EST. 2002

MotoGP, Jerez: Stoner újráz a zárónapon

Stoner nyeri a ‘téli bajnokságot’, miután a jerezi IRTA zárónapjával véget ért a felkészülés, a következ? randevúra már Katarban kerül sor. Az ausztrál néhány perces motorozással odakerül az id?tábla elejére, és ezzel folytatja a lélektani nyomásgyakorlást az ellenfelekre: egy körön nincs kihívója a címvéd?nek.

Csakhogy egy verseny nem egy körb?l áll – erre a tényez?re apellálhatnak a többiek. Stoner most sem végzett versenyszimulációt, nem szokása. ? már legszívesebben most élesben meccselt volna – erre is sor kerül nemsokára. 

Lorenzo 173 ezreddel követi, és itt sem nagyon kell kommentár, ahogy ahhoz sem fér szemernyi kétség sem, hogy a Hondák és a Yamahák – ahogy mondani szokás – más dimenzióban motoroznak, ezt jól példázza, hogy Pedrosa, Spies, Crutchlow a további sorrend. Apró adalék, hogy Stoner id?eredménye nagyjából azonos szinten van a tavalyi pole-id?höz, csak ezek ugye már ezres motorok. Nem folytatjuk a gondolatmenetet, ezt az olvasó talán maga is megteszi.

Jöhet Rossi. Végre egy elfogadható eredmény és tempó, hatodik hely egy jó fináléval, a másodperc körüli distancia persze még mindig tetemesnek mondható, de már nem teljesen aggasztó. Például arra jó, hogy ne a privát motorok, vagy a CRT-k között találkozzunk a Doki nevével, kívül a tízen, ahogy az els? napon. 

És ha már CRT-k: De Puniet az Aprilia ART-vel 1,8 másodpercre van az elejét?l és nem megy rosszul, de például csapattársa, Espargaro három szekunduma rengeteg. De említhetnénk Edwards papát is a Suter BMW-vel, mint a halovány teljesítmények egyikét. Nagyon nagy különbségek ezek egy pályán, és bizony a Losailon ennél nagyobbak is várhatók. Utazás a sivatagba rövidesen, a pilóták már nagyon várják. Hát még mi. 

Második nap

Els? nap

IRTA, Jerez: harmadik nap, eredmények

1 Casey STONER Repsol Honda Team 1:38.780
2 Jorge LORENZO Yamaha Factory Racing 1:38.953
3 Dani PEDROSA Repsol Honda Team 1:39.157 
4 Ben SPIES Yamaha Factory Racing 1:39.495 
5 Cal CRUTCHLOW Monster Yamaha Tech 3 1:39.585 
6 Valentino ROSSI Ducati Team 1:39.733 
7 Andrea DOVIZIOSO Monster Yamaha Tech 3 1:39.860
8 Nicky HAYDEN Ducati Team 1:39.919 
9 Alvaro BAUTISTA San Carlo Honda Gresini 1:40.017 
11 Hector BARBERA Pramac Racing Team 1:40.287 
12 Karel ABRAHAM Cardion AB Motoracing 1:40.579 
13 Randy DE PUNIET Power Electronics Aspar 1:40.601 
14 Aleix ESPARGARO Power Electronics Aspar 1:41.645 
15 Danilo PETRUCCI Came Iodaracing Project 1:41.926 
16 Franco BATTAINI Ducati Team 1:42.057 
17 Colin EDWARDS NGM Mobile Forward Racing 1:42.073 
18 Mattia PASINI Speed Master 1:42.184 
19 Michele PIRRO San Carlo Honda Gresini 1:42.212 
20 James ELLISON Paul Bird Motorsport 1:42.437 
21 Ivan SILVA Avintia Racing MotoGP 1:42.446 
22 Yonny HERNANDEZ Avintia Racing MotoGP 1:42.906 

 

ugrás fel