EST. 2002

MotoGP Brno – elemzés

Véget ért a rövidke nyári szünidő a Motogp pilóták számára, és a magyarok számára oly kedves, majdnem hazai futam ként számon tartott Brno-i „Adrenalin Factory” adott helyet a pihenő utáni első futamnak.

A verseny izgalmait sikerült ez alkalommal a helyszínen végig élvezni, köszönet a Magyar Suzuki Zrt. és a Superzone csapatának, akik lehetővé tették mindezt. Az írás továbbra sem kíván az események szimpla felsorolása lenni, tessék csak újra és újra megnézni a futamokat, átélni az izgalmakat.

Ugorjunk neki a gondolat ébresztő elemzésnek !

Ez alkalommal a pénteki, illetve a szombati edzések nagy részét kemény háttér munkával, verseny szimulációval töltötték a versenyzők, a 30-35 fokos melegben ugyanis mindenki biztos volt benne, hogy az győz a futamon, aki legjobban menedzseli a tűzforró aszfalton olvadásig melegedő gumikat. Végül a sumákolásból Andrea Doviziozo, Valentino Rossi és Marc marquez rajtsorrend kerekedett ki, Lorenzo, Crutchlow és Petrucci alkotta a második sort.

A Yamaha box egyik oldala sajnos a szétesés jeleit mutatja, míg Valentino a 2. rajtrácsról indulhatott a futamon, Maverick Vinales magát a Q1-ből beverekedve is csak a 12. helyre tudta magát kvalifikálni. A frusztrált fiatal spanyol egyébként anélkül bontatta fel a Yamahával pályamérnöke, Ramon Forcada és segítője Javier Ullate szerződését, hogy erről személyesen tájékoztatta volna az érintetteket. Javier munkája egyébként átvenni és átadni a versenygépet Mavericknek, amikor megérkezik, illetve távozik a boxból. Ennél személyesebb feladatot nehéz elképzelni, klassz lesz majd a hangulat a boxban, mivel a két úriember év végéig még Vinales-el marad. Ramon Forcada egyébként óriási név a szakmában, Lorenzo mindhárom Yamahás vb. címénél ( 2010, 2012, 2015 ) kulcs szerepet töltött be a csapatban. A Yamaha Factory Racing nem is engedi túl messzire a pálya mérnököt, a hírek szerint jövő évtől a Petronas Yamaha szatellit csapatnál segíti majd Franco Morbidelli munkáját.

Az időjárás megkegyelmezett a versenyzőknek és a velem együtt a C szektorban helyet foglaló népes közönségnek. A GP futam idejére felhők érkeztek a pálya fölé, jó 15 fokkal alacsonyabb hőmérsékletű aszfaltot, illetve lényegesen alacsonyabb számú ájult nézőt eredményezve az amúgy is izgalmasnak ígérkező verseny idejére.

A versenyzők ennek ellenére nemigen vettek tudomást a kedvezőbb körülményekről, az előzetesen várt 1.56.5-ös köridőkhöz képest 1.57.0-1.57.6-os köridőket karcintva ment a sakkjátszma, csak az utolsó 5 körben el ne fogyjon a gumi címmel. Így aztán Alex Rins, és Alvaro Bautista is jegyezhetett leggyorsabb kört a verseny folyamán, amíg az első négy húzogatta ugyan egymás bajuszát, de semmi őrültségbe nem voltak hajlandóak belekeveredni.

Ennek ellenére végig izgalmas, feszült versenyt láthattunk, igen szoros befutóval, mindössze 0.368 ezred másodperc választotta el a dobogó első és harmadik helyezettjét.

1. ANDREA DOVIZIOZO: Nagyot ment Dovi, első látásra könnyű győzelemnek látszik az eredmény, pol pozíció, majd a dobogó legfelső foka. Persze ez a dolog Rossi, Marquez és Lorenzo társaságában véletlenül sem tud egyszerű lenni. Az utolsó négy körig úgy tűnt, hideg fejjel, amolyan pragmatikus Dovi stílusban kontrollálja a futamot, végül mégis vagy Márki, vagy Lori tolta az olaszt, ellépésről szó sem volt. A győzelem persze az egyetlen eredmény amit nem kell megmagyarázni, főleg, hogy Lorenzo még az utolsó előtti körben is oda-oda piszkált csapattársának. Szóval a Qatar-i nyitófutam utáni szünetet megtörve újra Dovi győzelem, jár a gratuláció….

2. OZNEROL EGROJ: Pontosan így ahogy írom: EGROJ, azaz JORGE. Ha már a spanyol ezen a hétvégén mindent fordítva csinált ! Nem rajt cél győzelmet aratott, nem állt azonnal a mezőny élére, majd nem csúszott vissza. Nem süllyedt el a futam második részében, éppen ellenkezőleg, olyan ügyesen spórolt a gumival, hogy az utolsó körben futotta meg a futam leggyorsabb körét. A verseny talán legbriliánsabb jelenete volt, ahogyan három körrel a vége előtt 2 kanyarban 2 előzést bemutatva előbb Marquezt, majd ha csak rövid időre is de Dovi-t is megelőzte. Fóbiás Lorenzo gyűlölőknek össze vághatnánk ezt a jelenetet az utolsó körös Márkit ez ívről szépen leterelő kemény beszúrásával, alatta villoghatna a felirat, Lorenzo épp segíti spanyol honfitársát a vb cím megszerzésében…. alá valamilyen sitcom röhögést kellene bevágni. A jelenet címe lehetne 2015 Motogp reloaded…. A futam győzelem egyébként valószínűleg a Marquezzel kardozáson ment el, Lorenzo a futam végére a leggyorsabb volt az élmenők közül. Gratuláció !

3. Marc Marquez: Bár a tavalyi futamon a felszáradó pályán végrehajtott gumipóker győzelmet aratott a jelenlegi világbajnok, nem titok, hogy a Brno-i aszfaltcsík sem neki, sem a Hondának nem fekszik túlságosan. Azt hogy motorjával mennyire erős csomagot alkotnak idén, jól mutatja, hogy ennek ellenére is képes a győzelemért harcolni és 0.4 másodpercen belül beérni a győztes mögött. 46 pont előnnyel érkezett, 49 pont hátránnyal fejezte be a hétvégét, pontosan látszott ahogyan fél körrel a vége előtt eldöntötte: ez a kakaskodás most nem éri meg, csak ne csináljunk semmi őrültséget. A 93-as pilóta 100. Motogp futamát abszolválta a hétvégén, és úgy tűnik lassan megszerzi a józan ész használatának képességét is. Persze a kényelmes pont előny tudatában nincs szükség a 110 %-on való motorozásra, 95%-on motorozva pedig nincs nincs szükség 4-5 bukásra a hétvégén, és a határok keresgélésénél alkalmazott könyökkel visszalökdösős mutatványok is elmaradtak. Jósnak persze nagyszerű a 93-as versenyző, FP1 után bemondta Dovi nevét a futamgyőzelemmel kapcsolatos tippként. Szép munka Marc, kell még egy kis türelem, és önmérséklet, lévén Redbull ring következik, ott pedig neki könnyű a Ducati piros rakétái ellen !

4. Valentino Rossi: Elképzelni is nehéz, mennyi munka van e mögött a 4. helyezés mögött…. jó sokáig bóklásztunk szombat este a Padock-ban aláírásokra vadászva, jelentem a 46-os rajtszámú legenda 20.30-kor még munkaterületén tartózkodott, hogy megtalálják a csodaszert a másnapi futamra. Mindenki letusolt, kajázott már és elhúzott a lakó autójába pihenni, vagy beült a csapat hospitality-be egy kis beszélgetésre…. az öreg nem…. Ducati-s kínszenvedős éveiből emlékszem egy Misano-i futamra, ugyanez történt, mindenki pihenni tért már, egyedül ő kínozta még a csapatot a bokszban. A futamon mindez pár kör vezetésre volt elég, de az ováció amikor az élre állt a futamon, leírhatatlan. Közelebbről látni a rajongók imádatát, a temérdek sárga pólót sapkát és napernyőt, mindig emlékeztet, milyen jó, hogy még két évig élvezhetjük az általa egy személyben garantált citromsárga füstbe burkolt hangulatot. Valentino… ne öregedj meg és soha ne vonulj vissza. A Crutchlow-tól visszacsent 4. helyezéshez külön gratuláció !

5. Cal Crutchlow: A Padock mókamestere a futam egy szakaszában a dobogóra is esélyesnek tűnt, az 5. hely ennek ellenére nem rossz, nála sajnos minden két kerékkel lefelé befejezett futam ajándék a csapat számára, szóval most lehet örülni. A futam utáni ünneplés közbeni beszólásán jót vidámkodtak a szerelők és az angol kommentátorok is: Cal: – A motor nagyon nehéz, nehéz áttenni egyik oldalról a másikra… Lorenzo: – Melyik motor ? Cal: -Az enyém. Mindegy, jövőre majd látod !

6. Danilo Petrucci: Hatodik helyről hatodik helyre érkezett. A jövő évi gyári szerződés aláírása óta sajnos elmaradnak a Petrucci-s villanások, tavaly még jó pár futamon 1-3 helyért küzdött az olasz, most sajnos ebből nem sokat látunk. Mindenesetre 3 Ducati az első hatban nem rossz statisztika, kigyorsításon és végsebességben nincs ellenfél, a féktávok is nagyon jól mennek a pirosaknak, így nagyon nehéz ellenük harcolni az ilyen típusú pályákon. Rossi Brno-t Mugello-hoz hasonlította, dimbes-dombos, elnyújtott kanyarokkal tűzdelt pálya. Csak később gondolkodtam el, mennyire igaza van Valentino-nak… Ott is Ducati 1-2-t láttunk, mivel Marquez elesett, Vale ott harmadik lett…..

Túl sok időnk nincs, jövő hétvégén Redbull Ring, igazi Ducati aréna… reménykedjünk azért egy szoros, izgalmas futamban !

ugrás fel