EST. 2002

Quad: Forrt a leveg? Dömsödön

Egy nappal a Budapest Ralin elért abszolút második helyezése után a Spitzmüller– Kazár páros navigátor tagja már a nyílt amat?r quad bajnokság futamán állt rajt- hoz, és nyert.

A nyílt amat?r quad bajnokság történetének legparázsabb és leglátványosabb versenyét vívták a hétvégén Dömsödön. A korábbi futamokon is többször találkozott már Kazár Miklós és Kovács Róbert, akik az el?futam során is az els? helyért, vagyis az egyes rajtkockáért vívtak, amikor a nagy tülekedésben Kazár hatalmasat esett. Mivel ez az el?futam utolsó körében történt nem intették le a versenyt piros zászlóval. Kazár szerencsére egyáltalán nem sérült, és a gyors orvosi vizsgálat után megkapta a rajtengedélyt, de mivel az el?futamot nem fejezte be, a dönt?ben csak a hatodik helyr?l rajtolhatott. Az els? kör végén már harmadik volt, majd egy újabb körébe tellett, mire megel?zte csapattársát, Kovács Jánost.

Ezután pedig az élen álló Kovács Róbert következett. Utóbbi több mint tíz méter el?nyre tett szert az els? körökben, amit Kazárnak sikerült ledolgoznia és az utolsó el?tti körben Kovács Róbertet megel?zve átvette a vezetést. Kovács azonban a célegyenesbe fordulva bukott, ami miatt a versenyigazgató piros zászlóval megállította a versenyt. Szerencsére Kovács sem sérült meg. A szabályok azonban kimondják, hogy a piros zászló el?tti utolsó kör eredménye számít, amely szerint Kovács nyerte a futamot. Miután ez nem lett volna igazságos a többi versenyz?vel szemben, salamoni döntés született: Kazár Miklóst és Kovács Róbertet is gy?ztesnek hirdették ki. Kazár így százszázalékos teljesítménnyel továbbra is vezeti a nyílt amat?r quad bajnokságot.

Kazár Miklós: – Kicsit s?r? volt a programom, hiszen szombaton még a Budapest Ralin versenyeztünk, vasárnap pedig quadoztam. Nagyon izgalmasan alakult a verseny. Az el?futam során sikerült megtapasztalnom, mennyit számít a gerincvéd?, és azt hiszem, szerencsém is volt, hogy a hátamra estem. Érdekes volt a hatodik helyr?l rajtolni, többet kellett ezen az egy futamon el?znöm, mint az összes idei versenyen együttvéve. Szerintem mindkét esés sima versenybaleset volt, szerencsére egyikünk sem sérült meg. A néz?k viszont nagyon jól szórakoztak. Még soha nem kaptunk ekkora tapsot. Erre a versenyre el tudott jönni Spici (Spitzmüller Csaba) is, aki már korábban is azon a véleményen volt, hogy nem vagyok normális. Ezt most is meger?sítette, de neki is nagyon tetszett a futam.

Végeredmény: 1. Kazár Miklós és Kovács Róbert, 2. Kovács János, 3. Tóth Szilárd, 4. Pesti Zsolt, 5. Burján Benjamin

A bajnokság állása öt futam után: 1. Kazár Miklós 100, 2. Tóth Szilárd 65, 3. Kovács János 62, 4. Kovács Róbert 54, 5. Nagy Imre 36, 6. Huba Csaba 35

Együttm?köd? partnerek: Hell Energy Drink, Yamaha Fehér 2000, Pendola Holding, Mammut Bevásárló és Szórakoztató Központ, Talentis, Auctus 2005, X-Bike, E. N. H. Rt., Goodridge fékcs?rendszerek, Wilbers, Pro-Bolt, Magura

ugrás fel