EST. 2002

Rossi interjú

Vale a Gazzetta dello Sport munkatársával beszélgetett

Rossi még mindig feltudja kavarni az állóvizet és úgy ugranak rá az újságírok mint szinte senki másra. A 22. évadját kezdő versenyző majdnem 40 éves és ez idő alatt 114 győzelmet és 221 dobogós helyezést rakosgatott össze nem is annyira csendben. Az Aprilia-s korszakban fiatalon már megmutatkozott, hogy nem csak gyors versenyző de tömegeket képes megmozgatni. Az idő pedig ezt a tulajdonságát képtelen elvenni tőle. Lehet, hogy nem Ő az elsödleges favorit ma GP kategóriában dehogy neki drukkolnak még mindig a legtöbben az szinte biztos.

 Rossi interjú 2017

Roosi a 2017-es szezont „bölcs öregként ” kezdi aki nem engedi, hogy akár a vereség is eltántorítsa őt. Része a sportnak és mégfontosabb, hogy a versenynek. ” Az évek során könnyebb elfogadni ha vesztesz. Természetesen 15 éveel ezelött ezt sokkal nehezebben viseltem volna.”

Kitért arra is, hogy annyi gyözelemmel a háta mögött sokkal nyugodtabb és könnyen mehetne nyugdíjba de még mindig erős ingert érez, hogy részt vegyen a futamokon.

 Rossi interjú 2017

Az interjúból kiderül, hogy idönként kérdőjelek vagy kétségek fogalmazodnak meg benne magával szemben vagy éppen a motor erejét tekintve. A többiek nagyon erősek de pozitiv energiaként tekint a kihivásra és segít számára ellazulni. Tény, hogy bár még mindig nagy a teher rajta Ő jelenleg jóval könnyedebb versenyzést is megengedhetne magának. De a tavalyi folyamatos munka meghozta a gyümölcsét és végig egész szezonban magabiztosan tudott elől harcolni.

Természetesen megkérdezték Vinalessel kapcsolatban is. ”  Reméltem, hogy kicsit rosszabb lesz mint Lorenzo de egyből nagyon gyors tudott lenni és most remélem, hogy nem jobb nála”. Vinales hatalmas figyelmet kap mindenkitől, úgy zárta az évet mint senki az átigazolást követően.

Szóba került még a Ducati és Lorenzo. ” Kiváncsi vagyok, hogy fog menni de lehet Ő lesz az egyik leggyorsabb versenyző ebben az évben.”

 Rossi interjú 2017

Valentino népszerüsége egyébként annyira töretlen, hogy nem olyan régen egy fiatal Spanyol újságirónő Deborah Serendipity elárulta, hogy szerelmes a többszörös világbajnokba.

ugrás fel