EST. 2002

MotoGP Aragon: „?rült egy sport ez id?nként!”

Jorge Lorenzo stabilan hozta az eredményeket az el?z? futamok során – négyb?l négy második hely a legutóbbi egyenlege -, és most egy olyan versenyen tudott gy?zni, ahol senki nem számított rá – még ? maga sem.

A rajt után rögtön jól kezdett, az els? helyekért meccseltek Marquezzel és Rossival, de a kulcs momentum az es? eleredtekor a vizes motorra való váltás volt, amit riválisai, Marquez és Pedrosa elmulasztottak, és az utolsó körökben, az es?ben, a slick gumikon ki is csúsztak. Csapattársát, Valentino Rossit sajnos már a negyedik körben, még a szárazon levesztettük Aragon számára szintén egy bukásnak köszönhet?en, ahogy Andrea Iannonét is. Lorenzo végül tíz másodperc el?nnyel futott be Aleix Espargaro és Cal Crutchlow el?tt.

„Bármi megtörténhet, id?nként örület ez a sport” – mondta Lorenzo mosolyogva. „Bármikor meglephet jó és rossz értelemben egyaránt. Ez most számunkra nagyon-nagyon pozitív volt, mert ilyen nehéz körülmények között bármi megtörténhet, nagyon kell összpontosítani, tudni, mikor kell motort cserélni, és szerencsére is szükség van. Ma hatalmas szerencsénk volt, de jól is mentem szárazon és es?ben is. Nagyon összeszedett voltam, mindent megtettem, hogy Marc-kal maradjak. Ez a gy?zelem több dologból jött össze.”

„Nem volt olyan meleg, amit?l jobban éreztem magam, mint tegnap. Tudtam, hogy kicsit gyorsabbak tudunk lenni, mert az id?mér?n használt gumi nem volt jó. A felvezet? körön kiderült, hogy a motor rendben van. Egy kicsit csalódott voltam, mikor elkezdett szemerkélni, mert nagyon élveztem, hogy vezetem a versenyt és Marc-kal csatázunk.”

„Nem tudtam, hogy most meg akar el?zni, tart az es?t?l vagy a motorjával van valami gond. Úgy döntöttem, megel?zöm, és megteszek mindent, hogy meglépjek el?le, de rajtam maradt, vagyis biztos volt, hogy nincs baj a motorjával. Megel?zött, én visszael?ztem, de a szemerkél? es?ben nem voltam velük azonos szinten. Nem éreztem jól magam, a motor hátulja nem volt stabil, és a Hondák körr?l körre jobban elnyúltak. Ráadásul Andrea (Dovizioso) is a nyakamban volt, így arra számítottam, harmadik, negyedik vagy ötödik leszek ezúttal” – vallotta be Lorenzo.

„Arra gondoltam, ez körr?l körre rosszabb lesz, el?bb-utóbb el fogunk esni. Az utolsó kanyarban azt gondoltam: maradjak Marc-kal és Danival a slickken, vagy menjek ki a boxba? Kockáztattam, kimentem. Szerencsénk volt, ahogy mondtam már, de magabiztosabbnak is éreztem magam a vízen, és kihasználtam a lehet?séget.”

Jorge Lorenzo Aragon MotoGP 2014

‘F*ck yeah!’

„Mikor láttam, hogy az els? helyen vagyok, fogalmam sem volt, hány kör van hátra, vagy hol jön mögöttem a második. Csak koncentráltam. A motor folyton csúszkált, de tudtam, hogy nem eshetek el, ez annyira jó lehet?ség a gy?zelemre.”

Lorenzo ezzel 12 pontra megközelítette Rossit a harmadik, és 15-re Pedrosát a második helyen, négy körrel a világbajnokság befejezése el?tt.

„Jó formában voltunk az elmúlt néhány verseny során, de ezúttal problémákkal küzdöttünk, és itt nem is gy?ztünk még soha. Így a legkevésbé számítottunk a gy?zelemre. Hihetetlen! Ráadásul ez a Movistar Grand Prix, és nincs is jobb pálya a gy?zelemre. A mai nap a mi napunk volt!”

Fotó: yamaha-racing.com

ugrás fel