EST. 2002

MX Legendák: David Bailey

Szöveg: -nn- Fotó: archív

Egy rövid 90-es évek béli kitér? után újra 1980-ra programozzuk be id?gépünket. Roger De Coster, Rick Johnson és Jeremy McGrath után David Bailey motokrossz aktáját poroljuk le.

David Baiely meghatározó személyisége volt a 80-as évek motokrosszának. Négyszeres amerikai bajnok, ötszörös Nemzetek Krossza gy?ztes – emellett pedig igazi ’nájszgáj’. Egy szerencsétlen baleset miatt kettétört ígéretes karrierje, mert elkövette élete legnagyobb hibáját: elhitte, hogy azt csinálhat a motorra, amit akar.

David Bailey 1961. december 31.-én született San Diegóban. Szinte már az anyatejjel magába szívta a motokrosszt, mivel nevel?apja a kor legmen?bb versenyz?je volt. Miután Gary Bailey, a „Professzor” abba hagyta a versenyzést, saját motoros iskolát nyitott, ahol a kis David szabadon bontogathatta szárnyait. Eleinte még csak egy jópofa hobbi volt számára az egész, de aztán ráérzett a versenyzés ízére.

„Nevel?apámat hosszasan kellett unszolnom, hogy végre benevezzen egy versenyre. Nagyon ellenezte a dolgot, de nem tudott mit tenni. Emlékszem, katasztrofálisra sikerült az els? versenyen. Tök utolsó lettem, de úgy éreztem magam, mintha a mennybe lennék.”

1979-ben debütált a profik között egy Bultaco nyergében. Nagyon szerény körülmények között kellett versenyezni, kicsit szégyellte is magát, hogy nevel?apja retró cuccaiban húzta a gázt.

„Az összes haverom men? JT felszerelésekben motorozott, és a legmen?bb japán versenygépekkel mentek. Én is ilyen men? akartam lenni.”

Az eredmények nem is jöttek. Újonc szezonjában a legjobb helyezése, egy árva 14. összetett eredmény volt. 1980-ban aztán beindult a szekér. A Kawasaki szerz?dést kínált neki, megnyerte a Trans-AMA sorozatot, és folyamatosan a legjobb tízben motorozott a Nemzeti Motokrossz és Szuperkrossz szériában. David „lediplomázott”, édesapja után csak „Kis professzorként” kezdték emlegetni a paddockban. 1981-ben hetedik lett a 250-es MX bajnokságban, ahonnan egyenes út vezetett a korszak legjobb csapatába.

1982-ben a Roger De Coster a legtehetségesebb ifjoncokból verbuválta össze a Honda csapatot. Bailey álma teljesült, a Honda égisze alatt versenyezhetett. Csapattársai Donnie Hansen és Johhny O’ Mara lettek.

„Amikor megláttam a ’82-es Honda CR250-est, leesett az állam. Egyáltalán nem hasonlított az addigi krosszmotorokhoz. Olyan volt, akár egy repül? csészealj. Az alumínium tank leért egészen a motorblokkig, a kék ülés felkúszott egészen a tanksapkáig. A sportág talán egyik legradikálisabb fejlesztése volt, ami nagyban meghatározta a kés?bbi krosszmotor-gyártást.”

1982 Donnie Hansen éve volt. Megnyerte a 250-es szuperkrossz és motokrossz bajnokságot, de Bailey is felhívta magára a figyelmet. David számára az évad legnagyobb katarzisa a csapat-világbajnokság volt. Hansen lesérült, így ?t nominálták a válogatottba. Nagy volt a nyomás a csapaton, hiszen címvéd?ként vágtak neki a Nemzetek Krosszának, mégis felh?tlen volt az egységben a hangulat.

„Szinte szimbiózisban éltünk. Meg akartuk mutatni a világnak, hogy az egy évvel korábbi diadal nem a véletlen m?ve volt. Mindent együtt csináltunk a fiúkkal: együtt aludtunk, együtt jártuk körbe a pályát, megosztottunk minden m?szaki adatot és információt egymással. Valódi csapat voltunk.”

David Bailey versenyz?i intelligenciája magasan a vetélytársai felett állt. ? alkalmazta el?ször a videós elemzést. Analizálta mit csinált rosszul, és hogyan tudna javítani ezeken a hibákon. A fizikai felkészülést is komolyan vette. Megszállottan tréningezett: úszott, futott, biciklizett csapattársával és legjobb barátjával O’Marával. Annyira belejött, hogy még a motokrossz pályán kívül is komolyan számolni kellett vele. A nászútja alatt heccb?l elindult a világ legnehezebb triatlon versenyén, a Hawaii-i Vasemberen.

1983 aztán teljesen Bailey-r?l szólt. Bajnoki cím 250-es szuperkrosszban, bajnoki cím 250-es motokrosszban, majd címvédés a csapat-világbajnokságon. Bailey révbe ért, megvalósította álmait. 1984-ben csupán egy ponttal marad le Jeff Ward mögött a szuperkrossz szériában. Az 500-as motokrossz bajnoki címmel vigasztalódik ebben az évben: 10 versenyb?l 8-at nyer. És természetesen újra gy?zelemre vezeti az amerikai válogatott a Nemzetek Krosszán.

A 1985-ben a legrosszabb szezonját produkálja. Csak a Nemzetek Krosszán jön ki neki a lépés, Ron Lechien és Jeff Ward oldalán zsinórban negyedszer nyeri meg a viadalt.

1986-ban Roger De Coster újra frissíteni akar a Honda csapaton. Leigazolja a legfeltörekv?bb motorost: Ricky Johnsont. Johnsonnak esze ágában sem volt meghunyászkodni bajnok csapattársai el?tt, ha kellett keményen odapörkölt nekik a pályán. O’Mara és Bailey tapasztalata kevésnek bizonyult az ifjonc hév felett: Johnson megnyeri a szuperkrossz és a motokrossz bajnokságot is 250-ben. 500-ban vesz elégtételt a vereségekért Bailey. ? lesz a kategória bajnoka. S?t! Ötödik csapat-világbajnokságán ötödik gy?zelmét szerzi meg az év végén, amir?l a mai napig is csak álmodoznak a krosszosok. Talán majd Villopoto lesz, aki lekoppinthatja Bailey bravúrját.

1987-ben sokkolta a hír a motokrossz-világot: Bailey lebénul. Az egész egy felhozó versenyen történt közvetlenül az idény el?tt. Legjobb barátja szerint Daivd túl magabiztos volt már a motoron. O’Mara többször figyelmeztette, hogy nagy baj lehet ebb?l, de süket fülekre talált óvása.

Bailey így emlékszik vissza a balesetre. „Volt a pályán egy trükkös dupla ugrató, amit nem mert senki megugrani. Nem volt nehéz, de elég furfangos volt. Kis lendülettel mentem neki, röviden érkeztem le, megdobta a bucka a hátsó kerekem, és átbuktam a kormányon. Keményen a földre csapódtam. Rövid id? után eszméltem, hogy nem tudom mozgatni a lábam”.

Bailey nem esett kétségbe ezek után sem. El?ször a JT, majd a No Fear dizájnere lett, 1993-tól 2003-ig pedig az ESPN krossz-szakkomnetátoraként dolgozott.

„Imádtam ezt a munkát. Láthattam Jeremy McGrath karrierjét az elejét?l a végéig, Travis Pastrana és Ricky Carmichael els? szárnypróbálgatásait, majd nagy gy?zelmeit. Felejthetetlen éveket adott nekem ez a sportág, a komendálással pedig vissza tudtam valamennyit fizetni a motokrossznak.”

Bailey nem hagyta, hogy a depresszió elhatalmasodjon rajta. Új szerelmet talált magának: a triatlont. 2000-ben Iron Mant nyert kerekes székben. A valaha volt legjobb versenyének tekinti még ma is azt a viadalt.

David Bailey-t?l sokat tanult a sportág. Máig az egyik legnagyobbra tartott, és legjobban tisztelt krosszos az Egyesült Államokban.

MX hírek a Superpole jóvoltából

A [motorinfo.hu]n az MX híreket az O’neal motokrossz felszerelések magyarországi importore, a Superpole KFT. támogatja.

ugrás fel