EST. 2002

Motoros nyílt napok III.

A rajtfelállás után egy felvezet? kör, majd amikor az utolsó versenyz? is elfoglalja a helyét, akkor a piros lámpa elalvása után rajt.

Érdekes és egyben felemel? érzés a rajtrácson állva várni a rajtot, közben pedig a lelátókon nagyobb számú néz?sereg foglal helyet, mint például a legutóbb a Hungaroringen megrendezésre kerül? oldalkocsis EB-n.

A versenyen mindenki megtalálta a maga ellenfelét, akit utol kellene érni, aki éppen feltartja. Leszámítva az els? embert, aki azért húzza a gázt, hogy ne legyen ellenfele. Sajnos a versenyen is kiálltak többen, illetve baleset is volt. Szóval minden tekintetben olyan volt, mint amikor a nagyok versenyeznek a tv-ben. A különbség annyi volt, hogy nem dollármilliók állnak a boxokban, hanem csak normál motorkerékpárok a sátrak alatt, s a körök száma kevesebb.

Versenyt követ?en, mivel egyben került megrendezésre a két kategória, újabb id?ket nyertek a motorosok. A szervez?k ismételten kitettek magukért. A korábbi 30 perces meneteket még megtoldották további 10 perccel. Ezt követ?en újabb bejelentés. 18:00 óra után 20:00–ig lehet motorozni a pályán. Így aki csak délutánra jött le, vagy kísér?ként jött a pályára, s kedvet kapott a pályamotorozáshoz, nyugodtan részt vehetett.

Miközben folytatódott a program, megtörtént az eredményhirdetés is. Függetlenül attól, hogy egyben került megrendezésre a verseny, a kategóriákat külön-külön értékelték a szervez?k. Minden dobogós helyezést elér? pilóta a szombathelyi Yamaha Magyar vásárlási utalványával és a sárvári Moto-Center ajándékcsomagjával, illetve szállás, pályanap és box bónokkal gazdagodott. Az els? helyezett díja a kupán s az érmeken kívül egy középkategóriás bukósisak volt.

Az id?eredmények, pontállás, képek, részletes program a www.phoenixracing.hu–n megtekinthet?.

Eközben a szlovák srácok jól érezték magukat a nap által kellemes h?mérsékletre melegített medencéjükben, amit mi irigykedve figyeltünk.

Legközelebbi rendezvény augusztus 4-én! Hozzunk medencét?

Túró

ugrás fel