EST. 2002

Motoros Akadémia: túl a 2500-on…

Megkezdte 2008-as oktatássorozatát a Motoros Akadémia, és az idei els? csoport résztvev?it is számba véve, az eddig képzésben részesült hallgatók száma elérte a 2500-at. Vagyis ennyi motoros sajátíthatta már el a biztonságos motorozás alapjait és fejleszthette tudását a Motoros Akadémia segítségével.

Ezt a nagyon szép eredményt hat év munkájával sikerült elérni, 2002-ben kezdte meg ugyanis m?ködését a Motoros Akadémia akkor még Hungaroring Motorsport Iskola néven. Az elmúlt hat év során, a megszerzett tapasztalatokat figyelembe véve több ponton változott az oktatás rendszere, de annak minden esetben a biztonságos motorozás maradt az alappillére.
Mára három egységre bontották az eredetileg egyben átadott tudáshalmazt. Ennek legf?bb oka, hogy a motorosok így még hatékonyabban tudják elsajátítani a tanultakat, hiszen az egyes szintek között megfelel? id? áll rendelkezésükre, hogy mindennapi motorozásuk részévé tegyék az oktatás anyagát. Ráadásul ebben a formában sem mentálisan, sem fizikailag nem annyira meger?ltet? a tudás megszerzése.

A másik legjelent?sebb változás, hogy mostanra nem csak fizetség ellenében lehet valaki a Motoros Akadémia hallgatója, hanem két nagy stratégiai partnernek köszönhet?en akár ajándékba is kaphatja a tanulás lehet?ségét. Egyrészt, aki Erste Leasing finanszírozással vásárolja meg új motorkerékpárját, az automatikusan jogosulttá válik arra, hogy új motorjával részt vegyen az oktatás els? szintjén. Másrészt május 31-ig minden új Suzuki motorkerékpár mellé pályamotorozási lehet?ség az ajándék, amely alkalmával a Motoros Akadémia instruktorai segítik egyénre szabott tanácsokkal a résztvev?ket. Utóbbi lehet?ség igény szerint az oktatás els? szintjének elvégzésére is becserélhet?. Az említett stratégia partnerek segítségével idén várhatóan további 5000 motoros közlekedése válik biztonságosabbá a Motoros Akadémia oktatási programjának keretében.

Az elmúlt hétvégén megrendezett Miskolci Motorkiállításon egy új kampányba kezdett a Motoros Akadémia, mellyel tovább szeretné növelni a közlekedésbiztonságot, ezzel is tanúbizonyságot téve a téma iránti elkötelezettségr?l. A Motoros Akadémia képvisel?i ezentúl minden fontosabb motoros rendezvényen kampány jelleggel próbálják majd felhívni a látogatók figyelmét a biztonságos vezetésre. Hisznek abban ugyanis, hogy a közvetlen, személyes beszélgetések keretében, hatékonyabban lehet rávilágítani a téma kiemelt fontosságára.
A Motoros Akadémia képzéseir?l a 20/385-6603-as telefonszámon és az info@motorosakademia.hu e-mail címen kérhet? részletes információ. Archívum a korábbi oktatásokról, regisztrációs lehet?ség és további tájékoztató megtalálható a www.motorosakademia.hu weblapon.

ugrás fel