek is. A gyártó rájuk gondolva kínál az 1954L modellhez csomagszállításra alkalmas dobozt is több méretben.

Az elektromos hajtásról és különösen az akkumulátorokról sok tévhit terjed, így nem csoda, hogy sokan tartanak ettől a technológiától. A mai akksik az autók esetében valóban korlátozott hatótávot biztosítanak, egy 50-es robogóval viszont senki nem utazik napi több száz kilométert. A Kumpan mopedjeit egy 1479 Wh kapacitású, kivehető lítium-ion akkumulátorral szerelik, amely a gyártó állítása szerint kiszolgálja a jármű élettartamát. Egy töltéssel 50 km tehető meg, ami a városi közlekedésre a legtöbb esetben elég. Ha ez kevés lenne, a motor ülés alatti tároló rekeszében további két telep csatlakoztatásához van kialakítva hely. A külön megvásárolható akksikkal a maximális hatótáv akár 150 km-re növelhető.

Kumpan 1950 elektromos roller

A cég harmadik terméke, az 1950, egy közúti használatra alkalmas elektromos roller, amely a rövidebb távok leküzdésére ideális. A 40 km-es hatótáv több, mint elég, a 25 km/órás sebesség pedig a kerékpárosok szintjére emel. A roller összecsukva könnyen elfér az autó csomagtartójában, vagy akár tömegközlekedésen, ha pedig elérted az úticélod, akár vállra akasztva is szállíthatod.

Hazánkban ismét előkerült egy régóta megoldatlan probléma, az 50 cm3-s robogók regisztrálásának kérdése. Ha ezt a lépést megteszik a törvényhozó, sok papírok nélküli gép válik használhatatlanná. Bár a plusz költségek alól a Kumpan tulajdonosok sem bújhatnak ki, fontos tudni, hogy mindhárom elektromos jármű forgalomba helyezhető, és akár külföldön is használható.

 A Kumpan 1950, 1953 és 1954 február végétől elérhető az EuroMotor üzletében.

 

ugrás fel