EST. 2002

MX Legendák: Jeremy McGrath 2. rész

Szöveg: -nn- Fotó: Suzuki, Yamaha, Honda

MX Legendák: Jeremy McGrath 1. rész

1996-ban karrierjének csúcsán volt McGrath. Szétverte a mez?nyt a szuperkrossz kiírásban, megnyerte a Nemzetek Krosszát. A Hondával való viharos szakítása után csak a Suzuki csapatba tudott elszerz?dni, mely egység a mez?ny leggyengébb alakulata volt abban az id?ben.

Merthogy ez a viharos szakítás a lehet? legrosszabbkor történt meg. Alig pár héttel az 1997-es amerikai szuperkrossz bajnokság rajta el?tt. Motor nélkül maradt a címvéd?. A Kawasakihoz nem mehetett, hiszen a zöldeknél a legnagyobb rivális, Jeff Emig volt a favorit a Yamahánál pedig a Lusk-Windham párosnak adták a gyári technikát. Maradt tehát a Roger De Coster által irányított Suzuki, mely csapat 1981 óta nyeretlen volt az amerikai terepszakágakban.

1997 – Suzuki

Ahogy arra számítani lehetett a ’97-es szezon izzadságszagúra sikeredett. Gyakran fosztotta meg Jeremyt a technika a gy?zelmekt?l, így nyomába sem érhetett el?z? évi rekordjának. 15 versenyen mindösszesen csak kétszer nyert (Minneapolisban és St. Loius-ban), és kilencszer volt dobogós. Klasszisát mutatta, hogy még így is csupán pár ponttal maradt le a bajnoki címr?l Jeff Emiggel szemben.

A motokrossz bajnokságban jóval kiegyensúlyozottabb volt McGrath, viszont gy?zni nem volt képes összetettben. Legjobb eredménye az idénynyitón elért második helyezés volt, ötször volt bronzérmes, egyszer negyedik, háromszor ötödik, a legrosszabb teljesítménye pedig nem volt rosszabb nyolcadiknál. Az év végi pontvadászatot a harmadik helyen zárta, a bajnoki cím megint a nemezisé, Jeff Emigé lett.

1998 – Chaparral Yamaha

Egy év Suzukizás után jobbnak látta, ha márkát vált. 1998-ban már a Yamaha nyergében találjuk Jeremy-t, mely márkával másodvirágzását élte a kilencvenes évek végén. Csont nélkül nyerte a szuperkrossz versenyeket, a hangvillásokat zsinórban három szuperkrossz bajnoki címmel ajándékozta meg. ? volt az els? motoros, aki ki tudta magának harcolni a „csak szuperkrosszos” szerz?dést. Kés?bb Chad Reed, Kevin Windham és James Stewart kapott hasonló lehet?séget munkáltatójától.

A nagy sikerek közepette talán Jeremy is egy picit ellustult. 2001-ben kellett szembesülnie azzal, hogy a fiatalok bizony a fejére n?ttek. Egy bizonyos Ricky Carmichael csúnyán lealázta a hétszeres szuperkrossz bajnokot. 16 versenyb?l csupán két diadalt engedélyezett Jeremy-nek, és beállított rekordját: zsinórban 13-szor nem talált legy?z?re Carmichael. McGrath innent?l nemhogy bajnokságot, versenyt sem tudott nyerni.

MX hírek a Superpole jóvoltából

A [motorinfo.hu]n az MX híreket az O’neal motokrossz felszerelések magyarországi importore, a Superpole KFT. támogatja.

2002 még siralmasabb volt Jeremy számára. Kondicionális problémák hátráltatták, még a dobogó elcsípése is komoly gondokat okozott a hétszeres bajnoknak. A fiatalok új szintre emelték a sportágat, és Jeremy old school technikája már kevés volt a sikerhez.

2003-ban úgy gondolta, a környezetváltozás jót fog tenni neki, hiszen 1998-ban is sikerült. A téli felkészülés során összeszedett pár kellemetlen sérülést. Ebben az évben forrt össze az sx-világbajnokság az amerikai bajnoksággal. Az els? két európai versenyen még elindult Jeremy új motorjával a KTM-el, a jó eredmények azonban elmaradtak. Az anahiemi verseny el?tt bejelentette visszavonulását.

2002 – Bud Light Yamaha

Két évig bírta a nyugdíjas semmitevét. 2005-ben ismét szolgálatra jelentkezett, azzal a márkával, mellyel nagyon csúnya körülmények között váltak el útjaik. Jeremy rendezte nézeteltérést a Honda vezérkarával, 34 évesen újult er?vel indult neki a szuperkrossznak. Csak pár versenyen indult ugyan, de meglep?en versenyképes volt. A Reed-Stewart-Carmicael trióval persze nem bírt, de rendszerint mögöttük fejezte be a versenyeket.

2006-ban is ott volt a rajtvonalnál. Életében el?ször versenyzett négyütem?vel, majd hat forduló után végleg búcsút intett a szuperkrossznak. Pár haknin még felt?nik, elég eredményesen. Az X-Games magasugrás és Supermoto számaiban rendre éremszerz?. Egy ideig még ? volt a Honda gyári csapatának szaktanácsadója, manapság azonban jobban érdeklik a négykerek? masinák. Jelenleg a NASCAR sorozatban versenyzik.

2005 – Honda

Jeremy McGrath nem egyszer?en Motokrossz Legenda. ? volt a sportág els? szupersztárja, akinek népszer?sége talán még a hollywoodi csillagokéval is vetekedett. Rengeteg ifjonc váltott erre a sportágra az ? személyisége miatt, és a nagyon sok még aktív versenyz?nek ? a példaképe. Mert Jeremy McGrath máig a sportág egyik, ha nem a legnagyobb Istene.

McGrath eredményei

250cc szuperkrossz: 7-szres bajnok (1993, 1994, 1995, 1996, 1998, 1999, 2000)

125cc szuperkrossz: 2-szeres bajnok (1991,1992)

250cc motokrossz: bajnok 1995

Kétszeres szuperkrossz világbajnok

Kétszeres csapatvilágbajnok (1993, 1996)

72 szuperkrossz gy?zelem (250cc)

13 szuperkrossz gy?zelem (125cc)

ugrás fel