EST. 2002

Pfeiffer második lett a Stuntwars-on

Szöveg: Café PR Fotó: David Avilla

Európa legjobb kaszkadőr motorosa abban a reményben utazott Amerika legfényesebb államába, hogy sikerül megismételni a tavalyi sikert, amikor egy BMW F 800-as modellel debütált. Chris a 2006-os versenyt az első helyen zárta és elképesztő trükkjeivel teljesen elvarázsolta az amerikai közönséget.

Ebben az évben azonban nem állt a szerencse a BMW Motorrad versenyzője mellé, hiszen Chris mindössze fél ponttal maradt le a győzelemről, miután egy ütközés miatt a verseny egy kritikus pontján motort kellett cserélnie.

"Elég erős teljesítményt nyújtottam az egyéni freestyle szakaszban, ami a verseny legfontosabb része, de sajnos a tapadás – illetve annak hiánya – egy kisebb balesetet okozott. A drift show résztvevői nagyon sok gumit hagytak a pályán, amin sajnos megcsúsztam, miközben az egyik különleges trükkömet, a Fast wheelie circles-t mutattam be. A becsapódás következtében eltört az egyik lábtartó és arra kényszerültem, hogy motort cseréljek. A cserét – ami viszonylag sok időt vesz igénybe – sajnos a verseny négyperces részében kellett véghezvinnem."

"A végén Dan Jacksonnak és nekem azonos pontunk volt és egy háromperces szakaszban kellett megküzdenünk a végső győzelemért. Ez nem is jelentett volna gondot számomra, de a szerencse megint elpártolt tőlem, és mivel ismét nem volt meg a kellő tapadás, elvesztettem az egyensúlyomat és vele együtt a győzelmet is." – nyilatkozta a BMW Motorrad pilótája.

A verseny folyamán úgy tűnt, hogy Christ a csapatversenyekben is elhagyta a szerencse, amelyen az előző World Stunt Riding bajnokkal, a brazil AC Farias-szal mérte össze erejét. "Azt reméltem, hogy ebben a szakaszban sikerül AC-nél jobban teljesítenem, de egy óriásit estem, miközben a leggyorsabb stoppie trükköt csináltam negyedik fokozatban. Ez volt életem első esése ilyen nagy sebességnél. A motorom AC gépének hátsó kereke alá ment, aki épp mellettem ugyanezt a figurát csinálta. Neki sikerült kimotorozni ebből a bajból, miközben a hátsó kereke alatt ott volt az én kerekem. Azt mondták, mindez nagyon jól nézett ki a képeken, de abban a percben elég ijesztő volt. Most már jól érzem magam és előre tekintek: a következő európai versenyre készülök, amit Londonban rendeznek a következő hónapban." – mondta az európai Stunt Riding bajnok, Chris Pfeiffer.

 

ugrás fel