EST. 2002

MV Agusta: és még nincs vége, itt a Brutale 800 is

Komoly kis standdal készül az MV Agusta a hetvenedik Eicma motorkiállításra: friss hír, hogy eg Brutale 800 modell is készül majd a 2013-as modellévre, ugyanazzal a blokkal szerelve, amely a nagy érdekl?déssel várt Rivale csupaszban is dolgozik majd. Elképeszt? tempót diktál az MV Agusta (megmondta a menedzsment, hogy így lesz!): miután az Intermoton bemutatták a Brutale 675 frissítését, megtudhattuk, hogy Milánóban az 1090-es Brutale-széria már három motorkerékpárt fog felölelni (alap, R és RR), majd pedig, hogy jön a Rivale a nyolcszázasra növesztett háromhengeressel. És akkor már miért is ne mutatnának be 800-ra optimalizált Brutalét is, újat?

MV Agusta Brutale 800

MV Agusta Brutale 800

Noha er?forrása végett ‘nyomatékában és teljesítményében inkább egy ezreshez áll közel’ (idézet a katalógusból), addig tömege mindösszesen 167 kg szárazon – egyedülálló adat egy ilyen kaliber? motortól. Mindez a kategória egyik legteljesebb elektronikai csomagjával (MVICS, többfokozatú Full Ride by Wire, nyolc szinten állítható kipörgésgátló) és futóm?vével (ferde acél cs?váz alumínium híddal, nagy torziós merevséggel, állítható hátsó futóm?, 43 mm szárátmér?j? felfordított, állítható teleszkóp el?l, verseny fékrendszer). Komoly ellenfélnek ígérkezik a piacon, és nem is t?nik túlárazottnak (ha igaz, akkor tízezer euró az alap Brutale 800 ára, 10.390€ az EAS változat, a legalsó képen látható Italia fényezés? EAS modellnek pedig egy ezres a felára).

MV Agusta Brutale 800

Az új 800 köbcentis (löket: 54,3 mm), soros háromhengeres legnagyobb  teljesítménye 125 LE, 11.600 percenkénti fordulaton. A tiltás 13.000-nél avatkozik közbe. A nyomaték maximuma 81 Nm, 8.600 fordulaton, a csúcsérték közeli forgatónyomatékkal számolhatunk viszont egy nagyon széles tartományban és a nyomatékgörbe teljes egészén sikerült er?síteni. Az MVICS-nek (Motor & Vehicle Integrated Control System) köszönhet?en a motorvezérlést a nyolcféle TC-fokozattal kombinálva kaphatjuk meg a számunkra optimális viselkedés? Brutalét.

MV Agusta Brutale 800

ugrás fel