EST. 2002

Rockwool-Hummel R. Team

A csapatot két fiatal versenyz? képezi, név szerint Kispataki
Viktor és Lénárt Péter.

Viktor szinte mindent megnyert tavaly, amit hazai pályán meg lehetett
nyerni – a Magyar bajnok, az Osztrák valamint Alpok-Adria kupasorozat bajnoki címet
is megszerezte.

Peti sem kisebb eredményeket vallhat magáénak, mint tavaly el?tt a német
bajnoki címet és tavaly szinte az összes VB futami részvételt a 125cc kategóriában.

Dúzs Peti befejezte a munkálatokat a versenyidomokon, ezeket most szerelik
fel a motorokra, és utána megy az egész Mike Tomihoz fényezésre.

Mivel a gépek a szuperstock kategóriában indulnak, a megengedett változtatások
eléggé behatároltak. A két gép között a különbség csak a kipufogó rendszerben
lesz. Viktor Yoshimura rendszerrel, Peti pedig Akrapovic-csal fog
versenyezni.

Fontos lesz a gumi és a futóm? is, ez külön kihívás Peti esetében, mert
csak 50kg a versenysúlya
. A Hyperpo cég készít nekik erre a célra
hátsó lengéscsillapítót,
de a kormánygátló és az els? villarugók is a holland
cég számításai alapján készülnek.

Már csak a tavaszra és a jó id?re várnak (mint mi)…

NFL

ugrás fel