EST. 2002

MotoGp 2017 csapatok és időpontok

Jönnek a gyönyörű paddock lányok de vajon kik lesznek az esernyő alatt és milyen motorral?

Hat meghatározó csapat lesz az idei évben amiből előre láthatóan 3 között fog eldölni a világbajnoki trófea. Bemutatjuk a csapatokat és a versenyzőket akik 2017-ben a MotoGp futamokon küzdenek majd egymás és az idő ellen.

MOTOGP 2017 – HONDA

A csapat biztosra megy és meg is teheti mert náluk folytatja a tavalyi évi győztes aki a harmadik világbajnoki címet rakhatta be a vitrinbe. Marquez tehát marad és gőzerővel tesztel bár a 2017-es technikai csomag nagy része már tavaly nyár óta ismert a versenyzők számára és dolgozni is tudtak vele. A tavalyi évi nehéz kezdés azonban sok energiát kivett a csapatból így idén biztosan a folyamatos jó teljesítményre probálnak majd összpontosítani.

Csapattársa és árnyéka az a szintén spanyol Dani Pedrosa lesz aki még mindig brutál gyors és tapasztalt de mintha mindig 99%-on motorozna. Jó lenne látni ahogy átharcolja magát a mezőnyön idén és végre behúz egy VB címet. Ellenfél lesz bőven ha ez a célja bár ismerve őt a biztos pontok gyüjtésébe kezd ismét.

 motogp 2017

Az RC213V minden bizonnyal a mezöny egyik legjobb motorja és nem a teljesítmény teszi őt azzá. Sokkal inkább a gyors és pontos setup amit a rendszer nyújtani képes a versenyzőknek.

A Honda egy satelit csapatot is pályára enged amiben két szintén remek versenyző kapott helyet. Cal Crutchlow és Jack Miller az LCR Honda csapatát erősiti 2017-ben. Miller Assenben megmutatta mit tud és összesítésben akár a gyári csapat második tagja közelébe vagy lülönleges esetben elé kerülhet.

MOTOGP 2017 – YAMAHA

Az idei év talán legizgalmasabb csapata ami a személyeket illeti. Itt versenyez a nagy „öreg” Valentino Rossi és a fiatal spanyol titán Maverick Vinales. A suzukitól átigazólt versenyző már igy is az év meglepetése pedig még semmi sem történt. tulajdonképpen minden teszten a jobban teljesít mint a társa de igazából szinte az egész mezönynél. Nem kellett összeszoknia a motorral és a csapattal sem. Felült és ment egy bődületesen kemény időt majd ezt még meg ismételte ahányszor csak kedve tartotta.

 motogp 2017

Rossi tehát megszabadult egy gyors spanyoltól de úgy néz ki magára húzott egy még tehetségesebb fiatalt akinek ráadásul nagyon fekszik a technikai csomag. Majdnem kiamaradt a Yamaha 2017-ben az új YZR-M1-el szál harcba. Új a váz a futómű és a motor is változott. Van mit tesztelni de ezzel az első teszten csak Rossi dolgozott mert Vinales inkább csak körözött mint a műhold stabil űr tempóban.

A Yamahaának is lesz satelit csapata de most csak egy és az továbbra is a francia Tech3 csapat. Ezeknek a csapatoknak első sorban az új tehetségek felkutatása a céljuk. Olyan versenyzők szerepeltetése akik még nem szokták meg a környezetet esetleg nem dolgoztak ekkora csapattal. A Yamahánál ezt komolyan is veszik és két nagyon tehetséges fiatalt ültettek a motorokra Johann Zarco kétszeres világbajnok ( Moto2 ) és a fiatal német Jonas Folgert.

MOTOGP 2017 – DUCATI

Borgo Panigale megtesz mindent, hogy sikeres legyen az idei szereplés és végre megtudják mutatni a világnak, hogy nem csak erő a motor de a technikás részeken is verhetetlen. A csapathoz csatlakozott Jorge Lorenzo 5x világbajnok ( 3x MotoGp ) aki 9 év Yamaházás után váltott és nem is akár milyet. A Ducati és a Yamaha között hatalmas a különbség és már láttuk ahogy Rossi szenved a vörösökkel így érthetően aggodva figyeltük Lorenzo döntését. 

 motogp 2017

Jelenleg az első tesztek után nem találja az összhangot de természetesen ez semmit nem jelent de tény, hogy az ott hagyott motorral Maverick az új csapattárssal versenyez a versenyzők közötti legjobb időért.

A csapat másik tagja Andrea Dovizioso aki remélhetőleg idén más stratégiát vett be a versenyek megnyerésére. A rendkivűl tehetséges fiatalamber tavalyi csapattársával volt, hogy több kárt okoztak egymásnak mint a legkeményebb ellenfelek szoktak. 

 motogp 2017

A Ducatinál nem lehet szó nélkül hagyni Casey Stonert aki tesztpilóta státuszban dolgozik és miközben végzi a munkáját képes az egész mezönyt és csapattársait is maga mögé utasítani ami a köridőt illeti. A fél világ szeretné újra pályán látni és a visszavonulása óta megjelent tehetségekkel együtt motorozni. Mi biztosra vesszük, hogy megváltozna avilágbajnoság állása pár futam alatt.

A Desmosedici GP17 új kipufogó rendszert kapott, folyamatosan tesztelik a légterelő szárnyakat és összeségében szinte biztos, hogy 2017-ben is a legerősebb motor lesz a mezőnyben.

A Ducati satelit csapatban a legnépesebb tábor a mezőnyben.  A Octo Pramac Yakhnich csapatnál Danilo Petrucci egy GP17-el fog versenyezni míg a box másik részén Scott Redding egy GP16-al. Alvaro Bautista és Karel Abraham a Pull & Bear Aspar csapatnál és Hector Barbera valamint Loris Baz az Avintia Racing-nél.

MOTOGP 2017 – SUZUKI

A gyári csapat a Suzuki Ecstar két versenyzője Andrea Iannone és az újonc Alex Rins. A motor továbbra is a GSX-RR. A Suzuki szépen lassan dolgozza fel magát és le a hátrányát a töbeikkel szemben. Tavaly már futamgyőzelmet is behuzott a csapat ami hatalmas motiváció.

 motogp 2017

Rins Valenciában eldobta a vasat de a mostani célja, hogy a legjobb legyen . Jelenleg azonban csapatársa az igazi ütőkártya a Suzuki kezében. Már az első napon stabilan tudott időket szállítani ami azt mutatja, hogy jó helyről kezdik a 2017-es technikai csomag megismerését.

MOTOGP 2017 – APRILIA

Noale is belevágott újra és megpróbálja bevenni a MotoGp birodalmát. A cég erősen terjeszkedik ázsiában és azon a piacon sokat számít a sportban mutatott eredmény így érthető, hogy az olasz motorgyártó sikeres szeretne lenni a király kategóriában.

 motogp 2017

A két pilóta a spanyol Aleix Espargaro és a brit Sam Lowes a csapat pedig  Gresini. A motor a az Aprilia RS-GP aminek a tesztelése örült tempóban folyik. Reméljük előrébb tudnak lépni a tabellán.

MOTOGP 2017 – KTM

A sogorok nem titkoltan technikai évet kezdenek és rengeteg munkát fognak befektetni az idei évben. Az RC16 egyébként nem teljesít rosszul és a spanyol Pol Espargaro testvéréhez közeli időket motorozik.

 motogp 2017

A másik csapattárs az angol Bradley Smith. A KTm moto3-ban sikert sikerre halmoz tehát számára sem lesz isemretlen a versenyzés világa. Mi egy picit erősebbnek érezzük őket mint az apriliát pedig a másik gyár is legalább akkora mérnőki potenciállal bír. Majd meglátjuk mit hiz az idei év.

MOTOGP NAPTÁR 2017

26/03 | Qatar * | Losail International Circuit 
09/04 | Köztársaság Argentína | Termas de Río Hondo 
23/04 | Americas | Circuit of the Americas 
05/07 | Spanyolország | Circuito de Jerez 
21/05 | Franciaország | Le Mans 
06/04 | Olaszország | Mugello Circuit 
11/06 | Katalónia | Barcelona-Catalunya 
25/06 | Hollandia | TT Circuit Assen 
07/02 | Németország | Sachsenring 
08/06 | Cseh Köztársaság | Automotodrom Brno 
13/08 | Ausztria | Red Bull Ring - Spielberg 
27/08 | Nagy-Britannia | Silverstone 
09/10 | San Marino és Riviera di Rimini | Misano 
24/09 | Aragon | Motorland Aragon 
15/10 | Japán | Twin Ring Motegi 
22/10 | Ausztrália | Phillip Island 
29/10 | Malajzia | Sepang International Circuit 
12/11 | Valencia | Comunitat Valenciana - Ricardo Tormo

 

ugrás fel