EST. 2002

Rosivall Ágoston motorversenyz? vagyok

Augusztus végén Rosivall Ágoston – az egyik legtehetségesebb magyar gyorsasági motorversenyz? – súlyos balesetet szenvedett egy moszkvai versenypályán. Kórházba szállítása után romlott az állapota, majd szeptember elsején reggel felfoghatatlanul szomorú hírt kaptunk: Ágó örökre eltávozott közülünk. Emlékül íme Ágoston bemutatkozó anyaga, amit még 2010-ben állított össze.


A sport szeretete egészen kiskoromtól fogva meghatározza az érdekl?dési körömet. Több területen is kipróbáltam magamat, s a lesiklásban, sífutásban, futballban és számos egyéb sportban eltöltött jó néhány év után a gokartversenyzés volt az els? lépcs? a motorsport karrierem felé.

Aztán 2001-ben elindultam egy amat?r motorversenyen a 250 köbcentis utcai motorommal, s onnantól kezdve nem volt megállás.

2002-ben részt vettem a Hungaroring Motorsport Iskola egy tanfolyamán. Én voltam a leggyorsabb tanuló az évben, így az iskola versenyz?je lettem. Itt kezdtem el együtt dolgozni Halaska Lászlóval (Supersport 600 Magyar Bajnok, az iskola tananyagának kidolgozója).

2003-ban részt vettem négy versenyen az Alpok-Adria kupában, Superstock 1000 kategóriában. Kett? közülük az Endurance Világbajnokság betétfutama volt. Megismerkedtem néhány csapattal, akik láttak motorozni, s ennek köszönhet?en kés?bb meghívást kaptam egy tesztre, ahol bekerültem a 2005-ös Endurance VB csapatomba.

2005-2006-ban Az Endurance Világbajnokságon mentem különböz? csapatokkal. A második évben kétszer is dobogóra álltam Superproduction kategóriában.

2007-ben a Ducati Magyarország versenyz?je lettem. Megnyertem az Osztrák Ducati Bajnokságot Superbike kategóriában, és részt vettem az Olasz Ducati Challenge két futamán. Az els?n csak egy defekt tudott megakadályozni abban, hogy nyerjek hazai pályámon, a Pannónia Ringen. A második versenyen, Misanóban második lettem.

Ebben az évben részt vettem még egy Endurance VB futamon, és meghívást kaptam egy Angol Supersport versenyre is. Az angol csapat (KMS) a verseny után szerette volna, hogy náluk menjek 2008-ban, de az ARP Angol Superbike csapat (Malcolm Ashley Racing) is szerz?dést ajánlott, úgyhogy azt választottam. Sajnos a csapat kés?bbi anyagi problémái miatt, egy hónappal a szezon kezdete el?tt kiderült, hogy mégsem mehetek, és addigra minden más lehet?ség elúszott, ezért újra az Osztrák Bajnokságban kezdtem a szezont. Az els? futamok után elindultam három versenyen a német Ducati Kaemna csapattal (A Ducati Speedweek-en, és Oscherslebenben a Biketober Fest-en), Supertwin kategóriában. Mind a hármat megnyertem.

Végül Angliában fejeztem be az évet. Versenyeztem különböz? kategóriákban, és részt vettem egy teszten Silverstone-ban, aminek köszönhet?en kipróbálhattam az Angol Kawasaki által támogatott MSS Discovery Angol Superbike csapat motorját. Jól sikerült a bemutatkozás, úgyhogy a tervek szerint 2009-ben náluk versenyeztem volna Superstock 1000 kategóriában.

Egy ilyen csapatba bekerülni hatalmas lépés lett volna álmom, a Superbike Világbajnokság felé. Az Angol Superbike Bajnokság ugyanis a leger?sebb nemzeti bajnokság a világon. Kétségtelenül ugyanolyan színvonalú, mint a Superbike VB. A Superbike világbajnokok legtöbbje innen jött, úgyhogy a VB-s csapatok és a gyárak, nagyon nagy érdekl?dést mutatnak a sorozat iránt. Ezért szerettem volna mindenáron ott versenyezni. Végül a gazdasági válság sajnos közbeszólt, és nem indítottak Superstock motort.

2009 elején így részt vettem az Angol Superbike teszten Almeriában, ahol én voltam a leggyorsabb pilóta Superstock 1000 kategóriában, de ez szponzorok nélkül nem sokat segített a helyzetemen.

Év közepéig nem sokat versenyeztem, aztán el is törtem a kezem, pont, amikor sikerült összehoznom, hogy elindulhassak az utolsó négy angol bajnoki futamon. A kéztörés nem állított meg, de kihagytam az összes tesztet, és törött jobb csuklóval nem olyan egyszer? motorozni, ezért komoly eredmény nem született. Ennek ellenére találtam egy csapatot, ahol mehettem volna, de szerencsére másképp alakult.

A Motorrevü magazin tesztpilótájaként kiküldtek Portimaoba az akkor új BMW S1000RR bemutató tesztjére. Itt a gyár emberei felfigyeltek rám, és két héttel kés?bb már Almeriában voltam egy teszten, ahol mehettem a BMW Superbike VB-s motorjával is.

Sikerült meggy?znöm ?ket, úgyhogy 2010-re beraktak egy privát BMW csapathoz a Német Superbike Bajnokságban, és egy gyári támogatott Superstock csapathoz az Endurance Világkupán. A Német Bajnokságban összesen két futamon vettem részt, mert sajnos a csapatnak nem tetszett, hogy csak úgy odaküldtek valakit, és t?le várják az eredményeket, az ?, már évek óta ott versenyz? pilótájuk helyett. Ennek megfelel?en semmit nem kaptam meg ahhoz, hogy jól szerepeljek, és a második verseny után egyértelm?vé vált, hogy nem tudom ott folytatni a szezont.

Az Endurance Világkupán az Andalucia BMW csapattal viszont sokkal jobban alakultak a dolgok. Jelen pillanatban is az ? versenyz?jük vagyok és az utolsó qatari futam el?tt másodikak vagyunk, úgyhogy kis szerencsével, még csoda is történhet.

Az Endurance világkupa pontversenyében végül a dobogón végeztek, de a sikerek ellenére a csapat nem kapott további támogatást. A válság világszerte megtizedelte a motorsport szerepl?it, de Ágoston még ennek dacára sem adta fel a küzdelmet.

Spanyolországban, Finnországban és Oroszországban versenyz?ket oktatott, és ha lehet?ség adódott, benevezett egy-egy versenyre.

Idén júliusban a Superbike Világbajnokság orosz fordulójának betétfutamán, a Nemzetek Kupáján is elindult, ahol az id?mér?n a harmadik helyet szerezte meg, a versenyen pedig csak egy technikai hiba miatt csúszott le a dobogóról.

Egy hónappal ezután, ugyanezen a pályán történt a tragikus baleset…
 
Ágostontól szeptember 30-án hétf?n, a Farkasréti temet?ben (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.) veszünk végs? búcsút.

A szertartás 14:15-kor kezd?dik (érkezés 13:30-tól). Minden motorost várunk, hogy együtt emlékezzünk meg az elszánt és kitartó versenyz?r?l, mindig vidám, igaz, jó barátról.
ugrás fel