Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-motogp MotoGP teszt Sepang: Vinales behúzta a második napot de már Petrucci van az élen

MotoGP teszt Sepang: Vinales behúzta a második napot de már Petrucci van az élen

Hirdetés

Két nap telt el a hivatalos tesztből, az első nap nagy meglepetése volt, hogy az a Marc Marquez tudott a leggyorsabb lenni, akit alig két hónappal ezelőtt műtöttek. A spanyol világbajnoknak nem volt más választása, nem bírt volna ki még egy szezont a vállsérülése, elmondása szerint már álmában is kiugrott a helyéről. A Honda egyetlen versenyzővel is képes volt maga mögé utasítani a többieket, mivel Jorge Lorenzo is lábadozik, a törőt kezével.

A második napra kicsit felpörögtek az események, Marc válla jobban fájt mint az első napon, így pár kör után abbahagyta a tesztelést. Nem úgy a többiek, az első etapban Rossi volt a leggyorsabb, majd jött a nagy meleg így mindenki kicsit visszavonult. A második részre viszont visszahült a pálya és elkezdtek érkezni a jó idők.

Elsőként Rins tudott a tabella élére állni, ami nagyon ígéretes a Suzuki versenyző részéről. Nyilatkozatában külön ki is tért rá, hogy jó irányban haladnak a fejlesztésekkel. Csapattársa jelenleg még csak a mezőny végén motorozik, de reméljük hamar hozzászokik a légkörhöz és képes lesz gyorsulni.

A nap végére aztán feltámadt Vinales és bődületes kört rakott össze, egyedüliként tudott bemenni 1.58 alá. Aki olvassa írásainkat, az tudja, hogy véleményünk szerint a spanyol versenyző az egyike azoknak akik képesek lennének megállítani a Honda – Marquez duót. Eddig folyamatos technikai gondok kövezték útját, de úgy tűnik, hogy a Yamaha és az új csapatfőnök komolyan veszik az idei évet. Persze korai még bár mit is mondani de a pozitív jelenség, hogy a többi Yamaha versenyző is stabilan teljesít. A szatellit egységnél Franco Morbidelli, aki élvezi a gyári támogatást de a fiatal francia Fabio Quartararo is idei motorral versenyezheti végig a szezont. A szezon elején még arról, volt szó, hogy 2018-as motorral vághat neki a futamoknak. Jól érzékelhető, hogy Rossi mint mentor milyen erőt képvisel a háttérben, a Tech3 csapat húsz év alatt sem kapott ilyen lehetőséget, mint most a Petronas. Igaz Fabio minden fejlesztést kicsit később fog megkapni csapattársához képest. A teszt végére egyébként összekapta magát az újonc és minimális különbséggel de beesett csapattársa elé az időmérőn.

Sajnos, továbbra is csalódás az Aprilia és Iannone teljesítménye, igaz az olasznak nagyon komoly fájdalmai voltak egy foggyulladás miatt. Nála talán csak a helyére érkező fiatal spanyol teljesít rosszabbul a Suzukival, Mir még két perc alá sem tudott bemenni a második napon.

Megnyugtatónak tűnik a Ducati teljesítménye, Dovi sokáig vezette is a teszt második napját, és Petrucci jól teljesít. Folyamatosan képesek gyorsulni és a mezőny elejében találjuk Őket minden napszakban. A harmadik napra meg is jött a várva várt eredmény, az olasz döbbenetes kört abszolválva új pályacsúccsal vezeti a harmadik nap első felét. A Ducati erejét az is mutatja, hogy még az újonc Bagnaia is szédületes 1.58.302-es időre volt képes. Várhatóan az idei évben sok pályán lesznek erőfölényben a vörösök.

Technikai módosításokat is látunk a teszt alatt, a Ducati és a Yamaha is bemutatta új aero elemeit, a változás az idei évben, hogy a csapatok csak egyszer módosíthatnak az idomok felépítésén. Így nem lesz meg az a lehetőség, amivel a Ducati tavaly év közben többször is élt. Az olaszok egyébként más fejlesztéssel is lázban tartják az szakmát, egy „holeshot device” lehet a motorjukon, amit leginkább a motokrossz versenyeken használnak előszeretettel. Ezen rendszerek lényege, hogy az első futóműre próbálnak hatni megakadályozva a túlzott elsőkerék felemelést.

A teszt végén frissítjük cikkünket!

Borítókép : Twitter prtscreen