EST. 2002

MXGP, Loket: Febvre jutalomjátéka

Szöveg: MXonline.hu

MXGP

Romain Febvre, a csodaújonc szekere tovább szalad! A Cseh Nagydíjon újabb kett?s futamgy?zelemmel örvendeztette meg híveit, szezonbéli ötödik nagydíját nyerte meg a 13. fordulón, el?nye pedig már 88 pontos. Hihetetlenül elegáns, stabli, nem hibázik és rettent?en gyors a pályán, ez lehet a legrosszabb hír az üldöz?inek.

MXGP Loket

A Yamaha klasszisa egyik pillanatról a másikra lett az MXGP legnagyobb sztárja. Szürke eminenciásként kezdte az évet, de már Katarban is felhívta magára a figyelmet, mikor Villopotót oktatta a motokrossz tudományából. Az amerikai sajtó csak nézett akkor, próbálták kibet?zni a nevét, most pedig dicshimnuszokat írnak a 24 éves franciáról, mert egyértelm?en a világbajnoki cím els?számú várománysa. Febvre azonban továbbra is két lábbal áll a földön.

‘Izgatott vagyok az el?ttem álló lehet?ség miatt, de én már a tavalyi MX2-es harmadik helyezésemmel is elégedett voltam, most pedig els? MXGP-s szezonomban harcolhatok a vb-címért. Még öt nagydíj van vissza az idei évb?l és bármi megtörténhet. Nem csak versenyzés közben, edzésen is érhet baleset, szóval én még nem mondanám lefutottnak ezt a harcot’ – nyilatkozta szimpatikusan a cseh verseny után.

Febvre-nek minden oka meglehetne, hogy magabiztos legyen. A legkiegyensúlyozottabb versenyz? a 2015-ös kiírásban: minden futamon pontszerz? pozícióban ért célba, legrosszabb helyezése a 8. volt, emellett nyert 9 futamot, és 14-szer az els? háromban ért célba. Ez a teljesítmény 5 nagydíjgy?zelemre volt elegend?, szemben Nagl 3, Cairoli 2, és Villopoto-Paulin-Coldenhoff 1-1-1 diadalával.

MXGP Loket

Bobrisev gratulál legy?z?jének. Febvre diadala tette teljessé a Yamaha hétvégéjét: MX2-ben Guillod nyert, a n?knél pedig Fontanesi negyedik világbajnoki címét ünnepelte a kékt?l

A loketi Cseh Nagydíjra a legnagyobb nyugalommal készülhetett Febvre. Azok az ellenfelek, akik veszélyesek voltak a vb-titulusára, sérülés miatt már kihullottak, azok pedig, aki tartani képesek az iramát, már nem számítanak ellenfélnek. Febvre minden mozdulatából sugárzott a magabiztosság. Mindkét futamban berajtolt az elejébe, pár körig fárasztotta az el?tte motorozókat, majd ritmust váltott, és maga mögé utasított mindenkit. Stílusosan nyert, ahogy eddig mindig az idei évben. Különösen a kanyarsebessége bámulatos a franciának. Zsoké testfelépítése dacára kiválóan uralja a 450-es izomgépet, öröm nézni minden mozdulatát!

Jevgenyij Bobrisev volt az egyelten ezen a napon, aki némi fejfájást okozott a francia kiválóságnak, ezt a díjátadó utáni interjúban sportszer?en el is ismerte Febvre. Az els? pár körben jó tempót ment a Honda orosza, a futamok második felére azonban elhalványult kicsit, ám a második helyezéseket így is stabilan hozta.

Hosszú kihagyás után visszatért sérüléséb?l a pontvadászat év eleji éllovasa. Clement Desalle-t különös kapocs f?zi a loketi pályához, ugyanis amikor az indulók között van, mindig pódiumon végez. Ez most is így volt, mindkét futamban ? lett a harmadik. A sajtótájékoztatón elmondta, kicsit csalódott, amiért nem küzdhet a vb-titulusért, ám a cseh teljesítményével elégedett, annak pedig különösen örül, hogy a második futamban elhozta a holeshot díjat.

MXGP Loket

Desalle visszatérését nagy médiaérdekl?dés övezte. A belga nem vallott szégyent,
a loketi hagyományait folytatta. Újra dobogón ünnepelhetett!

A világbajnoki küzdelemben még érdekelt Gautier Paulin viszont beleszürkült a mostani hétvégébe, két hetedik helyet motorozott össze csupán, amivel 88 pontra duzzadt a hátránya honfitársával szemben. Rendkívül sajnáljuk a GP-paddock egyik legszimpatikusabb versenyz?jének szezonját. A korábbi években sokkal nagyobb t?z volt benne, idén viszont jóval képességei alatt teljesít. Nem tudjuk mi lehet ennek az oka, a nemzetközi sajtóban is keveset lehet olvasni róla. Annyi biztos, hogy a Yamahával és a Kawasakival sokkal eredményesebb volt.

Szünet nélkül száguld tovább a cirkusz. Ezen a hétvégén Lommelban vendégeskedik a mez?ny, így újra a homokmen?k pillanatai következhetnek. Paulin és Coldenhoff kiváló laza talajon, de Kegumsban Febvre is bizonyította, hogy nem csak a kemény, csúszós pályákon tud gy?zni. Izgatottan várjuk, hogy a sorozat egyik legnehezebb pályája miként írja át az er?viszonyokat, ha átírja egyáltalán. 

Els? futam:

1. Febvre, Romain (FRA, YAM), 19 kör
2. Bobryshev, Evgeny (RUS, HON), +0:09.363
3. Desalle, Clement (BEL, SUZ), +0:12.260
4. Van Horebeek, Jeremy (BEL, YAM), +0:13.651
5. Strijbos, Kevin (BEL, SUZ), +0:14.952
6. Simpson, Shaun (GBR, KTM), +0:32.926
7. Paulin, Gautier (FRA, HON), +0:35.421
8. Coldenhoff, Glenn (NED, SUZ), +0:37.532
9. Searle, Tommy (GBR, KTM), +0:42.624
10. Watson, Nathan (GBR, HUS), +0:47.118
11. Charlier, Christophe (FRA, HON), +1:04.135
12. Rattray, Tyla (RSA, KAW), +1:12.223
13. Ullrich, Dennis (GER, SUZ), +1:13.704
14. Butron, Jose (ESP, KTM), +1:15.934
15. Bengtsson, Filip (SWE, HON), +1:21.920
16. Ferris, Dean (AUS, HUS), +1:23.498
17. Aranda, Gregory (FRA, KAW), +1:26.507
18. Heidecke, Angus (GER, KTM), +1:37.786
19. Nicholls, Jake (GBR, KTM), +1:50.360
20. Guarneri, Davide (ITA, TM), +2:02.926
21. Yamamoto, Kei (JPN, HON), +1 kör
22. Gercar, Klemen (SLO, HUS), +1 kör
23. Bertuzzo, Pier Filippo (ITA, YAM), +1 kör
24. Kouzis, Panagiotis (GRE, HON), +1 kör
25. Philippaerts, David (ITA, YAM), +3 kör
26. Waters, Todd (AUS, HUS), +12 kör 

Második futam:

1. Febvre, Romain (FRA, YAM), 19 kör
2. Bobryshev, Evgeny (RUS, HON), +0:05.230
3. Desalle, Clement (BEL, SUZ), +0:07.968
4. Strijbos, Kevin (BEL, SUZ), +0:10.308
5. Van Horebeek, Jeremy (BEL, YAM), +0:15.326
6. Simpson, Shaun (GBR, KTM), +0:21.997
7. Paulin, Gautier (FRA, HON), +0:31.230
8. Rattray, Tyla (RSA, KAW), +0:34.031
9. Guarneri, Davide (ITA, TM), +0:36.966
10. Watson, Nathan (GBR, HUS), +0:44.246
11. Coldenhoff, Glenn (NED, SUZ), +1:03.984
12. Waters, Todd (AUS, HUS), +1:15.143
13. Butron, Jose (ESP, KTM), +1:37.203
14. Heidecke, Angus (GER, KTM), +1:41.488
15. Searle, Tommy (GBR, KTM), +1:48.098
16. Ullrich, Dennis (GER, SUZ), +1:48.731
17. Nicholls, Jake (GBR, KTM), +1 kör
18. Gercar, Klemen (SLO, HUS), +1 kör
19. Yamamoto, Kei (JPN, HON), +1 kör
20. Charlier, Christophe (FRA, HON), +1 kör
21. Kouzis, Panagiotis (GRE, HON), +1 kör
22. Aranda, Gregory (FRA, KAW), +9 kör
23. Neurauter, Lukas (AUT, KTM), +11 kör
24. Bertuzzo, Pier Filippo (ITA, YAM), +12 kör
25. Bengtsson, Filip (SWE, HON), +12 kör
26. Ferris, Dean (AUS, HUS), +15 kör

Összetett végeredmény:

1. Feb­v­re, Ro­main (FRA, YAM), 50 pont
2. Bo­brys­hev, Ev­ge­ny (RUS, HON), 44
3. Des­al­le, Cle­ment (BEL, SUZ), 40
4. Stri­j­bos, Ke­vin (BEL, SUZ), 34
5. Van Ho­re­beek, Je­re­my (BEL, YAM), 34
6. Sim­pson, Shaun (GBR, KTM), 30
7. Pau­lin, Gau­tier (FRA, HON), 28
8. Col­den­hoff, Glenn (NED, SUZ), 23
9. Rat­tray, Ty­la (RSA, KAW), 22
10. Wat­son, Na­than (GBR, HUS), 22

A világbajnokság állása:

1. Feb­v­re, Ro­main (FRA, YAM), 507 pont
2. Pau­lin, Gau­tier (FRA, HON), 419
3. Cai­ro­li, An­to­nio (ITA, KTM), 416
4. Bo­brys­hev, Ev­ge­ny (RUS, HON), 389
5. Nagl, Ma­xi­mi­li­an (GER, HUS), 360
6. Des­al­le, Cle­ment (BEL, SUZ), 331
7. Sim­pson, Shaun (GBR, KTM), 306
8. Van Ho­re­beek, Je­re­my (BEL, YAM), 294
9. Col­den­hoff, Glenn (NED, SUZ), 266
10. Stri­j­bos, Ke­vin (BEL, SUZ), 257

MX2

Végre olyan a motokrossz-világbajnokság MX2-es kategóriája, amilyennek lennie kell! Sajnos ehhez a Jeffrey Herlings szezonját befejez? sérülés kellett, a holland kiválásával így öten is esélyesek lettek a 2015-ös korona elhódítására. Látszólag Guillod és Gajser a karmester, de Jonass, Tixier és Seewer is beleszólhat még a végébe. A loketi forduló az év egyik legmozgalmasabb összecsapását hozta MX2-ben.

Egy hullámvasút volt az idei Cseh Nagydíj az MX2-es kategóriában. A versenynap minden pillanatában ott volt a feszülstésg: esélyesek hullottak el, és már leírt motorosok támadtak fel hamvaikból. A hatalmas tempó és a kiködrösöd? pálya szedte az áldozatokat, Gajser és Anstie is nullázott egy futamot a legjobbak közül, így nekik esélyük sem volt felkapaszkodni a dobogóra, Herlings meg ugye már tegnap odaverte magát.

Valentin Guillod viszont lubickolt Loketban. Legendásan rossz startjai most is hátráltatták, az élmez?ny végér?l kellett felzárkóznia mindkétszer. Az els? futamban még egy elcsúszás is belefért a svájcinak, hogy Max Anstie mögött a második helyen érkezzen célba. A második futamban aztán könnyed gy?zelmet aratott, miután az els? körökben kifárasztotta Gajsert, majd utána lazán átlépett rajta, így szezonbéli harmadik összetett diadalának örülhetett. Két fordulóval ezel?tt egy garast sem adtunk volna a világbajnoki címéért, de most ? az egyik legnagyobb várományosa.

MXGP Loket

?k mindannyian esélyesek még a világbajnoki címre

Gajser a Kegumsban megsérült lábát még érezte Loketben is, és az els? futamban elkövetett hibájának (elesett, Seewer áthajtott rajta, az elhajlott kipufogója miatt nem tudta folytatni) következtében sikerült magára húzni Guillod-t a pontvadászatban. Most mindkét fiú azonos pontszámmal áll Herlings mögött a tabellán, de ugye a holland már nem tudja gyarapítani pontjainak számát ebben az évben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megnyugodhatnak, hiszen mögöttük is nagyon s?r? a mez?ny.

A Cseh Nagydíj meglepetésembere Pauls Jonass volt, a Red Bull KTM második számú embere. Herlings távolmaradásával egyedül kell képviselnie az osztrák márkát az élmez?nyben. Tapasztalatlansága ellenére ezt remekül megteszi, Kegums után Loketben is ezüstéremmel térhetett haza, ezzel csupán 10 ponttal van elmaradva a Gajser-Guillod párostól, szóval önmagunknak ellentmondva meg kell állapítanunk, maradt még esélye a KTM-nek, hogy a 2008 óta tartó sorozatát életben tartsa. Azóta nyerik az egyéni MX2-es világbajnoki címeket.

MXGP Loket

Herlings így hagyta el Csehországot

Jordi Tixier is a halál torkából mentette meg az idei szezonját. A címvéd?nek idén még versenyt is kellett kihagynia eltiltás miatt, volt két további nullázása, de most újra a végs? esélyesek között szerepel. Tavaly ezen a pályán nyerte élete els? nagydíját, most nem jött ki neki a lépés, f?leg a második futamban szenvedett a versenytempójával, de azért össze tudta kaparni a bronzérmet, így csupán 29 pont a lemaradása Gajserékkel szemben. A hátralév? 5 nagydíjon gy?jthet? 250 ponthoz képest ez semmi.

Az idény visszalév? részében hasonló izgalmakra van kilátás, mindenképpen érdemes követni az MX2-esek futamait, mert megjósolhatatlan a végkifejlet. A következ? viadal ráadásul a legendás lommeli homokkatlanban kerül megrendezésre, ami újra átírhatja a ponttáblázatot, hiszen a kemény pályák specialistája uralják most a tabellát. Thriller az MX2-sek idei szezonja. Imádjuk!

Els? futam:

1. Anstie, Max (GBR, KAW), 19 kör
2. Guillod, Valentin (SUI, YAM), +0:02.493
3. Tixier, Jordi (FRA, KAW), +0:04.887
4. Jonass, Pauls (LAT, KTM), +0:14.885
5. Paturel, Benoit (FRA, YAM), +0:19.002
6. Petrov, Petar (BUL, KAW), +0:25.674
7. Lieber, Julien (BEL, YAM), +0:27.789
8. Justs, Roberts (LAT, KTM), +0:39.944
9. Van Doninck, Brent (BEL, YAM), +0:41.393
10. Monticelli, Ivo (ITA, KTM), +0:45.660
11. Seewer, Jeremy (SUI, SUZ), +0:52.683
12. Bogers, Brian (NED, KTM), +0:56.510
13. Brylyakov, Vsevolod (RUS, HON), +0:57.938
14. Bernardini, Samuele (ITA, TM), +0:59.520
15. Watson, Ben (GBR, KTM), +0:59.611
16. Zaragoza, Jorge (ESP, HON), +1:02.172
17. Sterry, Adam (GBR, KTM), +1:10.510
18. Jacobi, Henry (GER, KTM), +1:18.098
19. Kullas, Harri (FIN, HUS), +1:19.144
20. Fors, Kevin (BEL, YAM), +1:23.168
21. Bonini, Davide (ITA, HUS), +1:23.593
22. Pootjes, Davy (NED, KTM), +1:25.051
23. Lundgren, Anton (SWE, HUS), +1:27.574
24. Covington, Thomas (USA, KAW), +1:37.820
25. Wysocki, Tomasz (POL, KTM), +1:55.846
26. Kutsar, Karel (EST, KTM), +1 kör
DQ Krc, Martin (CZE, KTM), 1 kör
28. Golovkin, Viacheslav (RUS, KTM), +1 kör
29. Kratzer, Michael (AUT, KAW), +1 kör
30. Nedved, Jonas (CZE, KTM), 1 kör
31. Getteman, Jens (BEL, HON), 2 kör
32. Ivanov, Maykal Grisha (BUL, HUS), +6 kör
33. Gajser, Tim (SLO, HON), +15 kör

Második futam:

1. Guillod, Valentin (SUI, YAM), 18 kör
3. Jonass, Pauls (LAT, KTM), +0:17.841
4. Paturel, Benoit (FRA, YAM), +0:19.020
5. Tixier, Jordi (FRA, KAW), +0:21.207
6. Petrov, Petar (BUL, KAW), +0:22.043
7. Seewer, Jeremy (SUI, SUZ), +0:22.646
8. Lieber, Julien (BEL, YAM), +0:25.050
9. Van Doninck, Brent (BEL, YAM), +0:28.311
10. Bogers, Brian (NED, KTM), +0:45.160
11. Bernardini, Samuele (ITA, TM), +0:46.561
12. Pootjes, Davy (NED, KTM), +0:51.510
13. Monticelli, Ivo (ITA, KTM), +1:03.140
14. Zaragoza, Jorge (ESP, HON), +1:06.157
15. Justs, Roberts (LAT, KTM), +1:08.314
16. Kullas, Harri (FIN, HUS), +1:09.234
17. Covington, Thomas (USA, KAW), +1:13.224
18. Sterry, Adam (GBR, KTM), +1:15.377
19. Brylyakov, Vsevolod (RUS, HON), +1:15.910
20. Bonini, Davide (ITA, HUS), +1:29.964
21. Lundgren, Anton (SWE, HUS), +1:36.306
22. Kratzer, Michael (AUT, KAW), +1:45.659
23. Krc, Martin (CZE, KTM), +1:46.300
24. Wysocki, Tomasz (POL, KTM), +1:52.512
25. Ivanov, Maykal Grisha (BUL, HUS), +1 kör
26. Nedved, Jonas (CZE, KTM), +1 kör
27. Golovkin, Viacheslav (RUS, KTM), +1 kör
28. Jacobi, Henry (GER, KTM), +2 kör
29. Getteman, Jens (BEL, HON), +9 kör
30. Anstie, Max (GBR, KAW), +10 kör
31. Watson, Ben (GBR, KTM), +11 kör
32. Kutsar, Karel (EST, KTM), +14 kör
33. Fors, Kevin (BEL, YAM), +18 kör

Összetett végeredmény:

1. Guil­lod, Va­len­tin (SUI, YAM), 47 pont
2. Jo­nass, Pauls (LAT, KTM), 38
3. Ti­xier, Jor­di (FRA, KAW), 36
4. Pa­tu­rel, Be­noit (FRA, YAM), 34
5. Pe­trov, Pe­tar (BUL, KAW), 30
6. Lie­ber, Ju­li­en (BEL, YAM), 27
7. An­s­tie, Max (GBR, KAW), 25
8. See­wer, Je­re­my (SUI, SUZ), 24
9. Van Do­ninck, Brent (BEL, YAM), 24
10. Ga­j­ser, Tim (SLO, HON), 22

A világbajnokság állása:

1. Her­lings, Jeffrey (NED, KTM), 423 pont
2. Ga­j­ser, Tim (SLO, HON), 399
3. Guil­lod, Va­len­tin (SUI, YAM), 399
4. Jo­nass, Pauls (LAT, KTM), 389
5. Ti­xier, Jor­di (FRA, KAW), 370
6. See­wer, Je­re­my (SUI, SUZ), 369
7. An­s­tie, Max (GBR, KAW), 337
8. Lie­ber, Ju­li­en (BEL, YAM), 305
9. Ton­kov, Aleksan­dr (RUS, HUS), 256
10. Pa­tu­rel, Be­noit (FRA, YAM), 236

Az MXGP beszámolót köszönjük az MXonline.hu-nak!

ugrás fel