EST. 2002

Nagy Róbert: kezdés júliusban, talán…

Nagy Róbert, az elmúlt évek legjobb magyar salakszórója tavaly júniusban szenvedett
hármas lábtörést, s a pilóta hiába reménykedett abban, hogy idén tavasszal már
motorra ülhet, tovább késik a visszatérése.

Nagy Robi már eldobta a mankókat

A köszönés utáni ‘Itt a tavasz, motorozni kellene!’ üdvözlésre csak
egy ‘Jaj, de jó is lenne’ sóhaj a felelet a zsombói motorostól. Annak
ellenére, hogy Nagy Robi az elsô mutétek után már októberre tervezte a visszatérést,
majd ez az idôpont tavaszra tolódott, a négyszeres egyéni magyar bajnok még
mindig csak lábadozik sérülésébôl.

– A sípcsontommal és a combcsontommal már semmi gond, a problémát a boka és
a sarokcsont közötti pont jelenti – kezdte a diagnózist a salakos. – Sajnos
annyira problémás ez a dolog, hogy már két konzíliumot is össze kellett hívni
a hogyan tovább eldöntése érdekében. Jelenleg két verzió közül választhatok.
A nagyobb beavatkozás során újra eltörnék az újonnan összeforrt csontokat, ez
még körülbelül 10-12 hét kihagyást jelentene. A másik lehetôség szerint kisebb
korrekciókat kellene végezni a sarkamon, ami csontfaragást jelent, s ezt az
operációt csak 1-2 hét kihagyás követné. A második lehetôség mellett döntöttem,
s a mutétet húsvét után végzik majd el, s ezt követi majd az izmok erôsítése.
Jelenleg az elsôdleges célom, hogy – lehetôség szerint – normálisan mozgó ember
legyen belôlem, ezért pillanatnyilag is kezelésekre és kondicionáló tréningekre
járok.

Az egykoron a Grand Prix Challange-ig jutó pilóta július környékére tervezi,
hogy újra motorra ül, mert mindenképpen meg akarja tudni, hogy mire képes még
a salakpályán. Viszont a mindig elszánt, és a céljait mindig maximálisan megvalósítani
akaró versenyzô eljutott addig a pontig, hogy már azon töri a fejét, mihez kezd,
ha nem versenyezhet tovább.

– A sérülés után még ‘pörgôs’ voltam, hajtottam az orvosokat, csináljunk
mindent minél hamarabb, mert telik az idô, és én már motorozni akarok. Azóta
hat mutéten estem át, sok csalódás ért a felépülés során, de most már kezdek
beletörôdni a helyzetembe. Nagyon vágyom vissza az oválpálya világába, ám eljutottam
odáig, hogy elgondolkozom azon, hogy mi lesz akkor, ha nem tudok versenyezni.
Annyi bizonyos, hogy semmiképpen nem akarok eltávolodni a sporttól.

www.speedway.hu

ugrás fel