EST. 2002

Porto is esélyes

Annak ellenére bámulatos az argentín teljesítménye, hogy a futam második
körében nagyot hibázott,
ami végül a GP-gy?zelembe került. Porto az élre
állt az els? körben, a másodikban pedig vezetési hiba miatt majdnemhogy sereghajtónak
tudott csak visszajönni. Onnan aztán félelmetes versenyzést produkálva a dobogót
ér? harmadik helyig el?zte föl magát.

A nagy comeback közben megjavította a welkomi pályacsúcsot is: az igyekezet
azonban így sem volt elég, hogy beérje Daniel Pedrosát és Randy De Puniet-t.
Porto boldog a nyújtott teljesítmény és a bronzérem miatt, hiszen a folytatás
akármit hozhat. Az Aprilia pilótája reményei szerint bele fog szólni a 2004-es
vb-cím sorsába.

"A lényeg az, hogy sikerült a dobogóra érni mindannak ellenére,
ami a verseny elején történt" mondta a dél-amerikai. "Jól indultam,
és egyb?l az els? helyre kerültem. Igen nyugodt voltam, és tudtam, hogy nyerhetek.
Szerettem volna az els? köröket kihasználni arra, hogy némi el?nyt halmozzak
fel De Puniet-tel és a többiekkel szemben. A második kör egy gyors kanyarában
elvesztettem az uralmat a motor felett; elindult egyenesen, és kifutott a pályáról.
Abban a pillanatban megváltozott a futam képe.
"

"A huszadik helyt?l kellett újrakezdenem. Azt sejtettem, hogy egy-két
helyet hozhatok, de a dobogóra akkor még nem is gondolhattam. Végül minden jól
alakult, szép munka volt. Van még hátra tizenöt futam, és rendben kell lennünk
minden nagydíjon. Nagyon meg vagyok elégedve ezzel az évkezdéssel."

ugrás fel