EST. 2002

Rossi és a Bridgestone egy lépésre egymástól?

Egygumis rendszer vagy nem egygumis, az itt a kérdés. A hosszú hónapok óta folyó beszélgetés már-már heves vitába csap át, s a téma még mindig ugyanaz: legyen-e egyetlen abroncsbeszállítója a MotoGP-nek – avagy se. A Bridgestone, a Michelin és majd’ az összes versenyz? nemmel felelt, azaz nem óhajtják a Carmelo Ezpeleta Dorna-f?nök és a hétszeres világbajnok Valentino Rossi által sugalmazott felvetést. S?t: az, hogy maga Ezpeleta mennyire szorgalmazza a szabálymódosítást, már önmagában kétséges – „még átgondolom” – mondta Phillip Island el?tt. A Doki viszont sajtóhírek szerint egyre közelebb áll a japánokkal való megegyezéshez… miközben jövend?beli márkatársai, Jorge Lorenzo és a 2008-ban a Tech 3 együttest er?sít? Colin Edwards és James Tosaland maradnának a Michelinnél.

Dani Pedrosa is a japán gumik mellett tenné le a voksát, de az ? esete nem olyan egyszer?: a HRC ugyanis szoros együttm?ködésben áll a Clermont Ferrand-iakkal, így nehezebb megtalálni annak a módját, hogy kielégítsék a kis spanyol kívánalmát. Ha azonban Rossi és Pedrosa is átnyomná a váltást, úgy a Michelin könnyen önnön döntést hozhat a kivonulásról. Az olaszok ékessége mindenesetre eltökélt, ? szakítani akar a franciákkal: „Nem túl világos a helyzet: a Michelin elszánt, hogy feljavuljon 2008-ra, megértette a hibáit, de sajnos túl sokat hibázott. Most a folytatásról kell határoznunk, méghozzá úgy, hogy még nem tudjuk, megkaphatjuk-e a Bridgestone-okat.” Ha Hiroshi Yamadán, a japánok versenyigazgatóján múlik, megkaphatják: „Örülünk, hogy Rossi a mi gumijainkkal szeretne versenyezni” – mondta a szakember.

Érdekes és egy széljegyzetet megér Davide Tardozzi, a Ducati superbike-os csapatvezet?jének nyilatkozata, aki azt állította: ‘Tudom, miért nem igazolt Rossi annak idején a Ducatihoz, de nem mondom meg. A gumik tekintetében a f? ok az volt, hogy Rossinak fenntartásai voltak a Bridgestone teljesítményével szemben.’ További adalék, hogy 2008-ra még a Ducati sem hosszabbította meg szerz?dését a japánokkal.

ugrás fel