EST. 2002

Rizmayer Gábor pontot szerzett Laguna Secában

Laguna Secában, a Superbike Világbajnokság idei kilencedik fordulóján is Rizmayer Gábor helyettesítette a Misanóban lesérült ifj. Tóth Imrét. Az els? futamban Rizi elrontotta a rajtot, az els? kört a 26. helyen zárta, körr?l körre folyamatosan jött egyre feljebb, a 15. körben már a 21. helyen állt. A két gyári EBR és a BMW Racing Team Toth két versenyz?je egy négyes bolyban haladt, volt, hogy köridejeik egy másodpercen belül voltak egymáshoz képest. Gábor maga mögé tudta Chris Ulrichot és Sheridan Moraist, majd megel?zte a két EBR-t is, és a 17. helyen ért célba.

„Hatalmas és jó versenyünk volt, bár a technika megint közbeszólt. Nem tudtam egyes fokozatból másodikba váltani, emiatt rengeteg id?t veszítettem, és nehezebb volt az el?zés is. Ha ez nincs, talán még Andreozzi is elérhet? lett volna. Nagyon remélem, hogy a második versenyre meg tudjuk oldani ezt a problémát, és akár a pontszerz? helyek is elérhet?vé válhatnak” – mondta Gábor.

Sebestyén Péter a szintén rosszul sikerült rajt után Rizivel együtt küzdötte fel magát a 25. helyr?l a huszadikra, de a 15. körben hibázott, elesett, így számára véget ért a futam.

Rizmayer Gábor Sebestyén Péter Laguna Seca 2014 WSBK

„Hatalmas kár ezért a versenyért, nagyon együtt volt minden. A versenytempóm folyamatosan 1’27-es körök alatt volt. Annyi a pozitívum, hogy nem sérültem rá az amúgy is borzalmasan hátráltató vállamra. Nagyon bízom benne, hogy elkészül a motor a második futamra, a szerel?im ismét emberfeletti munkában vannak” – nyilatkozta Péter.

Sajnos nem így lett, Sebestyén Péter nem tudott rajthoz állni a második amerikai futamon.

A második versenyt kétszer is piros zászló szakította félbe, el?ször Alex Lowes, majd Sylvain Barrier bukása miatt. Rizmayer mindhárom rajtot követ?en keményen küzdött, komolyan gondolta a pontszerz? hely megszerzését, keményet csatázott az EBR-ekkel, maga mögé utasította Geoff Mayt és Chris Ulrichot, és végül a 15. helyen ért célba Larry Pegram mögött, amivel egy világbajnoki pontot szerzett.

Rizmayer Gábor Laguna Seca 2014 WSBK

„Szeretném megköszönni a csapatnak azt a bizalmat és lehet?séget, amit azzal adtak nekem, hogy ifj. Tóth Imre misanói sérülése után engem választottak, hogy helyettesíthessem. Már Portimaóban is közel voltunk a pontszerz? helyekhez, itt Laguna Secában pedig el is értük azt. A csapatom, szerel?im hatalmas munkával és akarattal, leküzdve a technikai gondokat egy borzalmasan jó motort adtak nekem. KÖSZÖNÖM! Hatalmas eredmény ez számomra is, hiszen els? világbajnoki pontomra tettem szert ezen a hektikus, és nagyon nehéz versenyen. Alig találok szavakat, annyira boldog vagyok” – mondta az örömittas Rizmayer Gábor.

Gratulálunk!

ugrás fel