EST. 2002

MXGP – Németország

Talkessel látta vendégül az MXGP tizenegyedik futamát. A helyszínen 31 000 néz? követte figyelemmel, ahogy Desalle és csapattársa Kevin Strijbos újból harcba száll a végs? gy?zelemért egy brutális, de annál szórakoztatóbb küzdelemben.

Teutschenthal, a Német Nagydíj otthona a tavaly szeptemberi 67. Nemzetek Krossza után átesett némi felújításon és módosításon. A pályát valamelyest lerövidítették, de továbbra is a sötét felszín, kis buckák és eldobók, valamint sok besz?kül? kanyar jellemzi.

Szombaton Strijbos uralta a pályát, ami számára a szezon harmadik pole-ját jelentette. Vasárnap viszont mindkét harminc perc és két körös futam Desalle-é volt, aki annak ellenére mutatott igen jó formát, hogy még mindig a múlt hétvégén begy?jtött csuklósérülésével bajlódott. Ebb?l azonban nem sokat lehetett észrevenni annak alapján, ahogyan az öt másodperces hátrányát ledolgozta az élen motorozó Nagel mögött, miközben a futam leggyorsabb körét is megfutotta. Szoros küzdelem alakult ki közte és a német között, de végül Desalle nem tudta átverekedni magát az els? helyre. A második futamban viszont a harmadik kanyartól az élre állt, és vissza se nézett. Ez volt a hetedik futamgy?zelme az évben, és az elmúlt öt nagydíjból pedig a hatodik.

MXGP Németország

Strijbos sem volt nagyon lemaradva t?le. Az els? futamban beszorult Valentin Teillet mögé, így végül hetedik lett. A második futamban viszont két nagyszer? el?zés után a második helyre jött fel, így a végelszámolásban negyediknek zárt, összesítésben pedig csak két ponttal csúszott le a dobogó harmadik fokáról.

A Német Nagydíj után Desalle 452 ponttal áll az összesítésben, mindössze 25 ponttal Carioli mögött. Strijbos tovább er?síti kényelmes negyedik helyét, 108 ponttal el?zi meg az ötödik Shaun Simpsont.

A bajnokságban július els? két hétvégéjén a Svéd és a Finn Nagydíjak következnek. Két húzós, egymást követ? versenyhétvége után a csapat most szusszan egyet, miel?tt a 2014-es bajnokság a célegyenesébe fordul.

Clement Desalle:
„Olaszországban nem zártam valami jól a hétvégét, megsérültem, de ez most sokkal jobb volt! Ezen a héten nem motoroztam, a csuklóm szerdáig eléggé fájt, de az els? menés után kezdett bemelegedni. A rajtjaim jók voltak, ez nagyon foltos volt. Max elég er?s volt az els? futamban és egy kicsit lelépett. Felzárkóztam, de nem találtam el?zési pontot. Azonban a második hely jó eredmény. Tudtam, hogy a második futamban nagyon kell koncentráljak, hogy esélyem legyen megnyerni ezt a GP-t. Els?nek lenni az elején azt jelenti, hogy a saját motorozásomra koncentrálhatok, és az utolsó tíz percet kivéve nem kell körülnézzek. Jó nyerni itt Németországban, különösen egy ilyen nagyszer? verseny után. A föld elég különleges itt, néha van tapadás, néha pedig nincs. Minden hétvégén nagyon kiegyensúlyozottnak kell lennem, a bajnokságban a hátrányom csak 25 pont – ami csak egy fordulónyi – és még egy csomó forduló hátra van.”

Clement Desalle MXGP

Kevin Strijbos:
„Nem rossz, de egy kicsit csalódott vagyok, hogy nem tudtam dobogóra állni. Az els? futamban jól sikerült a rajtom, de valaki az els? kanyarban nekem ütközött, aztán Jake (Nicholls) esett, és én meg nekimentem. Vesztettem három helyet, de egy ideig jól mentem, aztán a karom bedurrant, és a versenynek vége volt. Próbáltam elkapni Simpsont, de nem tudtam tartani, továbbra sem tudom, hogy mit csináljak. A második rajtom jobban sikerült, jó íveket motoroztam, el?ztem is párat. A tempóm jó volt a dobogóra, és talán még akár a gy?zelemre is. Valami megoldást kell találnunk a karomra, mert ebben a pillanatban ez zavar a legjobban. De végeredményben pozitív érzéssel távozunk innen.”

Kevin Strijbos MXGP

MXGP els? futam:
1. Maximilian Nagl (GER, Honda), 35:05.736
2. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), +0:01.314
3. Steven Frossard (FRA, Kawasaki), +0:09.685
4. Jeremy Van Horebeek (BEL, Yamaha), +0:10.918
5. Antonio Cairoli (ITA, KTM), +0:11.663
6. Shaun Simpson (GBR, KTM), +0:43.193
7. Kevin Strijbos (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), +0:47.214
8. Tommy Searle (GBR, Kawasaki), +0:53.044
9. Valentin Teillet (FRA, Kawasaki), +0:55.988
10. Milko Potisek (FRA, Yamaha), +1:00.682

MXGP második futam:
1. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), 35:11.077
2. Kevin Strijbos (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), +0:06.867
3. Jeremy Van Horebeek (BEL, Yamaha), +0:18.229
4. Antonio Cairoli (ITA, KTM), +0:23.148
5. Shaun Simpson (GBR, KTM), +0:26.615
6. David Philippaerts (ITA, Yamaha), +0:28.055
7. Maximilian Nagl (GER, Honda), +0:29.208
8. Tommy Searle (GBR, Kawasaki), +0:30.926
9. Dennis Ullrich (GER, KTM), +0:40.411
10. Davide Guarneri (ITA, TM), +0:43.911

MXGP összesített eredmény:
1. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), 47 pont
2. Maximilian Nagl (GER, HON), 39 pont
3. Jeremy Van Horebeek (BEL, YAM), 38 pont
4. Kevin Strijbos (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), 36 pont
5. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 34 pont
6. Shaun Simpson (GBR, KTM), 31 pont
7. Tommy Searle (GBR, KAW), 26 pont
8. David Philippaerts (ITA, YAM), 25 pont
9. Davide Guarneri (ITA, TM), 20 pont
10. Milko Potisek (FRA, YAM), 20 pont

Az MXGP világbajnokság állása (11 forduló után):
1. Antonio Cairoli (ITA, KTM), 477 pont
2. Clement Desalle (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), 452 pont
3. Jeremy Van Horebeek (BEL, YAM), 440 pont
4. Kevin Strijbos (BEL, Rockstar Energy Suzuki World MXGP), 350 pont
5. Shaun Simpson (GBR, KTM), 242 pont
6. Steven Frossard (FRA, KAW), 237 pont
7. Gautier Paulin (FRA, KAW), 205 pont
8. Maximilian Nagl (GER, HON), 205 pont
9. David Philippaerts (ITA, YAM), 185 pont
10. Evgeny Bobryshev (RUS, HON), 184 pont

 

ugrás fel