EST. 2002

MotoGP Silverstone: ezúttal Lorenzónak jön ki a lépés

Jorge Lorenzo nyeri a Yamahával a Brit Nagydíjat a silverstone-i aszfaltcsíkon, egy félelmetes párbajt követ?en. Marc Marquez, aki Angliát megel?z?en zsinórban négy vb-futamot nyert meg és újoncként jelent?snek mondható el?nyt épített ki az összetettben, könnyebben sérült a délel?tt során – a bemelegítésen esett el és húzta meg a vállát. A kis incidens azonban nem befolyásolta Marquez harci kedvét, mindent odapakolt az aszfaltra, az utolsó méterig meccsben volt Lorenzóval a gy?zelemért.


Lássuk be, a yamahásnak is kijárt már egy siker az utóbbi hetek megpróbáltatásai és frusztráló harmadik helyei után. Harmadik Dani Pedrosa a másik gyári Hondán, rossz rajtot követ?en tudott a helyére kerülni, vele teljes a 100%-ig spanyol dobogó. Ki tudja, ha nincs a pocsék indulás, beleszól a gy?zelem és a második hely kérdésébe. Összességében a hondások elégedettek lehetnek, hiszen kihozták a maximumot ebb?l a hétvégéb?l, illetve minimálisra redukálták a károkat – Pedrosa dobogóra állhatott, Marquezen pedig csak öt pontot tudott hozni a címvéd?.

Valentino Rossinak ezúttal is Alvaro Bautista jutott játszótársnak, és ezúttal is az olasz nyerte kettejük különmeccsét – és ez ezúttal is a negyedik helyre volt elegend?. Stefan Bradl a hatodik, Nicky Hayden el?tt – hetedik helyen a legjobb Ducati, miután Dovi az utolsó el?tti körben feladni kényszerült a versenyt.

Nem akármilyen versenyt nyert meg Lorenzo! Erre még sokáig emlékezni fog, aki látta. Arckifejezése arról árulkodik, a bajnokságot sem tekinti lefutottnak a címvéd?…

Silverstone-t követ?en egy kicsit visszaállunk a kéthetes MotoGP-ciklusra: 15-én Misano van soron, majd szeptember végén, 29-én Aragóniában randevúzik a mez?ny. A vb-b?l összesen hat nagydíj van még hátra.

A Moto2-ben Scott Redding gy?zedelmeskedett, az a Redding, akinek bizonyára nagy lökést adott az is, hogy a hét közben bejelentette ?t leend? csapata, a Gresini Honda – a második vonal listavezet?je tehát a királykategóriában folytatja jöv?re. El?tte azonban akad még tennivaló a Moto2-ben.

 

Például Silverstone megnyerése. Angliában, mivel Pol Espargaro csak a nyolcadik helyen végzett 13 mp hátrányban a gy?ztest?l, Redding el?nye 38 pontosra duzzadt (192-154 az állás). Mi lehetett volna ennél nagyobb öröm a hazai közönségnek? Scott mellett a dobogón a japán Nakagami és a svájci Lüthi.

Izgalmas négyes befutó a Moto3-ban, Luis Salom gy?z és meger?síti vezet? helyét az összetettben. Nagyon kevéssel, 49 ezreddel kapott csak ki Alex Rins, dobogón a szintén spanyol Alex Marquez.

A vb állása:

1 Marc MARQUEZ Honda 233
2 Dani PEDROSA Honda 203
3 Jorge LORENZO Yamaha 194
4 Valentino ROSSI Yamaha 156
5 Cal CRUTCHLOW Yamaha 136
6 Stefan BRADL Honda 113
7 Alvaro BAUTISTA Honda 103
8 Andrea DOVIZIOSO Ducati 96
9 Nicky HAYDEN Ducati 88
10 Aleix ESPARGARO ART 68

MotoGP, Silverstone: végeredmény

1 Jorge LORENZO SPA | Yamaha Factory Racing | Yamaha | 40?52.515
2 Marc MARQUEZ SPA | Repsol Honda Team | Honda | +0.081
3 Dani PEDROSA SPA | Repsol Honda Team | Honda | 1.551
4 Valentino ROSSI ITA | Yamaha Factory Racing | Yamaha | 13.233
5 Alvaro BAUTISTA SPA | GO&FUN Honda Gresini | Honda | 13.298
6 Stefan BRADL GER | LCR Honda MotoGP | Honda | 20.227
7 Cal CRUTCHLOW GBR | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha | 26.299
8 Nicky HAYDEN USA | Ducati Team | Ducati | 35.993
9 Bradley SMITH GBR | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha | 36.119
10 Aleix ESPARGARO SPA | Power Electronics Aspar | ART | 53.196
11 Andrea IANNONE ITA | Energy T.I. Pramac Racing | Ducati | 59.058
12 Michele PIRRO ITA | Ignite Pramac Racing | Ducati | +1?00.710
13 Hector BARBERA SPA | Avintia Blusens | FTR | +1?01.690
14 Colin EDWARDS USA | NGM Mobile Forward Racing | FTR Kawasaki | +1?01.843
15 Danilo PETRUCCI ITA | Came IodaRacing Project | Ioda-Suter | +1?08.833
16 Randy DE PUNIET FRA | Power Electronics Aspar | ART | +1?09.063
17 Claudio CORTI ITA | NGM Mobile Forward Racing | FTR Kawasaki | +1?16.474
18 Hiroshi AOYAMA JPN | Avintia Blusens | FTR | +1?16.535
19 Michael LAVERTY GBR | Paul Bird Motorsport | PBM | +1?32.057
20 Yonny HERNANDEZ COL | Paul Bird Motorsport | ART | +1?36.224
21 Bryan STARING AUS | GO&FUN Honda Gresini | FTR Honda | +2?00.635

Kiestek

Andrea DOVIZIOSO ITA | Ducati Team | Ducati 
Lukas PESEK CZE | Came IodaRacing Project | Ioda-Suter 

Moto2, végeredmény (a pontszerz?k)

1 Scott REDDING GBR | Marc VDS Racing Team | Kalex | 38?22.897
2 Takaaki NAKAGAMI JPN | Italtrans Racing Team | Kalex | 1.066
3 Thomas LUTHI SWI | Interwetten Paddock Moto2 Racing | Suter | 1.170
4 Esteve RABAT SPA | Tuenti HP 40 | Kalex | 1.427
5 Dominique AEGERTER SWI | Technomag carXpert | Suter | 2.226
6 Mika KALLIO FIN | Marc VDS Racing Team | Kalex | 8.142
7 Johann ZARCO FRA | Came Iodaracing Project | Suter | 12.146
8 Pol ESPARGARO SPA | Tuenti HP 40 | Kalex | 13.228
9 Simone CORSI ITA | NGM Mobile Racing | Speed Up | 15.162
10 Mattia PASINI ITA | NGM Mobile Racing | Speed Up | 15.225
11 Nicolas TEROL SPA | Aspar Team Moto2 | Suter | 20.734
12 Julian SIMON SPA | Italtrans Racing Team | Kalex | 22.353
13 Jordi TORRES SPA | Aspar Team Moto2 | Suter | 25.657
14 Alex DE ANGELIS RSM | NGM Mobile Forward Racing | Speed Up | 25.994
15 Toni ELIAS SPA | Blusens Avintia | Kalex | 28.900

Moto3, végeredmény (a pontszerz?k)

1 Luis SALOM SPA | Red Bull KTM Ajo | KTM | 38?17.291
2 Alex RINS SPA | Estrella Galicia 0,0 | KTM | +0.049
3 Alex MARQUEZ SPA | Estrella Galicia 0,0 | KTM | +0.698
4 Maverick VIŃALES SPA | Team Calvo | KTM | +0.849
5 Miguel OLIVEIRA POR | Mahindra Racing | Mahindra | 20.561
6 Jonas FOLGER GER | Mapfre Aspar Team Moto3 | Kalex KTM | 20.625
7 Jack MILLER AUS | Caretta Technology – RTG | FTR Honda | 20.631
8 Alexis MASBOU FRA | Ongetta-Rivacold | FTR Honda | 20.882
9 Jakub KORNFEIL CZE | Redox RW Racing GP | Kalex KTM | 24.970
10 Efren VAZQUEZ SPA | Mahindra Racing | Mahindra | 25.288
11 Isaac VIŃALES SPA | Ongetta-Centro Seta | FTR Honda | 25.601
12 Romano FENATI ITA | San Carlo Team Italia | FTR Honda | 25.684
13 Niccolň ANTONELLI ITA | GO&FUN Gresini Moto3 | FTR Honda | 26.612
14 John MCPHEE GBR | Caretta Technology – RTG | FTR Honda | 28.602
15 Niklas AJO FIN | Avant Tecno | KTM | 34.145

ugrás fel