EST. 2002

Moto2: ki mit vár?

Itt az április, a hónap, melyben kezdetét veszi a MotoGP-szezon – és vele együtt a Moto2 is. Az új kategória, amely a Dorna vezet?ségének fejéb?l pattant ki, hasonlatosan városvéd? Pallasz Athéné istenn?höz, aki meg Zeusz f?isten fejéb?l ugrott el? teljes fegyverzetben Héphaisztosz kalapácsának ütésére. Esetünkben nem a kovácsisten kalapácsa, hanem a világgazdasági válság csapott le – és a fogantatás sem ment olyan simán, mint az ógörög mitológiában.

Vitatják sokan még most is a géposztály létjogosultságát, és fogalmazzák meg folyvást antitéziseiket, zsurnaliszták is persze, akik elefántcsont-tornyaikból osztják az észt, de leginkább azoknak a kritikája hiteles, akik maguk is részesei a cirkusznak. Túl hangosan panaszkodni azonban több szempontból sem illik: egyrészt a gyorsasági vébé nem egy demokrácia, azaz nem számít mindenki véleménye. Vagyis vannak, akiknek a véleményük számít: akik számítanak. Elbeszélni is hosszadalmas volna, micsoda csapások és áldozatok útján értünk el idáig, a versenyzésre kész vb-kategóriáig: elég csak a korábbi 250-es egyeduralkodó Aprilia vessz?futására és 2009 végi de facto kiszállására gondolni. Másrészt a felkészülés finisében már ildomos a sporttal és nem a sportdiplomáciával foglalkozni.

Ne higgye senki azonban, hogy a Moto2-t mindenki csak savazza, mi sem tesszük feltétlenül ezt. Hiszen a rajtrács tömve lesz kvalifikált motorosokkal, már a létszámból és a sportolók el?életéb?l ítélve is nagyszer? összecsapásokra számíthatunk (nem mintha a 250-es futamok alatt eluntuk volna magunkat). Azonkívül a Moto2 lesz a ‘magyar kategória’, amelyben egy szem Talmácsi Gáborunk harcol majd a magyar színekért – és itt megint elkeseredik szánk íze, hiszen Németh Balázzsal és Tóth Imrével tavaly három versenyz?nk volt a vébén. Maradt egy, és az utánpótlás hogyanjai és mikéntjei er?sen kérdésesek. De hát hagyjuk magunkat meglepni, nem igaz?

De mi is ez a Moto2? Egy új köztes kategória a 125-ös kadettek és a MotoGP-s nagykirályok között, melyben mindenki azonos blokkal hajtott motorral versenyez, 600 köbcentis Honda-er?forrásokkal, melyek a CBR600RR-ból eredeznek. A vázszerkezetet, futóm?vet, beállításokat a konstrukt?rök-m?helyek-csapatok autonóm módon építhetik, gyúrhatják. És akkor itt van az els? igazán húsbavágó kérdés, persze nem kell rá válaszolni: ha ez egy prototípus-világbajnokság, akkor mi a búbánatot keres benne egy szériamotor szíve?

Rengetegen (sokkal-sokkal többen, mint ahányan a rajtrácson állhatnak április 11-én) terveztek és alkottak meg Moto2-ket a 600 köbcentis blokk köré. Már így is temérdek futóm?-megoldás lesz a pályán, tehát abban megegyezhetünk, hogy ugyan a blokk uniform, a versenymotorok nagyon is különböz?ek lesznek. Lehet, hogy nem t?nik kimondottan aktuálisnak a kérdés, de mi lesz jöv?re? Mármint miután kiderül, hogy vannak hatékony meg kevésbé hatékony Moto2-k? Valószín?leg a kevésbé hatékonyak olyat akarnak majd csinálni, mint amilyen a hatékonyaknak van. Vagyis majdhogynem azonos motorokat láthatunk majd nagydíjról nagydíjra akkor, és csak a pilóta képességei illetve pillanatnyi formája/szerencséje dönt a sportesemény kimenetelér?l?

Az üres valenciai katlan a MotoGP-Moto2 teszteléskor: meg kell hagyni, nagyot szólnak

Vannak, akik szerint az elmárkakupásodás veszélye valós – ugyan nem parancsszóra történik (bár a mai Dornától még talán az is kitelne), de megvan az esély, hogy ez az elképzelt evolúciós folyamat ide vezet majd. Ha pedig a dolgok így alakulnának, az nagyban leértékelné a csapatok munkájának fontosságát is: hiszen a blokkhoz nem piszkálhatnak hozzá, maradnak a felfüggesztés-beállítások és az apróságok. Zárásképp pedig egy végs?, tán leginkább kínzó kérdés, ami persze a vasárnapi sportmatiné néz?it kevésbé fogja kínozni, mint azokat, akik nagyra nyitották pénztárcáikat, hogy csapataikkal ott lehessenek az aszfalton: ha a motorokat a Dorna szállítja, mi van, ha a motor elfüstöl verseny közben? Valaki megtéríti a csapatnak az elpackázott hétvégét? Kié lesz a felel?sség? Nagyon valószín?, hogy senkié.

Moto2 nevezési lista

#2 Gabor Talmacsi HUN Fimmco Speed up Speed Up
#3 Simone Corsi ITA JiR Moto2 TSR
#4 Stefan Bradl GER Viessmann Kiefer Racing Suter
#5 Joan Olive ESP Jack&Jones by A.Banderas Promoharris
#6 Alex Debon ESP Aeroport de Castello – Ajo FTR
#8 Anthony West AUS MZ Racing Team MZ-Re Honda
#9 Kenny Noyes USA Jack&Jones by A.Banderas Promoharris
#10 Fonsi Nieto ESP G22 Holidaygym Moriwaki
#12 Thomas Luthi SUI Interwetten Moriwaki Moto2 Moriwaki
#14 Ratthapark Wilairot THA Thai Honda PTT SAG Bimota
#15 Alex de Angelis RSM Scot Racing Team Scot
#16 Jules Cluzel FRA Forward Racing Suter
#17 Karel Abraham CZE Cardion AB Motoracing RSV
#21 Vladimir Leonov RUS Vector Kiefer Racing Suter
#24 Toni Elias ESP Gresini Racing Moto2 Moriwaki
#25 Alex Baldolini ITA Caretta Technology Race Dept I.C.P
#27 Vincent Lonbois BEL Marc VDS Racing Team Suter
#29 Andrea Iannone ITA Fimmco Speed up Speed Up
#35 Raffaele De Rosa ITA Tech 3 Racing Tech 3
#39 Robertino Pietri VEN Italtrans S.T.R Suter
#40 Sergio Gadea ESP Pons Racing Pons Kalex
#41 Arne Tode GER Racing Team Germany Suter
#44 Roberto Rolfo ITA Italtrans S.T.R Suter
#45 Scott Redding GBR Marc VDS Racing Team Suter
#48 Shoya Tomizawa JPN Technomag-CIP Suter
#52 Lukas Pesek CZE Matteoni C.P. Racing Moriwaki
#53 Valentin Debise FRA WTR San Marino Team ADV
#59 Niccolo Canepa ITA Scot Racing Team Scot
#60 Julian Simon ESP Mapfre Aspar Team RSV
#61 Vladimir Ivanov UKR Gresini Racing Moto2 Moriwaki
#63 Mike di Meglio FRA Mapfre Aspar Team RSV
#68 Yonny Hernandez COL Blusens STX BQR-Moto2
#71 Claudio Corti ITA Forward Racing Suter
#72 Yuki Takahashi JPN Tech 3 Racing Tech 3
#75 Mattia Pasini ITA JiR Moto2 TSR
#76 Bernat Martinez ESP Maquinza-SAG Team Bimota
#77 Dominique Aegerter SUI Technomag-CIP Suter
#80 Axel Pons ESP Pons Racing Pons Kalex
#88. Yannick Guerra ESP G22 Holidaygym Moriwaki
#95 Mashel Al Naimi QAT Blusens STX BQR-M

ugrás fel