EST. 2002

Márquez Pedrosa-t választja

A Honda még nem döntötte el,hogy ki legyen a második hivatalos versenyző a csapatban. Jelenleg Marqueznek már meg van az élő szerződése és hamarosan Ő fog a legtöbbet keresni az egész mezőnyben. A második motor azonban még nem dőlt el és az új csapatmenedzser Alberto Puig nem ápol túl jó viszonyokat Pedrosa-val. Így a találgatásoknak van alapja már csak azért is mert Pedrosa még nem nyert világbajnokságot.

A spanyol MARCA kenterfalazás nélkül megkérdezte a világbajnokot Cal Crutchlow-ról aki szívesen váltana gyári motorra és akinek fizetését a Honda állja. Cal gyakran tesztelhet gyári alkatrészeket és Marquez pozitívan nyilatkozott arról a munkáról amit a szatellit csapat versenyzője végez.

Mindezek ellenére a válasz egyértelmű volt: „Pedrosa és Crutchlow közül Pedrosa-val maradok”

Meg is indokolta válaszát „ Ha minden évben nyer két vagy három versenyt és dobogókért küzd, év végén pedig benne van az első négyben a bajnokságban akkor Ő egy nagyon jó pilóta”. Marc ezen felül kiemelte, hogy jól tudnak együtt dolgozni és, hogy a Repsol a legeredményesebb csapat a mezőnyben.

Tény, hogy Pedrosaval semmi gond csapattársi szinten, szorgalmasan tesztel és lassan minden örültségben benne van.

Természetesen nem Marquez szavai fogják eldönteni ki maradhat, ahogy Alberto Puig sem hozhatja meg egyedül ezt a döntést. Komoly esélyes lehet még a francia Zarco de összességében csapatszinten lehet több negatívumot hozna. Egy bajnokságot csak egy ember nyerhet meg és a favorit most a Honda színeiben versenyez, mellé rakni valakit aki akár veszélyeztetheti is a sikerét nem biztos, hogy jó ötlet. Emlékezzünk a Ducatinal rivalizáló Dovi- Iannone párosra.

A másik meghatározó tény a szponzor, a csapatot támogató Repsol spanyol és bár jelen van a francia piacon fontosabbnak tűnik a cég számára a hazai vásárlók szívének elnyerése. Amihez tökéletes formula a vidám, energetikus és a csendes de kedves formula. Nem véletlenül, hogy a spanyol lapok az angolszász újságok híreit azonnal pontos hírekkel kontrázzák.

ugrás fel