EST. 2002

MotoGP – thaiföldi teszt összesített információi

A három napos teszt a második az idei szezonban és a naptárban újnak számító Chang International Circuit betonján próbálhatták ki a csapatok az eddigi fejlesztések hatékonyságát.

HONDA

A teszt egyértelmű győztese a Honda, mind két versenyzője nagyon konzekvens teljesítményt nyújtott végig mind a három nap alatt. A 25. születésnapját ünneplő Marquez tempóját tartotta legjobbnak Rossi is de végül Dani Pedrosa húzta be az utolsó pillanatban a teszt leggyorsabb körét.

Pedrosa folyamatosan jól teljesít de az LCR Honda versenyzője Cal Crutchlow is az összetett 4. helyen végzett. Az első 4 helyezett között 3 Honda versenyzőt találunk de a leggyorsabb újonc Nakagami is Honda nyergében lett tizedik a hétvégén. A japán gyártó tehát jó irányba terelte a fejlesztéseket és jelenleg is tesztelnek egy szénszálas hátsó lengővillát illetve új aero idomokat. Marquez :

AERO elemek

Az aero elemek az egyik meghatározó fejlesztési csomag a tesztek alatt minden csapatnál. Bár nem lehet vele versenyt nyerni fontos, hogy melyik megoldás mellett teszi le egy versenyző a voksát. A nagyobb idomok jobb leszorító erőt generálnak ezért kevesebbet egykerekezik a motor és a féktávokon is stabilabb, cserébe a kanyarokban lehet vele időt veszíteni.

A Honda jelenleg is kísérletezik egy új elemmel és még nem döntöttek, de hasonló cipőben van a Ducati is. Itt Lorenzo az új verziót dicsérte míg csapattársa Dovi még nem döntött. A Suzukinál bevált az újítás és Rins szerint úgy tudták tovább lent tartani a kereket, hogy nem veszítettek a végsebességből.

DUCATI

A Ducati ismét érdekes tesztet zárt, mint szinte mindig most is teljesen külön teljesítményt nyújt a két gyári versenyző. Dovi rengeteteg tesztelt és dolgozott és elégedett a tempóval és a fejlesztésekkel is de még nem állt teljesen össze a technikai csomag. Még van egy teszt tehát akár ez sikerülhet is, addig is új vázat is teszteltek és az aero elemekkel is dolgozott az összesített 7. helyen végző versenyző.

Lorenzo már nem ennyire derűlátó, nem érezte jól magát a motoron pedig az utolsó teszten nem hivatalos pályarekorddal zárt és sokan azt várták végre megtört a jég. Azonban az új alkatrészek megint nem feküdtek a spanyolnak ezért el is kérték a GP17-es verziót Petrucci csapatától aki így kipróbálhatta az idei motort. Az biztosan kiderült, hogy Lorenzo nem fog visszatérni a régi verzióhoz. Itt sokkal nagyobb munkára lesz szükség, hogy az 1 hónap múlva esedékes rajtra összeálljon a csomag és versenyképes legyen a volt világbajnok.

A vörösök a Yamaha csapatához hasonlóan olyan szatellit csapattal rendelkeznek aminek a versenyzője jobb eredményt ért el mint a gyári versenyzők. Petrucci egész hétvégén keményen dolgozott és összehasonlított, így csak rövid ideje maradt délután a gyors körökre de Ő is a 9. helyen végzett. Azonban az új szerzemény Jack Miller elképesztően jól teljesít azon a motoron amire tudjuk, hogy valaki vagy ráérez vagy szenved akár évekig is.  Milller a Honda után gyorsan ráérzett és folyamatosan képes fejlődni. Lorenzo egyébként az összetett 16. hellyel távozott a tesztről.

SUZUKI

A Suzuki láthatóan jól fejlesztett az idei szezonra és a munka most is aktívan folyik a csapatnál. Rins jelenleg jobban teljesít mint Iannone de ez még változhat a rajtig. Viszont mindenképpen jó előjel, hogy most is az 5. helyen zárták az összesített tesztet Rins eredményének köszönhetően.

Az új aero elemek beváltak és reméljük Iannone is visszatálal a motivációhoz.

KTM

Az osztrák gyártó az átigazolási időszak egyik legizgalmasabb csapata lehet, pletykák szerint Marquez vagy Zarco is a célpontok között lehet, ahogy Petrucci is új csapatot és gyári ülést fog keresni jövőre. Az osztrák gyár versenyzői a 18 és a 19 helyen végeztek, kipróbálva az új aero elemeket.

YAMAHA

Nem véletlenül maradt a hangvillás csapat a sor legvégére. A két tehetséges versenyző és a sorozat egyik legjobb versenymotorja egyaránt komoly problémákkal küzdenek. Vinales egyenes élete legrosszabb tesztjének nevezte a hétvégét és csak azt a motort szeretné visszakapni amivel a csapathoz igazolásakor bemutatkozott. A teszt első időszakában Rossinak az elektronikával voltak problémái de később Ő is a hátsókerékre panaszkodott.

A csapattárs spanyol elmondása szerint minden területen van valami apró probléma de az igazi gond még mindig a hátsó kerék. Ha puha gumival mennek akkor gyorsak tudnak lenni de valamiért darabok szakadnak a ki a futófelületből és a gumi nem bírja sokáig. A keményebb gumival viszont nem tudnak gyorsak lenni. Vinales már visszatért a régi vázhoz de így sem oldódtak meg a gondok, sőt a spanyol szinte mindent kipróbált mindennel és olyan setup-ok is előkerültek a tarsolyból amiket sosem használtak de még ez sem vitte Őket közelebb a megoldáshoz.

Az ügy pikantériája, hogy miközben a két gyári versenyző szenved, Zarco a szatellit motoron vezette is a tesztet és csak az utolsó percben Pedrosa tudott nála jobbat menni. Azonban így is a második helyen végzett, ami elég nehezen érthető a gyári csapat szenvedése mellett.

Közben Vinales a 12. míg Rossi 10. helyen fejezte be összesítve a körözést. A Yamaha gyári csapata tehát tovább szenved és egyre komolyabb tűnik a probléma két olyan versenyzővel a tarsolyban akik akár esélyesek is lehetnek a GP megnyerésére. Vinales egyértelműen fogalmazott, mindent leteszteltünk, a gyárnak látnia kell, hogy valami nem stimmel és, hogy nem nálunk van a probléma. Meg kell találniuk a hiba forrását.

Rossi aki még nem döntötte el, hogy hosszabbít a csapatnál egyértelműen a Honda csapatát nevezte meg a legjobban teljesítő alakulatnak és Marquezt versenyzőnek. A Ducati a legutolsó teszt alkalmával remekelt de itt Ők is gondokkal küzdöttek míg a Honda minden pályán jól ment az idén.

Zarco aki szintén gyári szerződésre vágyik elképesztően teljesít. Ha így folytatja kizárt, hogy ne találjon a piacon egy komoly szerződést és egy jó motort, reméljük marad a Yamaha kötelékénél mert itt nagyon jól teljesít a francia versenyző.

Ne menjünk el szó nélkül a másik tehetséges Moto2 versenyző mellett sem, Franco Morbidelli Rossi mögött végzett a 13 helyen. Lesz ez még jobb is és örülünk, hogy jól érezte magát ebben a három napban.

A teszt alatt  magas volt a hőmérséklet és ez sokakat a földre vitt.

Poz. versenyző csapat idő nap
1 PEDROSA, Dani Repsol Honda csapata 1’29 „781 3. nap
2 ZARCO, Johann Monster Yamaha Tech 3 1’29 „867 0 „086 3. nap
3 MARQUEZ, Marc Repsol Honda csapata 1’29 „969 0 „188 2. nap
4 CRUTCHLOW, Cal LCR Honda CASTROL 1’30 „064 0 „283 3. nap
5 RINS, Alex Team SUZUKI ECSTAR 1’30 „178 0 „397 3. nap
6 MILLER, Jack Alma Pramac Racing 1’30 „185 0 „404 2. nap
7 DOVIZIOSO, Andrea Ducati csapat 1’30 „192 0 „411 3. nap
8 VIñALES, Maverick Movistar Yamaha MotoGP 1’30 „274 0 „493 2. nap
9 PETRUCCI, Danilo Alma Pramac Racing 1’30 „367 0 „586 2. nap
10 NAKAGAMI, Takaaki LCR Honda IDEMITSU 1’30 „456 0 „675 3. nap
11 RABAT, Tito Real Avintia Racing 1’30 „476 0 „695 3. nap
12 ROSSI, Valentino Movistar Yamaha MotoGP 1’30 „511 0 „730 3. nap
13 MORBIDELLI, Franco EG 0,0 Marc VDS 1’30 „648 0 „867 3. nap
14 ESPARGARO, Aleix Aprilia Racing Team Gresini 1’30 „701 0 „920 3. nap
15 IANNONE, Andrea Team SUZUKI ECSTAR 1’30 „718 0 „937 3. nap
16 LORENZO, Jorge Ducati csapat 1’30 „729 0 „948 2. nap
17 BAUTISTA, Alvaro Ángel Nieto csapat 1’30 „883 1 „102 2. nap
18 SMITH, Bradley Red Bull KTM gyári Racing 1’30 „921 1 „140 3. nap
19 KALLIO, Mika Red Bull KTM gyári Racing 1’31 „169 1 „388 3. nap
20 REDDING, Scott Aprilia Racing Team Gresini 1’31 „311 1 „530 3. nap
21 LUTHI, Thomas EG 0,0 Marc VDS 1’31 „354 1 „573 3. nap
22 SYAHRIN, Hafizh Monster Yamaha Tech 3 1’31 „537 1 „756 3. nap
23 ABRAHAM, Karel Ángel Nieto csapat 1’32 „024 2 „243 2. nap
24 SIMEON, Xavier Real Avintia Racing 1’32 „019 2 „238 3. nap
ugrás fel