EST. 2002

Proton: Korai még reménykedni

Az id?járás által bojkottált spanyolországi IRTA-tesztek félsikeressége
ellenére a legtöbb csapat türelmetlenül várja,
hogy visszatérhessen a versenypálya
aszfaltjára, hogy elkezd?djön a 2004-es versenyév. Kivéve persze azokat, akiknek
kimondottan nehézkesen ment a felkészülés és (ahogy mondani szokás) az esélytelenek
nyugalmával vágnak neki a szezonnnyitó GP-nek.

A Proton KR a "kivéve" csoportba tartozik: a welkomi nyitányon
a V5-ös er?forrás második generációja áll rajthoz, ami még nincsen
teljesen készen
. Tél közben a vázat kompletten átrajzolták a mérnökök, ahogy
a blokk fels? traktusát is. A külcsínnyel úgy t?nik, nincs gond: "Azt
hiszem, az embereknek tátva marad a szájuk, ha meglátják az idei Protont. Különösen
szép járgány, az eddigi legjobb általunk épített" mondja Kenny Roberts,
a csapat f?nöke. "Az egyedüli probléma az, hogy az új Proton az éles
tesztek alatt nem hozta azokat az eredményeket,
amiket a számítógépes szimulációk
szerint kellett volna hoznia. Keményen dolgozunk a lehetséges megoldásokon,
de ehhez id?re van szükségünk."

"A dél-afrikai verseny nagyon korán érkezik számunkra. Motorilag
80%-osak leszünk, azaz semmi változás nem lesz észlelhet? a tavalyi verzióhoz
képest? magyarázza Kenny Roberts. ?Sajnos a blokk olyannyira bele van építve
a vázba, hogy nem tudjuk a tavalyit alkalmazni, de ez nem is cél. A Dunlop
új, versenyképesebb anyaga
a hírek szerint a Francia Nagydíjra (május 14-16.,
a szerk) érkezik. Azután jövünk fel majd teljesen, a Holland GP-re (június
14-16.) készülünk nagyobb elvárásokkal.

A csapat lényeges lemaradásának tudatában nem csoda, ha a pilótákat nem
veti szét a lelkesedés a bajnokság kezdete el?tt
. "Elég nehéz lesz
jó eredményt elérni ezen a versenyen, de minden t?lem telhet?t meg fogok tenni"
mondja Nobuatsu Aoki. A második pilóta Kenny Roberts másodszülött fia,
Kurtis, aki tudja, hogy nem éppen optimális körülmények várnak rá a Dél-Afrikai
Köztársaságban, ám reméli, hogy elkapja a ritmust, ahogyan érkeznek a fejlsztések
év közben. "Ott leszek, versenyzek, ki tudja, hogyan alakulnak a dolgok."

ugrás fel