EST. 2002

MotoGP Jerez: Unalmas verseny volt, de Rossi gy?zött

Az idei els? három futam után meglep?en eseménytelen volt a jerezi GP vasárnap délután.

A pole pozícióból induló Valentino Rossi egyetlen kanyar erejéig engedte maga elé Jorge Lorenzót a második körben, ennek kivételével rajt-cél gy?zelmet aratott. 2,3 másodperc el?nnyel ért a célba Lorenzo el?tt, és majdnem újabb öttel, mint a harmadik Marc Marquez.

Valentino Rossi MotoGP Jerez 2016

Utóbbi kett? nem tudott beleszólni az eseményekbe, és szokatlan módon Lorenzo és Marquez sem kóstolgatták egymást a 27 kör alatt. Lorenzónak a motor hátuljával adódtak gondjai, elmondása szerint a kipörgésgátló nem dolgozott alatta megfelel?en, Marquez szeme el?tt pedig a csapatutasítás lebegett: „fejezd be a versenyt!’, mikor három alkalommal is majdnem súlyosat hibázott. Lorenzo szemmel láthatóan rettenetesen elkámpicsorodott, Marquez mosolyogva vette tudomásul a helyzetet.

Dani Pedrosa jól kezdett, a verseny els? szakaszában a negyedik helyen motorozott, egy rövid id?re Marquezt is sikerült maga mögé utasítania, pedig csak a harmadik sorból rajtolt. Végül a negyedik helyen fejezte be a spanyol futamot.

Az ötödik és hatodik helyeken a két Suzuki, Aleix Espargaro és Maverick Vinales érkeztek meg.

Ahogyan a Suzukik, úgy a Ducatik is meglepetést okoztak, mennyire távol maradtak ezúttal az igazi, tökös csatáktól és a dobogós helyezések lehet?ségét?l. Andrea Iannone legjobb ducatisként a hetedik helyen ért célba, a sorozatosan balszerencsés Andrea Dovizioso alatt ezúttal beállt a hátsó kerék, ezért kényszerült kiállni. Ez sorozatban a harmadik be nem fejezett versenye, és egyik sem rajta múlt. Vajon miért történik mindez?

A Monster Tech 3 színeiben Pol Espargarónak sikerült lenyomnia Eugene Laverty-t, aki az Aspar Ducatival ismét megehet?sen jó formában motorozott. Nyolcadik és kilencedikként végeztek, ?ket követte a tizedik helyen Hector Barbera.

Hogy mi okozhatta a látványosan Rossi legszebb napjait idéz? futamot, és a hatalmas különbségeket, jó kérdés. Kicsit olyan volt, mintha jégmotor versenyt láttunk volna aszfaltnak álcázva, senki nem mert vagánykodni, nekünk pedig naiv elképzelés lenne egyedül a Doktor számlájára írnunk a bravúrt.

Valentino Rossi MotoGP Jerez 2016

Az biztos, hogy a Michelin gumik még tartogatnak meglepetéseket a versenyz?k számára. Annyiban újdonság volt a jerezi verseny, hogy az els? három futam után most el?ször értek az abroncsok európai földet, keskenyebb és technikásabb európai pályát, ami nyilván más beállításokat igényel, vagyis az új gumibeszállító szempontjából ez feltérképezetlen terület.

Rossi azért tud ilyen régóta az élvonalban maradni, mert id?r?l id?re képes megújulni. Képes volt változtatni a motorozási stílusán, amikor az új generáció érkezése azt követelte, és úgy t?nik, most az új gumikhoz is gyorsabban tud alkalmazkodni, mint riválisai. Hogy ez az el?ny meddig tart, jó kérdés, szerencsére csak újabb két hetet kell várnunk rá, hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz.

MotoGP Jerez, a végeredmény:

MotoGP Jerez 2016 végeredmény

A MotoGP Világbajnokság állása:

1. Marc MARQUEZ Honda SPA 82 pont
2. Jorge LORENZO Yamaha SPA 65
3. Valentino ROSSI Yamaha ITA 58
4. Dani PEDROSA Honda SPA 40
5. Pol ESPARGARO Yamaha SPA 36
6. Maverick VIŃALES Suzuki SPA 33
7. Aleix ESPARGARO Suzuki SPA 32
8. Hector BARBERA Ducati SPA 31
9. Eugene LAVERTY Ducati IRL 28
10. Andrea IANNONE Ducati ITA 25
11. Andrea DOVIZIOSO Ducati ITA 23
12. Bradley SMITH Yamaha GBR 20
13. Stefan BRADL Aprilia GER 17
14. Scott REDDING Ducati GBR 16
15. Alvaro BAUTISTA Aprilia SPA 14
16. Michele PIRRO Ducati ITA 12
17. Tito RABAT Honda SPA 11
18. Cal CRUTCHLOW Honda GBR 5
19. Loris BAZ Ducati FRA 4
20. Yonny HERNANDEZ Ducati COL 3
21. Jack MILLER Honda AUS 2

Fotó: Yamaha, motogp.com

ugrás fel