EST. 2002

Németh Kornél a magyar bajnok

A motokrossz-rajongók nem kis örömére az idei bajnokság szinte valamennyi futamán rajthoz állt a sportág legeredményesebb magyar képvisel?je, Németh Kornél. A szezon közepén már az is látszott, a bajnokság záró versenyén is lesz helye Kornélnak a mez?nyben, hiszen magabiztosan vezette a bajnokságot. Bebizonyítandó, még mindig ? a legjobb itthon, szeptember els? hétvégéjén K?szárhegyre utazott. „Idén, f?ként a közeli cseh bajnokságban való szereplésem miatt, számos futamon lehet?ségem volt hazai közönség el?tt versenyezni. Magyar szponzoraim – a Hell Energy és a KTM Kecskemét – miatt pedig különösen fontosnak tartottam, hogy K?szárhegyen, az utolsó bajnokin is rajthoz álljak, hogy a tizenhatodik magyar bajnoki címet begy?jthessem” – mondta el a kaposvári születés? MX rider. 

Kornél az utolsó el?tti, kókai verseny kihagyása ellenére 15 pontos, jelent?snek mondható el?nnyel érkezett vasárnap a szívéhez közel álló, fejér megyei pályára. „Mivel ez a pálya közel van Szemeshez, sokszor motorozom rajta, számomra mondhatni hazai pályának számít. A K?szárhegyen rendezett versenyekre mindig rengeteg néz? látogat ki, ez most vasárnap sem volt másként” – emlékezett vissza a versenyre „Big-K”. A 15 pontos el?ny azonban – a technika kiszámíthatatlansága miatt – az els? futam ötödik körében elolvadt. Hiába vitte el a startot Kornél a papírforma szerint, és állt a mez?ny élére a t?le megszokott nyugodt stílusában, motorja az ötödik körben megállt, így a futamot feladni kényszerült. „Meglehet?sen csalódott és dühös voltam, hiszen nem volt titok, hogy gy?zni jöttem. Bosszantó volt, hogy rajtam kívülálló okok vehetik el t?lem a bajnoki címet, holott én mindent megtettem. Ahogy gyalogoltam vissza a pályáról, az engem faggató rajongóknak sem tudtam mit mondani!” – mesélt csalódottságáról a 28 éves versenyz?.

Kornél motorjának technikai problémája meglehet?sen szoros, kiélezett helyzetet teremtett a második futamra. Amikor a mez?ny ismét rajthoz állt, az els? futamon szerzett harmadik helyezésével, Sz?ke Márk 5 ponttal állt a ponttáblázat élén. „Nem volt nehéz kiszámolni, hogy a bajnoki címre csakis akkor van esélyem, ha én nyerem a futamot, ugyanakkor Márk csak a harmadik, vagy annál rosszabb helyen végez,ugyanis így pontegyenl?ség mellett, – a több nyert futam miatt – én lehetek a bajnok. Mindezt átgondolva, a második futamban nyugodtan álltam rajthoz, hiszen tudtam, hogy képes vagyok gy?zni, és bíztam abban, hogy Szvoboda Bence gyorsabb tud lenni Sz?ke Márknál!” – elemezte esélyeit a bajnokság gy?ztese. Végül Kornél számítása bejött, és noha nem izgalmaktól mentesen, de a futam végére a tizenötszörös magyar bajnok számára kedvez? sorrend alakult ki.

„A második futamban is jól startoltam, sikerült egyb?l az élre állnom, a mögöttem motorozók sorrendje is számomra kedvez?en alakult. Azonban a második futam is tartogatott némi meglepetést, hogy ne legyen olyan egyszer? az élet: amikor Szvoboda Bence utolérte és megel?zte a második helyen motorozó Lécz Gerg?t, sz?kre vette az el?zést, összementek, és mindketten elestek. Szerencsére azonban Bence még azel?tt fel tudott állni, miel?tt Sz?ke Márk utolérte volna ?t, így a végére minden jól alakult” – számolt be a második futamról a Hell Energy MX bajnoka.

A sorban tizenhatodik magyar bajnoki cím begy?jtése azért is volt különösen fontos Kornél számára, mert a pálya mellett állva, él?ben szurkolta végig a nem kevés izgalmat tartogató versenyt Kornél édesanyja is. 

Magyar Köztársaság Nemzetközi Bajnokság MX Open 2011 végeredmény:

1.    Németh Kornél, KTM Kecskemét 265 pont
2.    Sz?ke Márk, DMC Kawasaki 265 pont
3.    Szvoboda Bence, LR Cosmetic 251 pont

ugrás fel