EST. 2002

Mugello: Rossi, Smrz és Simon az élen pénteken

A címvéd? a leggyorsabb a nedves pályán, mögötte Capirossi és Gibernau a két Ducatival. Már egy kevés kis es? is elegend? volt ahhoz, hogy megkeveredjenek a lapok a pénteki napon. Az mondjuk a legkevésbé sem meglep?, hogy Valentino Rossi támad: ezt kell tennie, nem spórolhat. Igaz, a rajthelyeket a szombati id?mér?n osztják, mindenesetre meggy?z? a yamahás olasz teljesítménye. El?nye 324 ezredre zsugorodott a délután során, ami leginkább annak tudható be, hogy Capirossiék javítottak a GP6 beállításain

A Bridgestone gumijai elvileg nem olyan hatékonyak a vizes Mugello pályán, mint a Michelinek. Zavarta is Capirossit a víz. Rosszul azért nem ment, reggel és délután is mintaszer?en motorozott a Ducati olasz-spanyol párosa, akik a második illetve harmadik helyet foglalják el a sehová nem számító pénteki tabellán. Mondhatja valaki, hogy könny? a vörös csapat dolga, hiszen rengeteget teszteltek a scarperiai ringen: igen, de nem 15 fokban és nedves pályán.

Gyors Casey Stoner, negyedik lett mindkét edzésen a szponzor Givi nagy örömére: az olasz gyártó csak ezen a versenyen támogatását adja Lucio Cecchinello csapatának, akárcsak a régi szép 125-ös id?kben. Marco Melandri egyike a favoritoknak, hetedik pénteken nagy harcban a szintén nagy esélyes Nicky Haydennel és John Hopkinsszal. Toni Eliasnak és Daniel Pedrosának az els? nap alapján alighanem nem fekszenek ezek a körülmények. Jócskán elmaradnak az élen állók köridejeit?l az új aerodinamikával szerelt Kawasakik fordulói.

250


Nem tökéletes, de legalább száraz pályán futották els? kvalifikációs id?mér?jüket a 250-esek, amelyen egy 23 esztend?s cseh pilóta, Jakub Smrz végzett az élen privát Apriliája nyergében. ‘Nem érzem magamat kevesebbnek a kategória élpilótáitól, egyszer?en csak nehezebb jó motort kapnom egy latin-európai pilótához képest.’ Versenyképesnek érzi magát a fiatal cseh fiú, akinek nevét nagyjából így ejtsük: Smerc. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy lvasás közben nem szükséges kiejteni a szavakat.) Szóval Smrz régóta vár egy jó eredményre, és most végre eljött az ? napja: lesz-e folytatás?

Hector Barbera a második (67 ezreddel maradt le), a provizor harmadik hely pedig az egyetlen jól men? hondásé, Andrea Doviziosóé. A virtuális els? sor Alex De Angelisszel zárul, de még az ötödik Alex Debon (? az Aprilia tesztpilótája és vadkártyásként indul a GP-n) is csak 184 ezredre van az éllovas cseht?l. Jobban lemaradt már Lorenzo, akinek tényleg össze kéne szednie magát, ha akar valamit ett?l az idei bajnokságtól. Mögötte Aoyama KTM-e, a japán sokat köszönhet Doviziosónak, ugyanis nem keveset ment az összetett éllovas szélárnyékában.

Roberto Locatelli a 14. helyen zárta a Q1-et, javításra szombaton nyílik lehet?sége. Érdekesség, hogy a Campatella csapat színeiben rajthoz állhat az SBK-s Kawasaki Bertocchi együttest?l megváló Franco Battaini, aki sokáig a legjobb privát pilóta volt a 250-ben.

Ugyan a reggeli nyolcadliteres edzésen még nem esett az es?, a kvalifikáción már megviccelte a csapatokat. Imi és Loca is remek hangulatban érkeztek meg a Firenzét?l 30 kilóméterre elterül? pályára. Mivel Locatellinek ez hazai versenynek számít, így a Toth csapat nagy energiával készült erre a hétvégére. A csapat boxbejárata el?tt akkora a forgalom, hogy lassan forgalomirányítókat kell alkalmazni.

Félretéve a viccet, Brno után ez a team legfontosabb hétvégéje. Imi fantasztikusan kezdett reggel. Az els? szabadedzésen a 13. helyen zárt és csapattársa Loca szintén a 13. helyen végzett. A délutáni id?mér? edzéseken, szinte percenként változó id?járási körülményekhez kellett alkalmazkodni a csapatnak, ami nagyon megnehezítette a versenyz?k dolgát. A mai rajtsorrend különösen érdekes, hiszen olyan versenyz?k futottak els? soros id?ket, akik kamikáze módon mentek az es? áztatta pályán és normál körülmények között, inkább a mez?ny második felében szoktak végezni. Tóth Imi csupán egy kört tudott megtenni a száraz pályára beállított Apriliájával. Az addig nedves pályán futott id?k ugyan elmaradtak a reggeli jó teljesítményt?l, de Imi nincs elkeseredve.

Tóth Imi #45: 28. ideiglenes rajthely (es?s edzés)

‘Ez lenne a nyár? Itt ilyenkor harminc fok szokott lenni, most meg 12-14 fok van, ráadásul hol esik az es?, hol kisüt a nap. A délel?tti id?m nagyon könnyen jött. Teljesen egyedül motoroztam. A célegyenesben elkelt volna egy kis szélárnyék, mert akkor még fél másodperccel jobb lett volna az id?m. Az id?mér? tragikomikus volt. Ahogy kimentünk elkezdett esni az es? és az edzés végén már csak egy kört tudtam száraz pályán menni, mert pont amikor elkezdtem volna a gyors körömet, lemerült az aksi és ki kellett jönnöm kicserélni. Mindegy, nem lényeg, sokkal jobban érzem magam, mint eddig, bár már Le Mans-ban is érezhet?en sokat sikerült javítani a futóm?vön.’

Roberto Locatelli már nem volt ennyire nyugodt az els? 250-es kvalifikáció után, ahol a 14. helyen zárt.

Roberto Locatelli#15: 14. ideiglenes rajthely (száraz edzés)

Sokkolt a mai szereplésem. Igazából még nem tudom, hogy mi a gond, de egy biztos, hogy van. Az els? öt versenyen mindig tudtunk el?re lépni és javulni. Mindig nagyon nagy összhangban voltam az Apriliámmal. Ma valahogy nem ment. A gépem nem volt stabil a kanyarbemeneteknél, és a kigyorsításoknál sem tudtam úgy rácsapni a tüzet, ahogy én azt szoktam. Most a csapatommal mindent átnézünk és elemezzük az adatokat, hogy vasárnapra minden rendben legyen.’

125

Sok az új név a tabella elején a nyolcad literesek els? edzésnapján. A hideg id? és szó szerint fekete ég nem éppen júniust idézte a turnus alatt: nem csak hazánkat sújtja a furcsa tavaszutó, nyárel?. A 125-ös srácok beleadtak apait-anyait, még ha az elemekkel kellett megküzdeniük is: épp az id?mér? közben szakadt le az ég. Ráadásul az edzés végére a fél pálya vízben állt, a másik fele meg száraz volt.

Szép kis káosz, éppen elég kihívás lehetett talpon maradni, nemhogy jó id?t futni. A spanyol Julian Simon az utolsó percekben futott körével megvert mindenkit, fél mp-t mért a második helyezett Michele Pirróra, aki méltán érdelemte ki a nap h?se címet. A szezont egy csúnya bokatöréssel kezdte az ifikorú olasz, ak most kivágta a rezet. Harmadik a cseh Karel Abraham, akinek nevével általában az alsó középmez?nyben találkozhatunk, ma azonban nagy napot fogott ki a Cardion csapat apriliása. A provizor els? sorban Fabrizio Lai a Hondával: ? talán a legkisebb meglepetés a négyesfogatból.

Elérkezett a vb ahhoz a futamhoz, melyen Talmácsi Gábor tavaly megszerezte élete els? gy?zelmét, és idén is azért ment, hogy a lehet? legjobb eredményt érje el.

Talma még a múlt hetén itthon váll- és térdsérüléseket szenvedett. A naponta többszöri kezelésre járt és kiutazását követ?en azonnal Dr. Costa felügyelete alá került, aki tegnap engedélyezte neki, hogy indulhasson a hétvégi versenyen.

A délel?tti szabadedzésen még száraz, a délutánin már vizes pályán köröztek a versenyz?k. Az id?mér?n az es? olyan váratlanul jött, mint derült égb?l a villámcsapás és azonnali cselekvésre sarkallta a csapatokat. Talma is rögtön kiment a boxba, ahol elkezdték a motor vizes pályára történ? beállítását, ami az id?sz?ke miatt nem sikerült maximálisan.

Talma elmondta, hogy nagy fájdalmai vannak a kanyarokban a sérülései miatt, és emiatt és a hirtelen jött es? miatt sem kockáztatott, de így is a 13. helyen zárt.

Az id?járás mondhatni kibabrált a 125-es pilótákkal, mert edzésük végén elállt az es?, és azóta is száz ágra süt nap.

Talmácsi Gábor nyilatkozata :

„Nem volt egy igazán jó id?mér? edzés, melybe a váratlan es? rendesen közbeszólt, de ez is benne van a pakliban. A vállam és térdem is nagyon fáj, f?leg a kanyarokban, de a versenyig még van két nap. Kipróbáltuk az új vázat, de mivel még nem tökéletesek hozzá a beállítások, így most még nehéz lenne nyilatkozni arról, hogy jobb-e, mint az el?z? vagy sem. Holnap remélem nem fog esni.”

A legiatalabbak közül többeknek sikerült a jó szereplés a megkeveredett Q1-en: ilyen például az angol Smith (8.) vagy az osztrák Ranseder (9.).

Kallio ötödik, Bautista hatodik, de az ? hátrányuk már 2 mp körüli, ami azt mutatja, hogy nem sok kockázatot vállaltak be. Nem l?tte el puskaporát Talmácsi Gábor sem, akinek különben is vigyáznia kell magára: Gabesz a 13. helyen zárta az id?mér?t, a reggeli (száraz) szabadedzésen viszont ott volt Bautista, Gadea, Kallio, Pasini és Pesek mögött.

A pénteki eredmények

MotoGP, szabadedzések

1. YAMAHA Valentino ROSSI ITA 1’51.732
2. DUCATI Loris CAPIROSSI ITA 1’51.756
3. DUCATI Sete GIBERNAU SPA 1’52.012
4. SUZUKI John HOPKINS USA 1’52.082
5. HONDA Casey STONER AUS 1’52.101
6. HONDA Nicky HAYDEN USA 1’52.177
7. HONDA Marco MELANDRI ITA 1’52.339
8. KR211V Kenny ROBERTS JR USA 1’52.350
9. HONDA Makoto TAMADA JPN 1’52.466
10. KAWASAKI Shinya NAKANO JPN 1’52.667
11. HONDA Toni ELIAS SPA 1’52.789
12. HONDA Dani PEDROSA SPA 1’52.819
13. YAMAHA Colin EDWARDS USA 1’52.830
14. KAWASAKI Randy DE PUNIET FRA 1’53.129
15. YAMAHA Carlos CHECA SPA 1’53.453
16. DUCATI Alex HOFMANN GER 1’54.103
17. SUZUKI Chris VERMEULEN AUS 1’54.106
18. YAMAHA James ELLISON GBR 1’55.354
19. DUCATI Jose Luis CARDOSO SPA 1’55.637

250, Q1

1. APRILIA Jakub SMRZ CZE 1’55.412
2. APRILIA Hector BARBERA SPA 1’55.479
3. HONDA Andrea DOVIZIOSO ITA 1’55.480
4. APRILIA Alex DE ANGELIS RSM 1’55.583
5. APRILIA Alex DEBON SPA 1’55.596
6. APRILIA Jorge LORENZO SPA 1’55.647
7. KTM Hiroshi AOYAMA JPN 1’55.790
8. GILERA Marco SIMONCELLI ITA 1’55.828
9. HONDA Yuki TAKAHASHI JPN 1’56.086
10. APRILIA Sylvain GUINTOLI FRA 1’56.091
11. APRILIA Andrea BALLERINI ITA 1’56.216
12. HONDA Shuhei AOYAMA JPN 1’56.361
13. HONDA Sebastian PORTO ARG 1’57.000
14. APRILIA Roberto LOCATELLI ITA 1’57.047
15. APRILIA Alex BALDOLINI ITA 1’57.077
16. APRILIA Franco BATTAINI ITA 1’57.123
17. HONDA Martin CARDENAS COL 1’57.629
18. KTM Manuel POGGIALI RSM 1’57.734
19. HONDA Arturo TIZON SPA 1’57.931
20. HONDA Arnaud VINCENT FRA 1’58.224
21. APRILIA Jules CLUZEL FRA 1’58.308
22. APRILIA Anthony WEST AUS 1’58.592
23. APRILIA Luca MORELLI ITA 1’58.646
24. HONDA Fabrizio PERREN ARG 1’59.318
25. HONDA Jordi CARCHANO SPA 2’00.445
26. APRILIA Omar MENGHI ITA 2’00.470
27. HONDA Alessandro BRANNETTI ITA 2’00.851
28. HONDA Dan LINFOOT GBR 2’01.611
29. APRILIA Nicklas CAJBACK SWE 2’01.862
30. APRILIA Alessio PALUMBO ITA 2’02.292
31. APRILIA Franz ASCHENBRENNER GER 2’02.494

125, Q1

1 . KTM Julian SIMON SPA 2’15.953
2. APRILIA Michele PIRRO ITA 2’16.474
3. APRILIA Karel ABRAHAM CZE 2’16.790
4. HONDA Fabrizio LAI ITA 2’17.419
5. KTM Mika KALLIO FIN 2’17.652
6. APRILIA Alvaro BAUTISTA SPA 2’17.658
7. HONDA Mike DI MEGLIO FRA 2’17.776
8. HONDA Bradley SMITH GBR 2’17.780
9. KTM Michael RANSEDER AUT 2’18.077
10. DERBI Lukas PESEK CZE 2’18.131
11. APRILIA Mattia PASINI ITA 2’18.420
12. APRILIA Lorenzo ZANETTI ITA 2’18.505
13. HONDA Gabor TALMACSI HUN 2’18.792
14. MALAGUTI Tomoyoshi KOYAMA JPN 2’18.879
15. HONDA Thomas LUTHI SWI 2’19.039
16. HONDA Hiroaki KUZUHARA JPN 2’19.087
17. APRILIA Joan OLIVE SPA 2’19.097
18. APRILIA Angel RODRIGUEZ SPA 2’19.336
19. APRILIA Luca VERDINI ITA 2’19.391
20. HONDA Sandro CORTESE GER 2’19.665
21. APRILIA Raffaele DE ROSA ITA 2’19.796
22. HONDA Roberto LACALENDOLA ITA 2’19.843
23. APRILIA Pablo NIETO SPA 2’20.030
24. APRILIA Andrea IANNONE ITA 2’20.797
25. APRILIA Hector FAUBEL SPA 2’20.849
26. KTM Stefan BRADL GER 2’21.184
27. APRILIA Federico SANDI ITA 2’21.993
28. APRILIA Imre TOTH HUN 2’22.215
29. HONDA Lorenzo BARONI ITA 2’22.724
30. APRILIA Manuel HERNANDEZ SPA 2’22.882
31. DERBI Nicolas TEROL SPA 2’22.888
32. HONDA Michele CONTI ITA 2’23.085
33. GILERA Simone CORSI ITA 2’23.188
34. APRILIA Simone GROTZKYJ ITA 2’23.770
35. MALAGUTI Alexis MASBOU FRA 2’23.877
36. APRILIA Sergio GADEA SPA 2’23.969
37. APRILIA Dino LOMBARDI ITA 2’25.030 38.

Id?n túl

89 HONDA Nico VIVARELLI ITA
41 HONDA Aleix ESPARGARO SPA
37 HONDA Joey LITJENS NED
26 APRILIA Vincent BRAILLARD SWI
20 APRILIA Roberto TAMBURINI ITA
88 HONDA Daniele ROSSI

ugrás fel