EST. 2002

Németh Balázs ismét a top 10-ben Portimaóban

Trükkös körülmények fogadták a FIM Superstock 1000 Kupa mez?nyét a futam el?tt Portimaóban, a korábbi es? miatt ugyanis helyenként még vizes aszfalton kellett elrajtolniuk a versenyz?knek. A 13. rajthelyr?l induló Németh Balázs, a Pedercini Racing Team pilótája remekül kapta el a startot, hiszen egy kör alatt öt helyezést is tudott javítani, így feljött egészen a nyolcadik pozícióba. Az er?s szél miatt folyamatosan száradó aszfalton azonban gyorsan elkoptak az abroncsai, így valamelyest visszaesett a motoros, a 10. helyét azonban sikerült meg?riznie, így az asseni kilencedik és az imolai hatodik pozíció után újabb top 10-es eredményt tudhat a magáénak. 

Németh Balázs FIM Superstock 1000 Portimao 2014

A pontversenyben a 12. helyezést elfoglaló pilóta a nap végén elmondta, örül az eredménynek, ugyanakkor érzése szerint jobb beállításokkal még el?kel?bb pozícióban érhetett volna célba. Balázs természetesen nem felejtett el gratulálni kawasakis csapattársának, Lorenzo Savadorinak sem, aki megnyerte a futamot, s ezzel az összetett tabellán is az élre állt.

Németh Balázs:
„Az el?rejelzésekhez képest teljesen más id?járás köszöntött ránk Portimaóban. Ez okozott némi izgalmat és bizonytalanságot a csapatoknál. Az els? két nap alatt gy?jtött beállítási adatokat mindenki elfelejthette. Én kedvelem a vizes futamokat, most sem az es? okozott fejtörést számomra, hanem annak a lehet?sége, hogy a szélnek köszönhet?en a vizes pálya felszárad. Én es?gumival vágtam neki a versenynek. A rajtot nagyon jól kaptam el, öt helyet jöttem el?re. A száradó aszfalton azonban gyorsan elfogytak az abroncsaim, ezért néhány pozíciót visszacsúsztam, de a futam végén a tizedik helyemet biztosan ?riztem. Minden körülményt figyelembe véve örülök az újabb top 10-es eredménynek, de nem vagyok teljesen elégedett, mert úgy érzem, kicsit jobb beállításokkal el?rébb is végezhettem volna. Gratulálok csapattársamnak, Lorenzo Savadorinak, aki megnyerte a versenyt, és ezzel az összetett pontversenyben is átvette a vezetést. Örülök a sikerének, ez új lendületet adhat a csapatunknak.”

ugrás fel