EST. 2002

Motorsport-fellegvár lehet Wales

Carmelo Ezpeletának nagyon, de tényleg nagyon megtetszett Wales, amikor ott járt, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a walesi tartomány 2015-t?l nemcsak a rögbinek, de a gyorsasági motorsportnak is fontos nemzetközi pólusa lehet. A „Circuit of Wales” ugyan egyel?re még csak papíron létezik, de egyes hangok szerint ha megépül, egyike lehet a naptár legérdekesebb helyszíneinek.

Öt és fél kilométeres aszfaltcsík, fedett dirt track pálya, gokart, hotel, éttermek és egy pilóta-akadémia is a tervek közt szerepel, ahol az utánpótlás nevel?dne. A walesiek komolyan gondolják a dolgot, és a Dorna elnöke vev? az ötleteikre.

 

„Fantasztikusak ezek a tervek, és már jóideje folynak az el?készületek. Az els? kapcsolatfelvételre 2010-ben, Katarban került sor és azóta többször találkoztunk a walesiekkel illetve a kivitelezésre alkalmas cégekkel. Az els? pillanattól fogva nagyra értékeljük ezen személyek törekvéseit és a projektjüket. Minden egyes találkozás után történtek el?relépések, és mára mondhatom, közel állunk a megállapodáshoz, valóság lehet a pályából és a vb-nagydíjból. Tudatában vagyunk, hogy a motorsport töretlen népszer?ségnek örvend az Egyesült Királyságban, a brit szurkolók a legfelkészültebbek közé tartoznak, így tényleg csodás élmény valósulhat meg egy MotoGP vagy Superbike Walesi Nagydíjjal” – mondta Ezpeleta.

Ha minden jól megy, az alapkövet július elején rakhatják le a székhely Cardifftól mintegy 20 km-re fekv? Ebbw Valley-ben. Az SBK és a GP mellett a befektet?k a GT-t és az MX világbajnokságot is megpróbálnák Walesbe csábítani, hiszen a tervek között egy FIM-homológ krosszpálya is szerepel. A motorsport walesi illet?ség? pilótái természetesen már most odáig vannak az ötlett?l, Leon Haslam szerint a lágy honi dombok csodaszép környezetet biztosítanak a pályának, még a portimaóinál is szebbet. „Pár éve elképzelhetetlen lett volna ilyesmir?l beszélni” – mondta ugyanakkor Chaz Davies, „de a jelek szerint kezd valósággá válni az álom. Ez hatalmas kitörési lehet?ség az egész régiónak. A pálya kiválónak t?nik a terveken, biztosan nagyszer? lesz a hazai lankákon motorozni!”

ugrás fel