EST. 2002

Öltözködési tanácsok téli motorozáshoz

Az els?, talán nulladik tanács, hogy ne motorzzunk hidegben. Nem tesz jót az izületeknek, és úgy egyébként az emberi testnek, ha folyamatosan hideg leveg?vel érintkezik, ami ráadásul nagy tempóban érkezik. A muszáj azonban nagy úr, ezért most átnézzük, mit tehetünk, ha mégis útra kell kelnünk a fagyos id?járásban.

1. A gumik fontossága

Mindenki tudja, hogy nyári gumival nem lehet télen síkos vagy havas úton közlekedni. Ez a motorokra fokozottan igaz, mert a motorgumik üzemi h?méréklete teljesen máshol van, és minél sportosabb, annál inkább nem való a hidegbe. Tehát ha mennünk kell, figyeljünk oda a gumi fajtájára, és lehet?leg túra gumival vagy még jobb, ha téli gumival közlekedünk. Ez nagy motorra ritkább, de robogókra széles skálában elérhet?. Ha csak rövid távra megyünk egy nagy motorral, például át kell menni egy másik garázsba, akkor érdemes minimális mennyiséggel csökkenteni az abroncsokban a nyomást. Ezzel növeljük a tapadást, és el?bb érhetjük el, hogy a gumi melegedjen. A túlzottan lapos abroncs balesetveszélyes, ezért mindig ellen?rizzük keréknyomásmér?vel.

2.  Ruházat

Itt megint csak a távolság és a használat gyakorisága a mérvadó. Aki gyakran szeretne télen motorozni, annak professzionális téli ruházatra van szüksége. Itt els? sorban a textil kabátok családját ajánljuk. Fontos, hogy jól védje a nyakat, és elég hosszú legyen a háti szakaszon is. Ellen?rizzük a keszty? és a kabát találkozási pontjait nyújtott kézzel is. Vigyünk magunkkal tartalék keszty?t, és ha lehet, zoknit is.

Szerencsére vannak már modern technikai megoldások, amik lehet?vé teszik, hogy f?tsük a ruháinkat a teljes ruházattól a részleges ruházaton keresztül. Mi a magunk részér?l a mellényben hiszünk, mert azt könny? felveni, réteges öltözködés, és három óránál többet nem töltünk egyhuzamban hidegben. Ilyen termék a Capit gumimelegít?ket gyártó cég mellénye is, ami akkumulátorról m?ködik, és 12 voltról is tölthetjük.

“F?thet? motoros ruházat_CapIt

További információ: danger.hu

3. Az újságos trükk

Ha valakinek nincs igazán meleg ruhája, vagy van, de mégis fázik, akkor még mindig ott van a jó öreg újságos trükk. Ezt gyakran láthatjuk profi kerékpár versenyekeny, hogy a lefelé szakaszokban a versenyz?k papírt gy?rnek a mellük elé. Ez nagyon hasznos dolog, a papír valóban útját állja a szélnek, de azért annyit érdemes tudni, hogy az egyszer? napilapok a leghatékonyabbak, itt szerepe van a készítésnek és az ólomnak. Nem kell túlspirázni, a legegyszer?bb napilapból tegyünk a ruháink közé, de akár a hátunkhoz is tehetjük. Régen sokan menekültek meg a megfagyástól ennek köszönhet?en. Rááadsul ha betakarjuk magunkat, és nem mozgunk, még a víznek is igen hosszú ideig ellenáll, ennek egy balesetnél, ha várjuk a ment?t és esik a hó, nagy hasznát vehetjük.

4. A lábunk

Külön kell védenünk a lábunkat. Azért is, mert keveset mozog, és ezért könnyen elfagy, illetve mert baleset esetén könnyebben sérül. Gondoljuk át, milyen lehet?ségeink vannak, és tegyünk meg mindent. Vastag zokni, esetleg f?thet? talpbetét, vagy egy borítás a csizmánkra kívülre. Valamint fokozottan figyeljünk a térdünkre! Itt használhatunk fáslit, normált vagy h?t kibocsátót, illetve aki rendszeresen motorozik télen, mindenképpen szaunázzon sokat, illetve ha lehet, járjon termálfürd?be. Az ízület kényes kérdés, nagyon kell rá vigyázni.

5. Markolatf?tés

Aki használta, ismeri és isteníti, és joggal. Általában a gyári min?ség kifizet?dik, ha sokat használjuk, de az is lehet, hogy csak mi nem találkoztunk még igazán jó utólagos beszereléssel. Több fokozatban állítható, ami szintén hasznos, függ?en az id?járás körülményeit?l. Amennyiben nincs markolatf?tésünk, és valahol az úton rendkív?li módon fázik a kezünk, kenjük be egy kis zsírral. Ez eltömíti a pólusokat, és sokat segít a kéz melegen tartásában. Fontos tudni, hogy a markolatf?tés a Gore-Tex anyagokkal nem mindig kompatibilis, ami annyit jelent, hogy a keszty? elveszítheti vízzáró képességét. Erre külön figyeljünk oda.

6. Vezetési stílus

Itt fokozottan igaz a lassan járj, tovább élsz, és az is, hogy ebben az esetben a motorkerékpár közlekedési eszközzé fokozódik le a kezünkben – kivétel a szöges gumi és kialakított pálya vagy havas út.

Óvatosan, kerülve minden hirtelen mozdulatot és irányváltást közlekedjünk. Hagyjunk megnövelt féktávot, és ügyeljünk a zebrák, útfestések, valamint útjavítások csúszóságára. Ne feledjük, hogy gyakran latyak vagy hó fedhet el egy komolyabb kátyút, ezért ezzel is számolnunk kell. Lassan váltsunk sávot vagy irányt. Próbáljuk a gumi felületetének maximális százalékát kihasználni kanyarodáskor. A kigyorsítás szót tavaszig szüneteltessük.

7. Aláöltözés 

A hagyma öltözködés szabálya rendkívül fontos. Ahogy nagyapám is mondta: kisfiam, rétegesen öltözködjél! Ez teljesen igaz némi kiigazítással. A legalsó rétegnek min?ségi ruházatból kell állnia. Mivel kb. 200 kg vasat fogunk vezetni, id?nként tolni és mozgatni a hóban, illetve a stressz már maga is izzadsággal jár, ezért fontos, hogy az els? réteg jól lélegz? legyen, különben megfagyunk a saját izzadságunkban.

8. Plexi

Rendkívül hasznos találmány, ami eltereli el?lünk a fagyos hideg leveg?t. Azonban veszélyeket is rejthet magában. Kevesen tudják, de a túl nagy plexi és a nem jól beállított esési szög könnyen arc- illetve nyaki sérüléseket okozhat baleset esetén, ezért ezt teszteljük le otthoni körülmények között. Valamint mindig legyen nálunk jégoldó spray, vagy valamilyen eszköz, amivel megtisztíthatjuk.  

A bukósisak plexijér?l se feledkezzünk meg. Sokat segíthet a hideg elleni védelemben, de ha bepárásodik, és emiatt folyamatosan nyitva kell tartanunk, nem látja el a szerepét. Ezért páramentesít? plexit kell elhelyezni a víztiszta plexi bels? részére. Aki nem kapott gyárilag a sisakjához, pótolhatja a MotorOázisban található termékkel.

9. Láthatóság

Télen jóval kisebb a világos órák száma, ezért láthatóvá kell tennünk magunkat. A motorok lámpáinak többségét nem havas utakra tervezik, így azok könnyen veszíthetnek erejükb?l, és minket nagyobb veszély érhet más közleked?k részér?l. Ezért használjunk olyan ruházatot és anyagokat, amik jól láthatóvá tesznek minket, és ne feledkezzünk meg az oldalsó irányról sem. Ragasszunk a motor oldalára fényvisszaver? csíkokat.

10. Motorozás után

Mikor hazaértünk, és fázunk, ne rohanjunk egyb?l a forró víz alá. Lassan szobah?mérsékleten melegedjünk át, még ha fájnak is a körmeink vagy más végtagjaink. Csak utána vagyünk egy forró fürd?t, esetleg fogyasszunk forró italt.

ugrás fel