EST. 2002

Moto2: a Honda szállítja a motorokat és visszatérhet a Michelin



Most már teljesen hivatalos, hogy a Honda fogja szállítani a jó öreg 250-es kétütem? világbajnoki osztályt nyugdíjba küld? Moto2 kategória blokkjait. A vázszerkezetet illetve a futóm?vet a csapatok úgy szerkesztik meg, ahogyan nekik tetszik (megszorítások itt is vannak természetesen, lásd a m?szaki kiírást taglaló korábbi archívból el?szedett írást lenn). 2010-ben, azaz jöv?re még a jelenlegi 250 köbcentis motorok is versenyezni fognak, vagyis a most egyeduralkodó Apriliának egy esztendeje még mindenképpen lesz, kérdés, hogy mi lesz aztán. Vélhet?en a nagy semmi.


De vannak más újdonságok is. Az er?forrásokról annyit lehet tudni, hogy teljesítményüket 150 LE-ben maximalizálják, amúgy pedig a CBR600RR-éb?l származnak. A gumibeszállítás kérdése igen érdekes, egyes bennfentes pletykák szerint a Michelin újra porondra lép, a franciák lehetnek az újdonsült egyensorozat ellátói.

A Moriwaki Moto2-prototípusa

A blokkokat a Dorna adja, és ugyancsak bels? információk alapján írják, hogy állítólag minden olyan MotoGP-ben futó csapat, amely pilótát indít az új ‘kadettkategóriában’, pénzbeli támogatásban részesül. Egyesek már az összeget is tudni vélik, háromszázezer euróról hallani.

Eldöntetett továbbá, hogy az id?mér? edzések egy órányi id?tartamúra ‘hosszabbodnak vissza’ Le Mans-tól kezdve. Megmarad a hétvége hármas tagoltsága, pénteken és szombaton egy-egy szabadedzés, szintén szombaton id?mér?.


A Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) kijött azzal a hivatalos szabályozással, amely az új, 250-es kategóriát majdan felváltó négyütem? osztályt írja le. A sorozat neve Moto2 lesz, a célja egyrészr?l a költségracionalizálás, másrészr?l meg, hogy ‘élvezetesek’ legyenek a versenyek. Valójában a MotoGP-nek afféle kadett-kategóriája lenne a Moto2 – nem mintha a 250 nem az volna gyakorlatilag már most is.

A fordulat éve tehát 2011. 600 köbcentis négyütem? motorok versengenek majd, a vázszerkezet bármilyen egyedi fejlesztés (nem széria) lehet. A szabályozó elektronika minden motoron ugyanolyan lesz, ezt a standard berendezést a szövetségt?l kapja minden versenyz?. Az elektronikai jelleg? térnyerésnek határozottan gátat szab a m?szaki kiírás: a beszerelhet? ECU-vezérlés maximális piaci értéke 650 euró lehet – magyarul igyekeznek csírájában elfolytani az ilyetén fejlesztési stratégiákat – a mostani 250-nél is kevesebb elektronika lesz a motorokon.

A dekrétum kizárja a pneumatikus szelepvezérlést, csak hagyományos szelepezést enged. Szintén tiltólistás a változtatható szívótölcsér-hossz, szabványosítják a beépíthet? injektorokat illetve pillangószelepeket.

Az egyetlen igazi ‘prototípus-alkatrész’ a váz lesz, az általános versenynormatíva adta lehet?ségeken belül ezzel szabadon garázdálkodhatnak a konstrukt?rök. Idomzat, felfüggesztések, leng?kar vagy bármilyen egyéb rászerelt elem nem származhat szériamodellr?l. Tilos lesz ‘nem hagyományos’ anyagokat felhasználni, így a fékek és a felnik sem lehetnek például karbonrostból. A motorblokk dugattyúinak, olajtekn?jének és hengerfejének alumíniumból, a többi bels?ségnek valamilyen acélötvözetb?l kell készülnie. A FIM a kés?bbiek során még közread egy úgynevezett ’tiltott anyagok listáját’, amelyen a nemkívánatos matériákon kívül a nemkívánatos gyártási eljárásokat is felsorolja majd.

Minden versenyz? egyetlen motorkerékpárral rendelkezik egy versenyhétvégén, ezenkívül két motorblokkal. A nagydíjak leintését követ? 60 percben bármelyik csapat bejelentheti vételi szándékát bármelyik csapat a futamon használt er?forrására el?re megszabott (20.000 eurós) áron. Amennyiben egy csapat az adásvételt megtagadja, diszkvalifikálják és egyéb büntetésekkel sújtják. Az átadás-átvételnek az igény hivatalos bejelentését követ? egy órában meg kell történnie.

motorinfo.hu, 2008. december

ugrás fel