EST. 2002

Nemzetek Krossza: Amcsi fölény a kvalifikáción

Szöveg: Nagy Norbert Fotó: BNA photos

Ezt vártuk egész évben! A világ legjobb krosszosai egy helyen, egy célért, háromf?s csapatokba ver?dbe kergetik egymást, hogy kiderüljön melyik nemzet bitorolhatja az elkövetkez? egy évben a Chamberlain vándorkupát– megérkezett a Nemzetek Krossza az Ígéret Földjére. 20 év böjt után látogat el ismét a csapat-világbajnokság a tengeren túlra, hogy még nagyobbat szóljon, mint eddig bármikor.

A miénk sajnos hiányzik

Budds Creekben már a versenyekre készül?dnek, melyet az Eurosport (2) is él?ben közvetít, így az öreg kontinensen él? mx-?rültek sem maradnak le semmir?l – jelezvén: ezt MINDENKINEK látnia kell! Közel egy éves el?készít? munka el?zte meg a nagy eseményt, a marylandi pályát rendesen átszabták, hogy megfeleljen a FIM el?írásainak, de azért megmaradt az a semmihez nem fogható ‘amcs’i jellege.

Nem is csoda, hogy a legtöbb nemzet olyan krosszosokat válogatott be csapatába, akik az AMA bajnokságban húzzák a gázt. Egy nagyon hosszú szezon után van a nemzetközi motokrossz-élet. Ezt jelzi a hiányzók nem rövid listája is. A franciák rögtön két alapembert is elvesztettek: David Vuilemin és Chrisophe Pourcel sérülés miatt már el sem tudott utazni a helyszínre. A belgák Kevin Strijbost kénytelenek nélkülözni, a Új-Zélandiaknak pedig Josh Coppins távolmaradása fájhat leginkább. Amit pedig az egész világ sajnálhat: James Stewart cserepadra kényszerülése. Nem jött össze tehát a Dream Team!

Egy kis önpromó sosem árt

Ennek ellenére is toronymagas esélyese az idei versenynek az amerikai válogatott. A Ricky Carmichael, Ryan Villopoto és Tim Ferry alkotta nemzeti csapatnak csakis a gy?zelem jöhet szóba, minden más eredmény kudarcnak számítana a jenkiknek. Belgium egy viszonylag fiatal egységgel jött át a nagy vizen: Ramon, De Dycker és egy zöldfül?, Jeremy Van Horebeek áll rajthoz fekete-sárga-piros színekben. Meglátjuk mire lesznek képesek Stefan Everts-cel a háttérben. Az amikra Olaszország válogatottja lehet a legveszélyesebb: a Cairoli-Philippaerts-Guarneri triót csak titkos esélyesként emlegeti mindenki – egy er?s harmadik ember hiányzik igazán a taljánoknak. De figyelni kell még Ausztráliára és Dél-Afrikára is.

MX1: Carmichael kontra Langston

Az MX1-esek kvalifikációs versenye a leköszön? és az újdonsült AMA bajnok csatáját hozta. Carmichael már a futam elején ellépett a mez?nyt?l, de az év végére egyre jobb formába lendül? Langston egyre jobban kezdett felzárkózni a Legnagyobbra. RC az egyik lassú kanyarban elcsúszott, átadva vezet? helyét utódjának. „Csak magam elé akartam engedni. Kíváncsi voltam, hogy motorozik a friss amerikai bajnok” – viccel?dött a futam után RC.

Naglé a holeshot

Nem kellett sokáig várni a visszael?zésre, Ricky a t?le megszokott agresszivitással támadta a mandinereket és az ugratókat, a 30 perc plusz két kör elteltével pedig ?t inthette le el?ször a kockás zászló. Langston lett a második, Philippaerts pedig a harmadik. A futam nagy vesztese, az ausztrál Chad Reed volt, aki technikai gondokkal küszködve a 21. helyen futott be. (Csapattársai aztán megmentették az auszi egységet a kiesést?l).

MX2: Villopoto-henger

A legnagyobb dráma: Ben Townley, a kiwik els? számú ember a szabadedzésen amortizálta le magát. Kicsivel kés?bb a csapat harmadik számú motorosa, Darryl Hurley is követte honfitársa példáját, így az új-zélandiak már rajthoz sem tudtak állni a kvalifikációs versenyeken. Szomorú lehet a búcsú a tavalyi bronzérmes gárdának.

Ki állítja meg ezt a srácot! Villopotot már most az új Carmichaelnek emlegetik. Joggal!

Ryan Villopoto megmutatta ki az úr a házban! Az immáron kétszeres amerikai motokrossz bajnok még nem veszített futamot Budds Creeken! Ennek megfelel?en az MX2-esek kvalifikációs versenyét hatalmas el?nnyel nyerte, olyan ugrásokat is bevállalt, amit az európai nagymen?k, köztük a szintén kétszeres bajnok Antnio Cairoli sem mert megcsinálni. Cairoli nagyon gyengén rajtolt: a hetedik helyr?l küzdötte fel magát a második helyre. A dél-afrikaiak el?kel? pozíciójában Garreth Swanepeol harmadik helye is vastagon benne van.

Open: Ferry-parádé

Tim Ferryé lett a megtiszteltetés, hogy elfoglalja James Stewart helyét a nemzeti csapatban. Bár a döntésben benne volt a Kawasaki keze is (tavaly is azért került Tedesco a válogatottba, mert egy csapatban volt a sérülés miatt nem induló Carmichaellel), a közvélemény szívesebben látta volna az amerikai bajnokságban el?rébb végz? Mike Alessit a válogatottban. Most legalább alkalma nyílik javítani a 2003-as fiaskón a veterán Ferrynek (miatta nem lett bajnok Amerika négy évvel ezel?tt).

Tarah Gieger és a Puerto Rico-i csapat nem került be az A fináléba

Ferry úgy látszik élni is szeretne a lehet?séggel, hiszen csapattársaihoz hasonlóan ? is hozta saját kvalifikációs futamát. Az ausztrál Michael Byrne végzett a második helyen, a portugál Joaquim Rodrigues lett a harmadik az Open kategória kvalifikációján.

Már tényleg nem kell sokat várni a futamokra. Fél óra múlva már élesben nyomják a srácok, sajnos a mieink nélkül. De ezt a témát már jól átrágtuk!

Red Bull MX of Nations – kvalifikáció (a legjobb két helyezés számít)

1. USA (2 pont)
MX1 Ricky Carmichael 1st
MX2 Ryan Villopoto 1st
OPEN Tim Ferry 1st

2. Dél-Afrikai Közt. (5 pont)
MX1 Grant Langston 2nd
MX2 Gareth Swanepoel 3rd
OPEN Wyatt Avis 7th

3. Olaszország (5 pont)
MX2 Antonio Cairoli 2nd
MX1 David Philippaerts 3rd
OPEN Davide Guarneri 27

4. Ausztrália (8 pont)
OPEN Michael Byrne 2nd
MX2 Andrew McFarlane 6th
MX1 Chad Reed 21st

5. Belgium (9 pont)
OPEN Ken DeDyker 4th
MX1 Steve Ramon 5th
MX2 Jeremy Van Horebeek 11th

6. Németország (9 pont)
MX1 Max Nagl 4th
OPEN Marcus Schiffer 5th
MX2 Dabiel Siegl 13th

7. Portugália (10 pont)
OPEN Joaquim Rodriguez 3rd
MX2 Rui Goncalves 7th
MX1 Paulo Goncalves 20th

8. Franciaország (10 pont)
MX2 Nicolas Aubin 4th
MX1 Sebastien Pourcel 6th

9. Nagy-Britannia (13 pont)
MX2 Tommy Searle 5th
MX1 Billy MacKenzie 8th
OPEN James Noble 30th

10. Spanyolország (16 pont)
MX1 Jonathan Barragan 7th
OPEN Alvaro Lozano 9th
MX2 Carlos Campano 10th

11.Japán
12. Kanada
13. Svájc
14. Írország
15. Észtország
16. Csehország
17. Svédország
18. Chile
19. Lettország

ugrás fel