EST. 2002

McGrath

Az amerikai Supercross bajnokság csapatainak hivatalos bemutatója alatt Jeremy
McGrath sajtótájékoztatót tartott, amelyen tisztázta visszavonulásának okait,
továbbá beszámolt jöv?beli terveir?l. Az interjú legfontosabb részeit itt olvashatjátok.

‘A második balesetem után (agyrázkódást szenvedett – a szerk. megjegyzése) rájöttem, hogy
nem leszek többé ugyanolyan mint régen. Egyb?l megértettem azokat a pilótákat,
akik egy csúnyább esés után nehezen ültek vissza a nyeregbe. Nem érzem már magam
a teljesít?képességem 100%-án, és ha verseny közben bizonytalankodok, akkor
olyan hibát követhetek el, amiért nagyon magas árat kellene fizetnem. Inkább
most hagyom ott a versenyeket szabad akaratomból, mint esetleg kés?bb kényszerb?l,
valami súlyos baleset után.’

Gy?ztesként távozom

‘Mindenkinek rosszabb lett volna ha néhány nagydíjon még rajthoz állok
és utána hagyom abba. Tisztességesebbnek tartottam még az idény el?tt távozni, a
csapat és a szponzorok dolgának megnehezítése nélkül. Szerencsére már eleget
kerestem ahhoz, hogy versenyzés nélkül is megéljek, sajnos sok kollégám velem
ellentétben kénytelen munkába állni, hogy eltartsa magát. Gy?ztesként szeretnék
távozni, és nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy folytatom a karrieremet.’

A szponzorok megértették

‘A szponzoraim végig támogattak, ebben a lépésben is. Számomra nagyon nehéz
volt bejelenteni a döntésemet, f?leg a KTM-nek, amivel éppen megkötöttem a szerz?désemet.
Féltem, hogy nem fogadják el a visszavonulásomat, de mindannyian mellettem álltak.’

A családom velem van

‘Amikor végre eldöntöttem mit is tegyek, leültem beszélni a feleségemmel
és a szüleimmel, mintegy órán keresztül tárgyaltuk a helyzetet. A családom elfogadta
a döntésemet, még ha egy kicsit szomorúan is.’

A Nac Nac kitalálója akcióban

Hogyan emlékezzenek rám

‘Szeretném, ha a gy?zelmeimen túl úgy emlékeznének rám, mint egy egyszer?
emberre. Soha nem próbáltam az lenni, aki nem vagyok, azt hiszem sokat adtam
ennek a sportnak. Mindez a családom szeretetének köszönhet?en volt lehetséges.’

Terveim a jöv?re

‘Mindenekel?tt egy kicsit pihenni fogok, csupán a számomra szórakoztató
dolgokkal fogok foglalkozni. Mindenesetre a versenyek világában fogok maradni,
a Clear Channel Entertaintment-tel fogok dolgozni.Szeretném megtudni
milyen a színfalak mögött.’

www.motonline.com

ugrás fel