EST. 2002

Magyar siker a 25. NitrOlimpx-en

Az elmúlt hétvégén a Hockenheim melletti gyorsulási pályák megteltek élettel, ekkor rendezték ugyanis a nemzetközileg hatalmas elismertségnek és népszer?ségnek örvend? NitrOlimpx 25. jubileumi fordulóját. Hazánkat Borsay Szabb képviselte.

A magyar ex-stuntridert és Guinness motoros világcsúcs tartót tavalyi szintén sikeres NitrOlimpx szereplése után idén is meghívták a szervez?k, hogy a kétkerek?ek között a Pro Eliminator osztályban tegye próbára saját és motorjának képességeit.

„A péntek reggeli els? id?mér?kön még nitró nélkül mentem, mondjuk úgy, hogy csak kipróbáltam a motort – mesélte Borsay hockenheimi élményeir?l – de ezután a szervez?k addig tologatták a mi csoportunk id?pontjait, amíg végül már nem maradt számunkra id?, és már csak szombaton tudtunk újra rajthoz állni.”

Pedig Szabolcsnak igazán szüksége lett volna a pénteki futamokra is, hiszen a Black Cat, azaz Borsay-ék Suzuki dragmotorja csak nemrégiben épült fel és állt össze véglegesre a szezon els? felében fellépett váltógondokból – nem volt 100%-osan harcra kész állapotban a nitrós GSX.

De még így is: „A pénteken és szombaton elért id?eredményem alapján bejutottam a legjobb tizenhat közé, ami egy ilyen színvonalú versenyen eleve nem könny? feladat. Vasárnap délután azonban sajnos eleredt az es?, így nem lett lehet?ségem, hogy éles bevetésen juthassak be az els? négybe, amire viszont nagy esélyem volt, hiszen ehhez egy elég gyenge, régi motoron ül? ellenfelet kellett volna csak magam mögé utasítanom. Végül az elért id?eredmények alapján hirdették ki a végeredményt, és így is a negyedik helyen végeztem!” – mondta Szabolcs. „Szeretném megköszönni támogatóim segítségét (X-Bike, Suzuki, Monster Energy, Mugen Race, Motul) nélkülük nem sikerülhetett volna!”

ugrás fel