EST. 2002

Lorenzo körrekorddal zárta a tesztet.

Vége az első hivatalos tesztnek és Lorenzo bődületes formában szinte azonnal mély barátságot kötött a 2018-as verzióval a Ducatinál. A teszt első napjától jó formában van és folyamatosan fejődött a tempója míg az utolsó nap egy körrekordot is produkált igaz nem hivatalosat. A Ducatinál elemezve a pálya szektorait rámutattak, hogy Dovi és Lorenzo hibáit elemezve a motor akár jobb időre is képes lenne.

Lorenzo nem elégedett , sokkal inkább boldog a Desmosedici GP18-al elért 1.58.830-as időnek. Jól érzi magát a motoron, az új verzió sokkal jobban fekszik az Ő vezetési stílusának és elmondása szerint bár mind két motornak vannak előnyei és hátrányai a Ducatival gyorsabb tud lenni mint a Yamahaval volt. Ha ez igaz és képes lesz átvinni több pályára is ezt a tempót akkor számolni kell vele az idei évben.

Az első hat nyolc versenyző közötti idő annyira minimális, hogy Rossi szerint ha most rendeznének versenyt akkor Moto3 futamot láthatnánk csak kicsit komolyabb tempónál.

A harmadik napra rányomta bélyegét borzasztó forróság ezért a teszt hosszabb időkre meg is szakadt és sokan nem is erőltették a komoly tempót. A Honda gyári két spanyol versenyzője is inkább versenyszimulációt csinált és rengeteg kört mentek az egész mezőnyhöz képest. Marquez elégedett, volt, rengeteg még a munka de sok információt gyűjtöttek a mérnökök számára.

Rossi és Vinales ma kevésbé volt aktív, a spanyol nem is ért fel az első, Rossi az utolsó időszakban ment egy gyors kört és került Zarco elé. A francia visszatér a 2016-os vázhoz, Ő is megtapasztalta a tapadás hiányt és nem akar sok időt veszíteni ami érthető is. Azt még mindig nem döntötte el melyik blokkot használja, a 18-as verzióban több a motorerő de ez mint tudjuk nem mindig a legfontosabb szempont így itt még adatot gyűjtenek.

Az idomokról mindenki pozitívan nyilatkozott, rengeteg energiát spórolnak vele a versenyzők, sokkal könnyebb lent tartani a motor elejét ami jó, a rossz, hogy a motor sokat veszít az erejéből és ezért csökken a végsebesség. Úgy tűnik az idei évben is mindenki variálni fog a lehetőséggel és pályánként használják vagy épp leveszik az aero elemeket.

A KTM és Pol Espargaro kiesett a tesztből, a bukása sokkal keményebb volt mint az első hírekből gondoltuk. 250-es tempónál fogta meg a falat és bár csontja nem tört, mindene fáj és lehet a bokájában elszakadtak az ínszalagok. Jelenleg duzzadt és ha hazaér Barcelonába akkor további vizsgálatokra lesz szükség.

A debütáló versenyzők közül Lüthi elcsúszott, szerencsére nem nagy tempónál és sérülés nélkül megúszta.

Az eredménylistából jól látszik, hogy a Ducati valóban rendkívül erős, A Suzuki is képes volt fejlődni és jó időket hoztak egy gyors pályán. A Yamaha és a Honda is lépett előre a tavalyi évhez képest, kérdés persze ez mire lesz elegendő. Végre talán az Aprilia is képes lesz előrébb jönni és a KTM is ígéretes projektnek tűnik.

Az első verseny után valamivel már okosabbak leszünk.

1
99
J. LORENZO
1:58.830
2
26
D. PEDROSA
+0.179
3
35
C. CRUTCHLOW
+0.222
4
4
A. DOVIZIOSO
+0.339
5
43
J. MILLER
+0.516
6
42
A. RINS
+0.518
7
93
M. MARQUEZ
+0.552
8
46
V. ROSSI
+0.619
9
5
J. ZARCO
+0.681
10
9
D. PETRUCCI
+0.698
ugrás fel