EST. 2002

Randy Mamola: Király korona nélkül

A kaliforniai illet?ség? Randy Mamola négy alkalommal lett második az 500
köbcentis kategóriában
: 1980-ban, ’81-ben, ’84-ben és ’87-ben is csak egy
hajszál választotta el a titulustól. Emellé két összetett harmadik helyezést
is begy?jtött, 1983-ban illetve ?86-ban.

A Suzuki-, Honda-, Yamaha- majd Cagiva-pilóta amerikai 13 nagydíjat
nyert meg pályafutása során csak a legmagasabb motorosztályban, s 53-szor állt
dobogóra (1979-ben a negyedliteresek között indult, az abszolút negyedik helyen
végzett a Kawasaki nyer? párosa, Ballington és Hansford, valamint Graziano
Rossi, Valentino édesapja mögött,
aki akkoriban a Morbidelli színeit képviselte).
Randy Mamola egy teljes évtizeden át volt meghatározó egyénisége a világsorozatnak:
gyors, agresszív versenyz?ként,
egyenes, ?szinte emberként emlékezhetnek
rá egykori munkatársai és ellenfelei. Hogy mindezek ellenére miért nem ért mégsem
a csúcsra? Talán egy kis szerencse kellett volna.

Vagy egy kicsit több odafigyelés: mert bizony volt úgy, hogy Mamola
maga szórakozta el a dolgokat. 500cc-s karrierjére azonban így is büszke lehet.
Az Egyesült Államok versenyz?i eleddig összesen kerek 150 GP-gy?zelmet szereztek,
és Mamola a nemzeti örökranglista hatodik helyén áll.

Ma nagy tiszteletben álló televíziós kommentátor és szakért?.

Egyesült Államok, 500cc/MotoGP világbajnoki címek (összesen 14)

4 E. Lawson

3 K. Roberts

3 W. Rainey

2 F. Spencer

1 K. Schwantz

1 K. Roberts jr.

Egyesült Államok, 500cc/MotoGP Nagydíj-gy?zelmek (összesen 150)

31 E. Lawson

25 K. Schwantz

24 W. Rainey

22 K. Roberts

20 F. Spencer

13 R. Mamola

8 K. Roberts jr.

4 J. Kocinski

3 P. Hennen

ugrás fel