Micsoda gyönyör? dolog a politika! Önnön érdekeinek oltárán – egyes számú érdek a hatalom megtartása – bármikor képes beáldozni bármit, ami szent. Tudjuk jól. De mi köze ennek a motorsporthoz. Nem sok, tudjuk azt is jól, néha azonban elkerülhetetlen, hogy találkozzon a kett?. De nem a mostani kínai eset az els?, hogy politikai természet? problémarendszerrel találja szembe magát a gyorsasági szakág. Magyarország és a keleti blokk tudna mesélni, milyen dolog a permanens elszigeteltség – és az MZ szakijai is, akik a berlini fal mögött, a hidegháború idején, 1962-ben döntöttek úgy: elindulnak a világbajnokságon a 125-ös egyhengeres és a 250-es kéthengeres, vízh?téses (igen! – egy iskola f?z?dik a két bet?höz) versenygépekkel. Technológiailag ugyancsak felkészült motorok voltak, az egyetlenek, amelyek potenciálban képesek lehettek (volna) megállítani a japán el?retörést – a Felkel? Nap országainak márkái ugyan csak egy esztendeje voltak a páston, de dömpingszer?en jöttek el?re.
És eljöve a szörny? vétó. A NATO-tagállamok, az USA és a nyugat-európai államok katonai paktuma szabályszer?en megtiltották a kelet-német motoroknak a részvételt, pontosabban a belépést államalakulataik területére, vagyis lehetetlenné tették, hogy a sporteszközök eljussanak a pályáig. Ezzel nem csekély technikai- és sportértéket vontak el a vb-t?l. Ez természetesen magát az MZ-t érintette végtelenül rosszul. Csak a hazai nagydíjon, az akkor még 8.730 méter hosszú Sachsenringen állhattak fel a rajtrácsra Kaeden mérnök motorjai, amelyek a modern kétütem? versenymotorok avangárdját jelentették, amit mindenki (!), így vagy úgy, de lemásolt kés?bb. A 125-ös géposztályban be is söpörték a gy?zelmet a nemzetközi rutint felvonultatni aligha tudó Fischer révén. A 250-ben két tizedmásodperccel maradt le az MZ a sikerr?l a fiatal Mike Hailwooddal a nyeregben, aki els?ként rakta rendbe Redman és Phillis négyhengeres Hondáját.
A zschopaui motorkerékpárok abban az évadban még Svédországban lehettek ott, a tamperei futamon. Addigra már, a sachsenringi esetb?l tanulva okosan megtiltották nekik, hogy külföldi – azaz nem kelet-német – pilótát indítsanak. Így az MZ elesett olyan nagy bajnokok segítségét?l, mint Gary Hocking vagy Mike Hailwood. Innent?l még egy jó évtizeden át tartotta magát ez a ‘rendszer’, majd el?ször 1972-ben lehetett megint vb-címre esélyes a márka a 250-es és a 350-es kategóriákban a japán kolosszusok, az Aermacchi-Harley Davidson és az olaszok, az MV Agusta és a Benelli ellenében. Silvio Grassetti egy hajszállal maradt le a világbajnoki serlegr?l a Saarinennel, Readdel, Pasolinivel, Sheene-nel – no meg a többiekkel – vívott csatában.
1963-ban az egyetlen vesztes talán mégsem az MZ volt. Tarquinio Provini és a bolognai székhely? Morini csapat. Az olaszok els? számú közönségkedvenc alakulata a 250 éllovasaként és a – ha nem is biztos, de gyanúsan esélyes – gy?zelem reményében keltek útra a Sachsenringre. A csehszlovák határig jutottak. Az NDK-ba már nem léphettek be. Hátra arc. Provini pedig a pontok nélkül elbukott egy félig megnyert vb-t.
Legutóbbi hozzászólások