EST. 2002

Nyilatkozatok Jerez után

Flúgos futamon van túl a MotoGP: a jerezi es?ben, kiszámíthatatlan pályaviszonyok közepette mindössze egytucatnyian tudták befejezni a futamot. Fókuszban és a címlapokon els?sorban a Stoner kontra Rossi ‘ügy’ szerepel, miután a Dottore a nyolcadik körben kiütötte az ausztrált, aki a pályabírók segítsége nélkül nem tudta folytatni a versenyt. A ducatis olasz az utolsó el?tti helyr?l ötödiknek zárkózott. Ami utána történt, az nem a legszebb.

„Az es?vel nagy esély nyílt számomra, hogy megszerezzem az els? dobogós helyet vagy akár az els? gy?zelmet a Ducatival” – állapította meg Rossi. „Jól éreztem magam, a motorral és a vállammal egyaránt, úgy tudtam fékezni, ahogyan és ahol szerettem volna, szemben a száraz edzésekkel, ahol hiányzott az er?. A motor jól megy vízen, gyorsan fel tudtam zárkózni, nagyon sajnálom, hogy eldobtam ezt a lehet?séget… egy kicsit hosszan érkeztem az egyes kanyarba, próbáltam belül maradni, aztán elvesztettem az uralmat a motor felett. Sajnálom azt is, hogy elfektettem Stonert, nem akartam ilyesmit tenni. Elnézést kértem t?le, ?szintén sajnálom a dolgot. Mindent egybevéve tizenegy pont nem rossz Jerezb?l.”

Nyilatkozatok Jerez után

A futam leintését követ?en Rossi azonnal a HRC boxba sietett bocsánatot kérni Casey Stonert?l. A Dorna sajnos már eltávolíttatta a Tubusról a videót, de a párbeszéd megvan:

Stoner: „Hogy van a vállad? Minden rendben?”
Rossi: „Nagyon sajnálom.”
Stoner: „Jól van. A válladdal nincs gond?”
Rossi: „Hibáztam.”
Stoner: „Hát igen, nyilvánvalóan az akarás nagyobb volt a tudásnál, igaz?”
Rossi: „Mi?”
Stoner: „Akarás nagyobb, mint tudás!”
Rossi: „Nagyon sajnálom.”
Stoner: „Semmi gond.”

Haydennek ennél is jobban ment, az amcsi srác révén megvan az els? dobogója a Ducatinak. „Nem voltak könny?ek az utolsó körök, sok minden a kezünkre játszott, de a lényeg, hogy megvan a dobogó. Minden kanyarban más és más fogadott minket, néhol tócsában kellett mennünk, néhol szinte alig volt nedves az aszfalt. Emiatt a gumik viselkedése is kiszámíthatatlan volt persze. Minden volt, csak éppen könny? nem ez a szezonkezdet. De a Ducatinál senki sem alszik, tudatosan dolgozunk és megyünk az utunkon. Jó a motorunk, a legjobb lehet, ha egyszer igazán összeáll.”

Abban talán mindenki egyetért, hogy jelenleg azért nem a Desmo a legjobb motor a MotoGP-ben. A gy?zelmet ezúttal egy M1-es szerezte meg, nyergében a címvéd? Jorge Lorenzóval: az exnyalókás els? sikerét aratta vízen, Jorge 45 ponttal vezeti a vb-t. Lehetett volna még szebb Spiesszel a dobogón, de a csapattárs nem tudott élni a lehet?séggel – talán legközelebb.

Nyilatkozatok Jerez után

Jorge idén is csobbant. Ha már elázott…

„Nagy gy?zelem, ez kellett. Boldog vagyok, azért is, mert most nyerek el?ször életemben vizes versenyen! Ebben az idei mez?nyben nem hittem volna, hogy az els? két futamot követ?en vezetni tudom a bajnokságot” – mondta Lorenzo.

„Aligha emlékszem ilyen versenyre, mint ez a mai” – kommentált utólag Ben Spies. „Amikor felzárkóztam negyediknek Nicky mögé, tudtam, hogy képes vagyok megel?zni, csak a megfelel? alkalomra vártam és tudtam azt is, hogy Pedrosa is meglehet. Jorge nagyon nyerni akart ma, én pedig bíztam egy Yamaha-duplában, ami sajnos nem lett meg, mert miután megel?ztem Danit, hiába tudtam, hogy nem fog tudni válaszolni, hibáztam. A gumi-faktor ma dönt?nek bizonyult, de legalább a közönség jól szórakozott.”

Nyilatkozatok Jerez után

Ben itt még Dani el?tt. Kár érte.

„Nagyon nehéz futam volt” – törölte meg gyöngyöz? homlokát Dani Pedrosa. „Sokan elmentek mellettem az elején, de tudtam, hogy 27 kör nagyon sok ilyen körülmények között. Egy kicsit ideges voltam a rajtom miatt, de a tempóm megnyugtatott, relaxált lettem és folyamatosan javítottam a köreimet. Megpróbáltam elkapni Lorenzót, de a gumik miatt nem volt esélyem. Amikor Spies elesett, végképp óvatosra vettem a figurát, hiszen elegend? el?nyöm volt Haydennel szemben a második hely megtartásához. Most egy újabb nehézséggel kell szembenéznem, a m?tétemmel, ami sosem jön jókor, én mégis várom, mert el akarom tüntetni ezt a fájdalmat. Er?m teljében akarok motorozni.”

És végül a hétvége áldozata, Casey Stoner. „Jól ment a rajt, éreztem a motort, azt hiszem, simán versenyben lettem volna a gy?zelemért, ha száraz az id?. Kár, hogy esett. Annak örültem, hogy szárazon és vízen egyaránt jól tudtunk menni, pedig korábban mindig gondjaim voltak Jerezzel. Nagyszer? munkát végzett a csapat, és emiatt külön kár a versenyen történtek miatt. Sajnos üres kézzel kell távoznunk. Ami Valentinót illeti, éreztem, hogy közelít, de a versenynek azon szakaszában nem érdekelt, ha megel?z, nem igyekeztem bezárni el?tte az ajtót. Versenybaleset volt, amivel nemigen tudunk mit tenni. Ami felbosszantott, az a pályabírók viselkedése volt, mindenki rohant Valentinónak segíteni, nekem senki. Ez elfogadhatatlan. Most csak Estorilra akarok figyelni, ahol reményeim szerint újra jók leszünk.”

Nyilatkozatok Jerez után

ugrás fel