EST. 2002

Rizmayer Gábor Spanyolországban készül a szezonra

Spanyolország több szempontból is a motorversenyzés fellegvárának számít. A gyorsasági-motoros világbajnokság mez?nyébe évek óta a spanyolok delegálják a legtöbb indulót, Jorge Lorenzo személyében a MotoGP regnáló világbajnoka is az ? nemzetükb?l került ki, és nem véletlen, hogy a vb-n négy futamnak is Spanyolország különböz? pályái adnak otthont.  

Emellett az Európa-bajnokságot is rendre a spanyolországi Albacetében rendezik meg, azon a pályán, ahol múlt héten keddt?l péntekig a többszörös magyar bajnok Rizmayer Gábor is rótta a köröket a már hagyományosan megrendezésre kerül? Dunlop teszt keretében. Ezt megel?z?en Valenciában tesztelt két napot, vagyis a lehet? legjobb környezetben és versenypályákon készült az új versenyévad kihívásaira.

Rizmayernek egyik aszfaltcsík sem volt ismeretlen, hiszen korábbi rendszeres Eb- és vb-men?ként a 2000-es években beutazta az egész világot (az Eb-n kétszer is volt 4. az összetettben, illetve 2006-ban a Stock 600-as Eb-n 3.; a vb-n pedig többek között a már említett Lorenzóval is együtt versenyzett az akkori 250 köbcentiméteres géposztályban), és a spanyol pályákat is nagyon jól ismeri. A 31 éves motoros tavaly nagy csatában nyerte a magyar bajnokság Superbike kategóriájának küzdelmeit a korábban szintén a vb-t is megjárt Kispataki Viktor el?tt. Idén is hasonlóan szoros csatára van kilátás a hazai bajnokságban, ezért Gábor mindent megtesz a minél tökéletesebb felkészülés érdekében. Erre jelentett ideális terepet számára a mostani négynapos albecetei Dunlop teszt.

„Múlt héten keddt?l péntekig Albecetében vettünk részt a Dunlop teszten. Ez egy most már minden évben megrendezésre kerül? téli teszt, amin különböz? bajnokságok (endurance vb, BSB, IDM stb.) egyes csapatai tudnak felkészülni a szezonra, kipróbálni az új motorokat és gumikat. El?nye, hogy a pálya bérlését a Dunlop gumigyár állja, és nekünk csak a gumikért kell fizetni. Négy napon át gyakorlatilag annyit mehetünk a pályán, amennyit akarunk, úgyhogy ez nagyon intenzív és praktikus módja a felkészülésnek. Az id?járással most viszont nem volt szerencsénk. Gyakorlatilag másfél napot tudtunk menni összesen használható körülmények között, a maradék id?ben ugyanis túlságosan vizes volt az aszfalt. Ezt megel?z?en Valenciában motoroztunk volna három napot, de az id?járás miatt abból is csak kett? lett. Számomra a teszt f? célja az volt, hogy a hosszú téli szünet után felkészüljünk a szezonra és b emotorozzam magam picit. Úgy érzem, ezt a célt az id?járás viszontagságai ellenére is sikerült teljesítenem, és összességében hasznos és pozitív tesztet zártunk” – összegezte a spanyolországi munka tapasztalatait Rizmayer Gábor.

A 2013-as magyar gyorsasági-motoros bajnokság április 14-én kezd?dik a Slovakiaringen, míg el?tte egy héttel, ugyanott az Alpok-Adria bajnokság nyitófordulóját rendezik. A H-Moto Team versenyz?je mind a két futamon tervezi az indulást, ami azt jelenti, hogy sz?k egy hónapja maradt a felkészülésre.

ugrás fel