EST. 2002

Rossi 11. lett Új-Zélandon

Sokan szkeptikusan fogadták Valentino Rossi, alias Doktor indulását a rali-világbajnokság egyik legnehezebb állomásán, az új-zélandi megmérettetésen, többek között az idei sorozat ezüstérmese, a finn Marcus Grönholm sem adott sok esélyt a hétszeres gyorsasági motoros világbajnoknak, amit egy hozzá intézett újságírói kérdésre válaszolva er?sített meg. Egy valamivel azonban ? sem számolt: Valentino precizitásával és kitartásával, melynek a két keréken száguldók már évek óta kénytelenek behódolni.

Valét Solberg ‘idomítja’

Szó, mi szó, magam sem f?ztem vérmes reményeket a Doktornak szerepléséhez az el?zmények ismeretében. Rossi 2002-ben, egy szintén hasonlóan nehéz világbajnoki fordulón már elindult egy Peugeot 206-ossal -mely autó akkoriban világver?nek bizonyult-, de akkor 17 kilométer után az árokban végezte a Doktor. Idén egy 2005-ös Subaru Impreza WRC-t kapott a Prodrive együttest?l – róluk annyit érdemes tudni, hogy 1995-ben Colin Mcrae, 2001-ben Richard Burns, 2003-ban Petter Solberg is világbajnok tudott lenni a Dave Richards által dirigált együttes színeiben – ráadásul Pirellik feszültek a felniken, ami kb. úgy szerepel a rali-világbajnokságon, mint a Bridgestone a MotoGP-ben: vannak felvillanásaik, de jobbára fejet kell hajtaniuk a BFGoodrich-ra keresztelt Michelin-ek el?tt. A futam el?tt egyébként ez problémaként jelentkezett Rossi esetében, ugyanis az olaszt komoly szerz?dés köti a francia gyártóhoz, a Subaru együttesnek pedig a Pirellivel van szerz?dése, de végül meg tudtak egyezni a felek.

A közönség kedvence

Az els? nap a tapogatózás jegyében telt. Ismeretlen autó, ismeretlen navigátor, ismeretlen pálya: öt gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni a pilótáknak, köztük két 46 kilométeres maratonit. A pénteki nap a Ford Focust terelget? Grönhoml-Rautiainen párosé volt: mind az öt speciálon ?k végeztek az élen, Rossi el?ször 33., 28., majd két 20. finist produkált, így az összetettben a 23. helyen találta magát 11 perces hátránnyal.

Szombaton 131 kilométer várt a résztvev?kre, melyet hat gyorsasági szakaszra osztottak a szervez?k. Grönholm ezúttal kicsit visszafogottabban ment, csak a gyorsaságik felét fejezte be az els? helyen, Rossi ellenben parádézott. Carlo Cassina oldalán a 13. (!) pozícióba jött fel a nap végére, úgy hogy háromszor top 10-en belül végzett (legjobb eredménye a Mystery Creek-i szakaszon elért 7. helye).

Grönholm nem kegyelmezett az ellenfeleknek

Vasárnap még 95 kilométer (összesen 358,4 km a három nap alatt) volt vissza az Új-Zéland raliból, Grönholmnak már csak saját magát kellett legy?znie a sikerhez (az el?z? fordulón a saját hibájából, az élen száguldva bukta el a világbajnoki címet), ami Marcust ismerve legalább akkora mutatványnak számít, mint Sebastien Loeb felett aratott diadal. Ezúttal összeszedettebb volt a kétszeres világbajnok (2000 és 2002), mint Ausztráliában: a vasárnapra kiírt valamennyi gyorsasági szakaszt az élen fejezett be. Az összetett második helyén a Ford másik finnje, Mikko Hirvonen végzett (ezzel megszerezték munkaadójuknak a konstrukt?r bajnoki címet), a dobogó harmadik fokára Manfred Stohl és navigátora állhatott fel. Rossi magabiztosan autózva (háromszor végzett az els? tízben, kétszer a 11. lett) az összesítés 11. pozíciójában fejezte be az embert és gépet próbáló (a Subaru második pilótája, Chris Atkinson például nem tudta befejezni a viadalt, egy másik rali-ász, Henning Solber is Rossi mögött végzett) három napot. Pontot ugyan nem sikerült szerezni a Doktornak, de a kit?zött célt magasan felül teljesítette a Rossi-Cassina páros.

Dave Richards szívesen látná Rossit a gyári csapat színeiben is

„Mindenképpen teljesíteni szerettem volt a teljes távot. Mikor Carlo és én az els? szakasz rajtjánál álltunk azt mondtuk: ’Vágjunk bele, aztán majd meglátjuk mi jön ki bel?le, de gondolni sem mertük, hogy ez lesz’. A szombati nap után nem akartunk semmilyen felesleges kockázatot vállalni, de vasárnap reggel nagyon jó hangulatban vágtunk neki a gyorsaságiknak, talán ezért volt a két megpördülésem.” – nyilatkozta a Doktor sikeres célba érése után.

Rossi ezután sem pihen, de továbbra is négy keréken marad. Ezen a hétvégén rendezik meg a Monza Rally-t, amin szintén részt kíván venni a hétszeres világbajnok, egy ugyan ilyen Subaru volánjánál, Pirelli gumikon, majd november 28. és 29. között Jerezben élesíti a 800-as Yamahát.

WRC-Propecia Rally New Zealand, v égeredmény (top 20)

1. M. GRÖNHOLM A8 4:02:30.7
2. M. HIRVONEN A8 4:03:26.7 +56.0
3. M. STOHL A8 4:05:10.0 +2:39.3
4. X. PONS A8 4:05:26.8 +2:56.1
5. D. SORDO A8 4:05:51.4 +3:20.7
6. P. SOLBERG A8 4:07:27.8 +4:57.1
7. L. PEREZ COMPANC A8 4:13:22.3 +10:51.6
8. J. LATVALA N4 4:18:53.1 +16:22.4
9. J. HÄNNINEN N4 4:20:00.9 +17:30.2
10. R. MASON N4 4:22:50.7 +20:20.0
11. V. ROSSI A8 4:23:09.5 +20:38.8
12. H. SOLBERG A8 4:23:48.6 +21:17.9
13. M. WILSON A8 4:24:31.7 +22:01.0
14. D. SUMNER N4 4:28:46.4 +26:15.7
15. S. TAYLOR N4 4:31:18.1 +28:47.4
16. A. DOROSINSKIY N4 4:34:39.9 +32:09.2
17. T. KAMADA N4 4:35:39.2 +33:08.5
18. M. BALDACCI N4 4:37:45.1 +35:14.4
19. L. BALDACCI N4 4:39:44.5 +37:13.8
20. B. TAYLOR N4 4:40:08.2 +37:37.5

ugrás fel