Hirdetés
Kezdőoldal Utazás Norvég túra (FJR)

Norvég túra (FJR)

Hirdetés


FJR túrák

 

Norvég túra

Mivel Finnországban dolgozom és nyári szabadságom idejére hazamentem
Magyarországra, arra gondoltam, nem kell nekem egyenesen hazamenni, egy
kis kerül?vel megtekinthetném Norvégiát. Egy útvonal tervez? programmal

gyorsan meg is terveztem az utat. 10 napot szántam rá, és mivel a program
szerint az út 7300 km, sejtettem, hogy szükség lesz az FJR gyorsaságára.
Hozzá kell tennem, ez volt életem els? több napig tartó motoros túrája,
mindenféle tapasztalat nélkül, nem egészen 2 hónapos motorral és jogosítvánnyal,
egyedül. Mindezek ellenére a túra jól sikerült, Helsinkit?l Pécsig 11
nap alatt pontosan 7600 km-t tettem meg, igaz az utolsó 2 napot végig
autópályán.

Els? nap, július 13-a Helsinkiben gyönyör? napsütésre ébredtem, a motor
felpakolása után ráér?sen indultam
Oulu felé. Azt hittem az egyenesen odavezet? f?út miatt nem lehet eltéveszteni
az irányt, ezért nem is figyeltem az útjelzésekre, mentem egyenesen egészen
amíg Mikkeli-ig nem értem. Mivel ez a városnév rettent?en ismer?s volt,
pedig erre még elvileg nem jártam, gyanús lett a dolog és a térképet megnézve
kiderült, hogy észak helyett észak-kelet felé mentem, egészen a Saimaa
tó északi részéig, ahol már korábban jártam. Ezzel szép kis kerül?t csináltam.
Gondoltam ezt nem így kellene folytatni, jó lenne az útjelz? táblákra
is figyelni nem csak a tájat bámulni. Estére elértem Oulut, és aznapi
táborhelyemet is egy kempinget Tornio-ban, amely egy kis város közvetenül
a svéd-finn határon. A napi táv 846 km volt, szinte végig egyenes f?utakon.

Második nap reggel szemerkél? es?ben kellett összecsomagolnom a sátrat,
ami nem igazán derített jó kedvre.
Kés?bb viszont kisütött a nap, és a dombos Lappföldön motorozva a kedvem
is hamar visszatért. Tornio-ban még megnéztem Finnország legnagyobb vízesését,
amely elnevezés elég nevetséges, hiszen 700 méternyi folyószakaszon mindössze
13 métert esik a víz. Norvégiában a legkisebb hegyi patak is vadabbul
zúgott mint az a víz. Utána Rovaniemi városka felé vettem az irányt, amely
a sarkkörön fekszik. Természetesen az el?re kiszemelt utat nem
találtam, így ismét csak kerül?vel értem el a várost. Rovaniemi nagyon
tetszett, csendes, rendezett kis város, tavak és feny?erd?k között fekszik.
Pár km-el északabbra lakik a Mikulás. Be is mentem a barlangjába, de ?szintén
szólva nagy csalódás volt az egész, ugyanis a barlangban mindössze egy
kirakodóvásár, étterem és néhány körhinta volt. Na meg a Mikulás, akibe
egészen váratlanul botlottam bele, miközben a világ minden részér?l érkezett
képeslapokat olvasgattam. Szóval hirtelen találtam magam a Mikulás el?tt
aki egy asztalnál ült karba tett kézzel, és várakozón nézett rám. Nagy
megrökönyödésemben mindössze egy ‘Hi!’-t sikerült kinyögnöm, amire mormogott
valamit a szakálla alatt, azután még egy pár pillanatig bárgyún vigyorogtam,
majd érezve a helyzet kínos voltát, elsomfordáltam. Azért kés?bb messzir?l
még csináltam róla egy képet. Egyébként a Mikulás barlangtól északra 2
km-re van a sarkkör, ahol volt egy másik Mikulás is. Viszont ? éppen ebédszüneten
volt, és egy órát kellett volna rá várnom. Nem vártam meg, pedig azóta
is furdal a kiváncsiság hogy melyikük az igazi? Aznap még elértem Inarit,
ahol az Inari tavakban gyönyörködhettem, és az egyik tó partján egy kempingben
sátoroztam. Sok volt a szúnyog. A napi táv 540 km volt.

Ekkor már csak 100 km választott el a norvég határtól. Harmadik nap reggel
ragyogó napsütésben indultam tovább egy fennsíkon, melyr?l jó kilátás
nyílt a környez? dimbes-dombos tájra. Itt már csak egyetlen tábla figyelmeztetett
arra, hogy északabbra egész Finnország és Norvégia területein számíthatok
rénszarvasra az utak mentén. És valóban, sokszor kellett er?set fékezni
miattuk, néha egész csordák csámpáztak el?ttem az
úton. Karigasniemi városkánál van a finn-norvég határ, ami egy folyó mentén
van, és az átível? híd közepén egyetlen pici táblácska jelzi, hogy immár
másik országba értem (érdekes, hiszen Norvégia nem is EU tag). Norvégiában
a terep rögtön változatosabb, a dombok meredekebbek, az utak kanyargósabbak.
North Cape vagy ahogy a norvégok nevezik Nordkapp felé vettem az irányt.
Ez Európa legészakibb pontja. Az E69-es út közvetlenül a tengeröböl mellett
kanyarog a sziklás hegyoldalban. Nordkapp egy Honningsvag nev? kis várostól
30 km-re van, egy szigeten fekszik, ahova egy 8 km-es alagúton keresztül
lehet átmenni a tenger alatt. Honningsvagtól az út felmegy 1000 m fölé
és fennsíkon kanyarog, ahonnan gyönyör? kilátás nyílik a környez? hegyekre,
és a tengerre.
Hogyha szerencséd van. Ugyanis állítólag kb. 5 % az esélye az odalátogatónak,
hogy napsütéses tiszta id?t fogjon ki. Nekem szerencsém volt, délután
értem oda, alig volt felh? az égen. Nordkapp igazából egy több száz méter
magas szikla, ahonnan nagyszer? kilátás nyílik a tengerre észak felé.
A sziklán sokat lehet barangolni, csak közvetlenül a legészakibb részen
van kerítés, utána akár egy szakadék széléig is el lehet sétálni és lenézni
a mélybe. Els? látogatásom után visszamentem kb. 15 km-t, ahol a magát
‘a világ legészakibb kempingje’ jelz?vel illet? helyen béreltem egy faházat
éjszakára, bár hozzáteszem a sátrazáshoz sem lett volna hideg! Éjfél körül
ismét visszamentem Nordkappra, ami ekkor már teljesen felh?be volt burkolva,
de látszott az éjféli napsütés, s?t kifejezetten látványos volt amint
a tengerr?l visszatükröz?d? napfény áttört a pára rétegen. Ekkor megnéztem
a szikla belsejébe épített turista központot is, ami rettent?en lehangoló
volt. Kintr?l – ahol érezni a természet hatalmas erejét, nagyságát és
vadságát – belépve egy pályaudvaron éreztem magam, több száz ember kiabált,
képeslapokat vásárolt és postázott, hátborzongató sz?rmeállatkákat vásárolt
a szuvenír boltban és evett-ivott az éttermekben, Beatles zenére. Annyira
nem illett erre a helyre ez a zsibongás, hogy csak álltam ott földbe gyökerezett
lábbal és alig hittem el. A parkolóban megszámoltam, 47 darab busz állt.
Az egészben az a szerencse, hogy ezek a turisták nem lepik el a környéket,
?k csak a központ f?tött termeiben csücsülnek, és ha végeztek buszra szállnak,
és visszamennek jó messzire valami városba. Én találtam egy mellékutat,
amely levitt egészen tengerszintig, egy csendes kis halászfaluig. Ezen
az úton gyakorlatilag nem volt forgalom, amikor leállítottam a motort
egy kis hegyi tó mellett, 15 percig egyetlen autó sem húzott el, nyugodtan
élvezhettem a szél zúgását, a madarak csicsergését. Éjfél után, ragyogó
napsütésben! A napi táv 550 km volt és talán a legszebb, legélvezetesebb
az egész út során.

Negyedik nap reggelén még egyszer végigmotoroztam
a Nordkappig vezet? úton, majd vissza az alagutakon az E6-os útra.
Ezen az úton mentem le Norvégián a következ? napokban egészen Trondheimig.
Az út közvetlenül a part menti fjordok mentén kanyarog, és gyakorlatilag
végigköveti a partvonalat. Ennek az is a következménye, hogy rendkívül
hosszú út, de a rengeteg kanyar miatt nagyon élvezetes rajta a motorozás.
A táj hegyes, a kisebbeken is gyakran látni el nem olvadt havat. Ezen
a napon 689 km-t motoroztam.

Tudtam, hogy valamikor meg kell fizetnem eddigi szerencsémért ami az
id?járást illeti. Nos az ötödik napon tulajdonképpen egész nap esett az
es?, hol csak csepergett, hol zuhogott. Egész nap a motoron ültem, nem
sok említésre méltó esemény történt. Aznap kereszteztem ismét a sarkkört,
ami itt egy kopár fennsíkon fut, és messze nincsen akkora felhajtás, mint
ami Rovaniemiben volt. A napi táv 729 km volt, a tempón nem lassítottam,
a BT020-as gumik nagyon jól tapadtak a vizes aszfalton is. A sebességr?l
annyit mondanék, a legtöbb úton a 80 km/óra a megengedett maximum, néha
engedik meg a 90-et. Ennek ellenére én végig 100-120-al mentem, rend?rnek

Norvégia északi részén nyomát sem láttam, és délebbre sem vettem észre,
hogy radaroznának, egyszer sem állítottak meg. Kanyargósabb utakon gyakran
kinn van a 60-as tábla, de nem kell vele tör?dni. Az autósok viszont kifejezetten
idegesít?ek. Rengeteg a lakókocsi illetve a házzal egybeépített autó.
Ezek és a rendes autók is mindig 10 km/órával lassabban mennek mint a
megengedett sebesség. A guruló házak a tájképet is
elrontják, ugyanis mivel full komfortosak (szerintem még wc is van bennük)
sokszor leparkolnak egy szép helyen és ott töltik az éjszakát és ezért
nem lehet t?lük fényképeket készíteni, mert benne lennének a képben.

A hatodik napon elértem Trondheim-et és el is mentem mellette, jobban
érdekelt a természet. Az E6-oson egészen Dombas-ig mentem, ahol nyugatra
fordulva az E136-oson motoroztam Andalsnesig. Az út Dombas után egy hegyoldalban
vezet, balra egy szép völgy feküdt. Andalsnes környékén már magas hegyeket
látni, itt található a Troll fal, a hegymászók körében Norvégia talán
leghíresebb helye, melyet nagyon nehéz megmászni. Sajnos a tetejét felh?
borította. Ez alatt a fal alatt szálltam meg éjszakára egy kempingben
sátoroztam. De el?bb még megnéztem Trollstigen-t. Itt található Norvégia
talán leghíresebb hegyi szerpentinje. Egy keskeny út vezet a hegytet?re
közvetlenül egy vízesés mellett. Fentr?l iszonyúan jó a kilátás a völgyre,
az útra és a vízesésre. Ezen a napon 675 km-t tettem meg.

Másnap ismét felmentem a Trollstigeni szerpentinen, ugyanis arra vitt
tovább az utam. Fennsíkokon hófödte hegyek között visz az út a Geiranger
fjordig. Ez a fjord volt a legszebb, amit Norvégiában láttam. A fjord
után ismét 1000 méter fölé visz az út, és egy fizet?s szakasz 1500 méter
magasra megy, sajnos azonban ottjártamkor
err?l a csúcsról felh?k miatt nem sokat lehetett látni. A sok látvány
miatt egészen elfelejtkeztem a motorról, és itt vettem észre, hogy már
30 km-t tartalékon tettem meg, így nem lehet sok benzin a tankban. Mivel
fogalmam sem volt hol van a legközelebbi benzinkút, igencsak lassúra fogtam
a tempót. Lom felé mentem, és szerencsére
hamarosan találtam egy benzinkutat. Itt egy chopper-es próbált széles
vigyorral ismerkedni, de nem igazán ment sokra a norvég nyelvtudásával.
Egyébként Norvegiában rengeteg motorost láttam, a legtöbb német, de voltak
itt a Benelux államokból valamint spanyolok, olaszok is. Lom után az 55-ös
úton Gaupne felé vettem az irányt. Itt lehetett látni igazán magas hegyeket,
és sok gleccsert is. A fennsíkon 1500 méteren vezetett az út. Itt lemerült
a fényképez?gépem akkumulátora, és mivel a kilátás fantasztikus volt,
és mindenképpen szerettem volna fényképet készíteni úgy döntöttem egy
motelben kiveszek egy szobát éjszakára. Az aksit töltöttem egy darabig,
és mivel még csak este 6 volt, gondoltam megnézem a Jostedal gleccsert.
Ami innen még kb 100 km-re volt. Útközben nem tudtam megállni, hogy egy
vonzó mellékútra térve megnézzem Ardal-t. Ez kb. 60 km plussz volt, mivel
az Ardal-i úton vissza is kellett jönnöm, és ráadásul az odáig vezet?
hágó fizet?s volt, és visszafelé is kifizettették velem a díjat. Ardal
után Gaupne majd onnan Jostedalba gurultam, ahol állítólag Európa legnagyobb
gleccsere van. Este 10-re értem oda, természetesen minden zárva volt,
így nem tudtam a gleccserhez jutni, csak messzebbr?l fényképezni. Így
is nagyon szép volt. Vissza a motelig még 100 km út várt rám, és az es?
is eleredt rendesen, nagyon hideg volt a motoron! A napi táv 543 km volt.

A nyolcadik nap reggelén immár harmadszor megtéve a motel és Gaupne közti
szakaszt Sogndal felé indultam, majd le a 13-as úton Voss, Odda és Roldal
érintésével Tau-ig. Többször kellett kompozni ezen a szakaszon, az út a
Ryfylke hegység mellett nagyon kanyargós és jó min?ség? az aszfalt, élvezet
volt mind az 582 km amit megtettem ezen a napon. Tau után a Preikestolen
kempingben sátoroztam. Érdekesség, hogy magyar nyelv? ismertet?t kaptam
a kempingben.

Utolsó Norvégiai napom reggelén Preikestolen nevezetességét néztem meg.
Van itt egy 604 méteres függ?leges fal. A tetejére 2 órás gyaloglás után
lehet feljutni. Az ösvény nem könny?, kisebb-nagyobb sziklaköveken kell
ugrálni, és sokszor igen meredek. Bizonyítja ezt, hogy a 2 órás gyaloglút
hossza mindössze 3 km. A látványért viszont mindenképpen megéri felmenni.
A szikla teteje lapos, és szédületes látvány lenézni 600 méterr?l a fjord
vizére. Sokan a szikla széléig csak hason csúszva merészkednek ki. Egy fél
órás tartózkodás után visszafelé 1 óra alatt megtettem az utat, hiába lefelé
mégiscsak könnyebb ugrándozni a sziklákon. Ekkor már dél volt, hazafelé
vettem az irányt. Pontosan még nem tudtam melyik útvonalon menjek. Az E39-esen
indultam, de ekkor hatalmas jéges? kapott el. Azt hittem agyonszúrnak a
jégdarabok, kénytelen voltam pár fa alá menekülni, ahol azonban ugyanúgy
áztam tovább. Egy id? után amikor már csak felh?szakadás volt, jég nem,
továbbmentem egészen a következ? alagútig, amelynek a végében már ácsorgott
egy motoros. Nosza én is beálltam mögé és együtt néztük tovább az es?t az
alagút fedezékéb?l. Amikor kissé alábbhagyott továbbindultam, és nemsokára
ki is sütött a nap. Kristiansand-ig jutva úgy voltam vele, hogy ha kapok
hajójegyet, akkor megyek át Dániába, ha nem akkor Oslo felé megkerülöm a
tengert és a dán hidakon megyek keresztül. Kaptam hajójegyet, és egy kis
városnézés után éjjel 1 órakor hajóra szálltam. A napi táv mindössze 303
km volt.

Az utolsó két nap nem sok említésre méltó esemény történt. Els? nap Nurnbergig
jutottam 1270 km-t megtéve végig autópályán, bár egész délel?tt zuhogott
az es?. Utolsó nap 873 km-t motoroztam Nurnbergt?l hazáig.

Norvégia nagyon szép, én biztosan nem utoljára jártam ott. Utólag belegondolva
ez a túra nagy rohanás volt, több id?t kell rááldozni. Most láttam azokat
a nevezetességeket, amelyeket tüzetesebben meg fogok nézni majd a jöv?ben.