EST. 2002

Sachsenring a MotoGP következ? állomása

A németországi Sachsenring az egyik legnépszer?bb MotoGP helyszín a naptárban, rengeteg látogatóval. A pálya eredetileg a közeli város, Hohenstein-Ernstthal utcáin kanyargott – az els? versenyt 1927-ben rendezték -, de ez túl veszélyes volt, ezért megépítették a 3,6 km hosszú, tíz bal és három jobbkanyarral tarkított Sachsenringet. A Német GP-nek 1998 óta ad otthont.

A világbajnokságot toronymagasan vezet? Marc Marquez (Repsol Honda Team) komoly múlttal rendelkezik a német helyszínen: az elmúlt öt évben négy alkalommal gy?zött az óramutató járásával ellentétes irányú pályán. 2013-ban a MotoGP-ben, 2012-ben és 2011-ben a Moto2-ben, és 2010-ben a 125 köbcentis kategóriában.

„A Sachsenring egy jó pálya, de elég különleges is, mivel nagyon kicsi. Tavaly jól mentem itt, de nem szabad elfelejteni, hogy Dani és Jorge sem tudtak rajthoz állni. Várom, hogy most velük is versenyezhessek, f?leg mivel Dani nagyon jó ezen a pályán. Úgy t?nik, a Hondának fekszik a pálya, igyekszünk kihasználni ez az el?nyt.”

Marc Marquez Assen 2014

Fotó: facebook.com/marcmarquez

Csapattársa, Dani Pedrosa a tavalyi versenyt kihagyni kényszerült a szombati id?mér?n elszenvedett bukása során begy?jtött sérülés miatt. Korábban ? is hat gy?zelmet produkált Németországban, ebb?l négyet a MotoGP-ben, és hét alkalommal állt a dobogón

„Tavaly sajnálatos módon a szombati esés miatt nem tudtam rajthoz állni Németországban. Szeretek a Sachsenringen versenyezni. A megfelel? beállítások megtalálása nagyon fontos, f?leg mivel sok a bal kanyar, a leggyorsabb kanyar viszont jobbos, vagyis nagyon sok múlik a gumikon. Várom már, hogy ott legyünk, és pótolhassam a tavalyi kihagyást.”

Dani Pedrosa Assen 2014

Fotó: facebook.com/DaniPedrosaOfficial

Valentino Rossi (Movistar Yamaha MotoGP) a világbajnokság második helyén áll a német futam el?tt, 128 pontja van, akárcsak Pedrosának. Karrierje során négyszer nyert itt MotoGP futamot, és tíz alkalommal állt a dobogón. Idén is szeretne a pódiumon végezni, és el?nyt szerezni a pontversenyben spanyol riválisához képest.

„Örömmel megyek a Sachsenringre most, hogy megújítottuk a szerz?dést a Yamahával. Mondogattam már egy ideje, hogy közel vagyunk hozzá, és végre alá is írtuk. Ez nagyon fontos volt számomra, nagyon boldog vagyok. Jó volt az asseni verseny, de a Sachsenrigen megpróbálunk még jobbak lenni. Kedvelem a pályát, nagyon nehéz, nagyon trükkös, és nagyon kicsi. Az elmúlt években nem voltam olyan rossz, f?leg a Yamahával. Különös, más, de mindig jó itt versenyezni. Németországban lehetnek gondok az id?járással, így a szép id?ben reménykedünk, hogy erdeményesek lehessünk.”

Valentino Rossi Assen 2014

Fotó: facebook.com/ValentinoRossiVR46Official

Jorge Lorenzo, a Movistar Yamaha MotoGP másik harcosa jelenleg 81 ponttal az ötödik helyen parkol. Tavaly egy balszerencsés esést követ?en kihagyni kényszerült a németországi versenyt, meg kellett m?teni a kulcscsontját.

„A bosszantó asseni versenyt követ?en, ahol sokkal jobbra számítottunk, most a következ? futamra összpontosítok. A Sachsenring nem tartozik a kedvenc pályáim közé, f?leg a tavalyi incidens után, mikor probléma adódott a kulcscsontomat rögzít? lemezzel. Az esés után újabb m?tétre volt szükség, ami mindent megváltoztatott. Annak ellenére, hogy idén sok szempontból nem érzem magam szerencsésnek, várom a versenyt, és hogy fordíthassak a helyzeten. A motor jó, és érzem a csapat támogatását. Optimista vagyok, mint mindig, és sosem adom fel!”

Jorge Lorenzo Assen 2014

Fotó: facebook.com/Jorge.Lorenzo.Official

Az asseni vizes futamon – Texas után idén második alkalommal – Andrea Dovizioso ismét dobogóra állhatott, de úgy véli, Németországban száraz körülmények között ezt a bravúrt nem lesz képes megismételni.

„Az asseni eredmény fontos volt nekem is és a Ducati Team számára is, de nem hiszem, hogy száraz körülmények között elég gyorsak vagyunk, hogy a dobogóért szálljunk harcba. Persze 100%-ot kell nyújtanunk, mint mindig, és fejl?dnünk tavalyhoz képest.” Jó hír Dovi számára, hogy szombatra és vasárnapra is es?t ígér az el?rejelzés.

Korábban egyszer végzett az els? háromban, 2012-ben a Tech 3 Yamahával. Tavaly a Ducatival hetedik lett, 30 másodpercre lemaradva az els? helyezett mögött.

„Szerintem a Sachsenring túl rövid és sz?k a MotoGP-hez, de szerintem a motor javult tavalyhoz képest, versenyr?l versenyre meg kell mutatnunk a különbséget, ahogy tettük Assenben is.

A holland GP-t követ?en Dovizioso megel?zte Lorenzót a pontversenyben, így most 81 ponttal a negyedik helyen áll, ami kapóra jön, hisz számára még nem d?lt el, melyik csapattal folytatja jöv?re. Az ? neve is felmerült a visszatér? Suzuki projekt kapcsán, de állítólag Gigi Dall’Igna mindent megtenne azért, hogy a Ducatin tartsa ?t, pontosabban hogy a jöv?re teljesen megújuló Desmosedicire ültesse.

Andrea Dovizioso Assen 2014

Fotó: facebook.com/dovi4

A program pénteken 9 órakor a Moto3 szabadedzésével kezd?dik.

ugrás fel