EST. 2002

Pedrosa csuklóm?téten innen, s túl


A katari mennydörg?s esése után sejteni lehetett, hogy nagy a baj, de erre talán még ? maga, Dani sem számított: ki kell, hogy hagyja a f?-f?-f? hivatalos IRTA tesztet, melyet három hét múlva Jerez versenypályáján rendeznek majd. A kis spanyolt szerda este operálták, él és virul, csak mozogni nem mozoghat.

Barcelonában fekszik Daniel, ma estefelé engedik majd otthoni rekreációs útjára az orvosok. A hatalmas esés után már a laikusok is biztosra vették, hogy itt komoly baj van: a spanyol kezét nem igen tudta mozgatni, a bal térdén pedig akkora seb tátongott, hogy a vérhez nem szokott járókel?k meg-megszédültek a látványtól. A bal csuklóján és azonos oldali lábán végrehajtott szimultán m?tét 3 óra hosszán át tartott.

Itt még nem volt baj

Az operáció oroszlán része meglep? módon nem is bal csuklójának összecsavarozása, hanem szétnyílt lábának a megstoppolása volt – saját szöveteib?l kellett pótolni a katari aszfaltcsíkon leháncsolt darabokat. „Dani Pedrosa egy úgynevezett rotációs graftot kapott, mely b?r- és zsírszövetet is tartalmaz; mindezt bal combjának a bels? feléb?l ültették át, és fedték be vele a kialakult hiányt.” – mondta Dr. Ferreira. „Most meg kell várnunk, míg az átültetett szövet behegesedik. Számításaink szerint három héten belül képes lesz kis mértékben mozgatni a lábát, majd négy hét múlva be is tudja majd hajlítani azt.” Ez már önmagában eldönti a kérdést: Dani ki fogja hagyni az IRTA tesztet.

Egyedül

„A bal csuklójában talált törést, mely orsócsontjának távolabbi felében az ízületi felszínbe is behatolt, repozícionáltuk, majd egy titán csavarral rögzítettük. A terület tíz nap múlva válik majd mozgathatóvá.” – fejezte be Dr. Ferreira a sajtótájékoztatót.

Pedrosa helyzete így még a 2008-asnál is setétebb: akkor is kénytelen volt korábbi sérülései miatt tesztnapokat kihagyni, ám közel sem ennyit, mint a mostani id?szakban. A csonka csapatot így Dovizioso képviseli majd Jerezben, a fejlesztési-tesztelési munkálatok zöme rá nehezednek majd.

ugrás fel