EST. 2002

Sachsenring, 125: Pasini célfotóval


Tulajdonképpen unalmas versenyt hozott, legalábbis az el?zetes várakozásokhoz képest a 125-ösök Német Nagydíja. A befutó mégis különösen kiélezettre sikerült: a szoros hajrában Mattia Pasini egy századdal verte meg csapattársát, az összetettben továbbra is utcahosszal vezet? Alvaro Bautistát. Ezzel sporttörtén- elmi lenyomatot hagyott az olasz: megszerezte az Aprilia kétszázadik gy?zelmét a világbajnokságon (a 85.-et a 125-ben).

Pasini bevallása szerint nem volt csapatutasítás az MVÁ-n belül, csupán Kalliót kellett szemmel tartaniuk. A finn pedig ezúttal nem szorult nagy véd??rizetre, ennek megfelel?en a pilóta semmiféle küls? utasítást vett figyelembe. Lélektanilag mégis nagy csapás a gy?zelem elvesztése a Bautistának, ami pedig a riccionei illet?ség? olaszt illeti, könnyen lehet, hogy jöv?re már nem az Aspar sorait er?síti kockázatos man?vere miatt. Bautista 205 ponttal vezeti a szériát, neki 137 van.

Talmácsi Gábornak sikerült legjobban a rajt, de hamar ott volt a nyomában Bautista és sorra a többiek: Kallio, Lai, Pasini és Pesek. Néhány kör alatt a csoport megtalálta a ritmust, a Corsi vezette üldöz?bolynak esélye sem volt, hogy csökkentsék a távolságot. Tíz kör telt bele, hogy kiderüljön: a KTM nem fogja megfelel?en bírni ezt a futamot. Kallio elkezdett teret veszíteni, ennek oka vélhet?en a gumiválasztás volt. Nyolcadik helyével szertefoszlani látszanak bajnoki reményei.

Ezt követ?en az vált egyre világosabbá, hogy a 25 pont sorsáról Bautista és Pasini saját hatáskörben dönt. Pesek remekelt a szombati id?mér?n, de legjobb esetben is harmadik lehet csak, pláne a csúszkáló hátsó abroncsával. Az utolsó körre marad a nagy párbaj, ekkor gy?ri le Pasini ellenfelét úgy, hogy egy kicsit hozzáér a spanyol motorjának fékkarához. Érdekes a csapat(ok) reakciója a boxban: az olaszok örömmámorban, a hispán klikk lefagyva: papíron együtt vannak ugye, de a pályán mégis külön.

Valaki azt kérdezte Pasinit?l, nem tart-e most szabotázstól, m?szaki értelemben. Vagyis hogy nem tesznek-e a következ? versenyen cukrot a benzintankba. Mattia csattanósan riposztolt: ‘Elég jó szerel? vagyok, mindig elen?rzök mindent.’ Ami azt illeti, az MVA boxában késsel lehet vágni a feszültséget. A negyedik helyért Faubel legy?zi Corsit, majd Lüthi legjobb hondásként és Nico Terol a másik Derbivel. Talmácsi éppen a pontszerz? helyek egyikén ért még célba, Tóth Imi az ígéretes rajtpozíció után 26.-ként zárt.

Talma versenye

A szokásostól eltér?en ma 14.00 órakor kezd?dött a 125-sök versenye, amit Talmácsi Gábor a 7. helyr?l várt. A bemelegít? edzésen szintén a 7. helyen végzett, így bizakodva és kell?képpen motiváltan állt a rajthoz.

Fantasztikusan indult Gábor, els?ként fordult és vezette a mez?nyt. Jó volt újra az élen látni a magyar motorost, de sajnos nem élvezhettük sokáig. Az els? néhány körben, amíg jó volt a Honda tapadása addig összességében minden rendben volt. Kés?bb a pálya utolsó két szektorában akadtak problémák, azon belül is a két utolsó kanyart vette különösen nehezen a motor, és ott sok id?t vesztett.

Ráadásul Talma is ritmust vesztett, amikor egyedül mente a köröket, de ennek ellenére és a lassú kigyorsítások ellenére minden t?le telhet?t megpróbált, ami ma a 14. helyre volt elegend?.

Gumigondok Iminél is

Tóth Imi a 19. helyr?l rajtolt ma délután, a Német Nagydíj hétvégéjét záró futamon. A csapat Locatelli reggeli gumiproblémái után már számított arra, hogy a h?vösebb, szeles id?járás esetleg keresztbe húzza a számításaikat. Imi csakúgy, mint Locatelli keményebb keverék? gumit választott, aminek meglett a böjtje a versenyen.

A rajt nem sikerült rosszul a magyar versenyz?nek és az elején gyors köröket ment, de a futam egy harmadánál már nagyon kevés tapadása volt a Dunlopoknak és az Aprilia hátulja, f?leg a balos kanyarokban, össze-vissza csúszkált és végül a 27. helyen zárt.

Tóth Imre#45:

‘Nem vagyok valami boldog. Egész hétvégén remekül ment a motor és én is nagyon elkaptam a ritmust. A verseny elején még jó köröket mentem és többeket megel?ztem. Aztán az egyik féktávon besokalltam és néhányan visszael?ztek. Aztán hiába húztam neki, a gumi kifogott rajtam. Lágyabb keveréket kellett volna használnunk, mert h?vös volt az aszfalt és a hideg szél tovább h?tötte azt.’

125kcm Német Nagydíj, végeredmény

1. APRILIA Mattia PASINI ITA 39’44.091
2. APRILIA Alvaro BAUTISTA SPA 39’44.101
3. DERBI Lukas PESEK CZE 39’44.202
4. APRILIA Hector FAUBEL SPA 39’53.389
5. GILERA Simone CORSI ITA 39’53.463
6. HONDA Thomas LUTHI SWI 39’54.661
7. DERBI Nicolas TEROL SPA 39’55.926
8. KTM Mika KALLIO FIN 39’55.996
9. APRILIA Joan OLIVE SPA 40’10.108
10. APRILIA Sergio GADEA SPA 40’10.263
11. HONDA Fabrizio LAI ITA 40’10.452
12. HONDA Bradley SMITH GBR 40’10.480
13. HONDA Gabor TALMACSI HUN 40’10.697
14. MALAGUTI Tomoyoshi KOYAMA JPN 40’11.159
15. KTM Randy KRUMMENACHER SWI 40’11.283
16. APRILIA Lorenzo ZANETTI ITA 40’30.236
17. KTM Stefan BRADL GER 40’30.292
18. HONDA Georg FROEHLICH GER 40’40.365
19. APRILIA Raffaele DE ROSA ITA 40’40.640
20. APRILIA Vincent BRAILLARD SWI 40’40.873
21. APRILIA Federico SANDI ITA 40’41.164
22. APRILIA Michele PIRRO ITA 40’41.565
23. APRILIA Andrea IANNONE ITA 40’41.798
24. MALAGUTI Alexis MASBOU 40’48.789
25. HONDA Michele CONTI ITA 40’48.884
26. APRILIA Imre TOTH HUN 40’51.845
27. APRILIA Manuel HERNANDEZ SPA 28 41’01.414
28. HONDA Lorenzo BARONI ITA 41’01.598
29. APRILIA Mateo TUNEZ SPA 41’04.674
30. HONDA Esteve RABAT SPA 41’08.863
31. HONDA Toni WIRSING GER 40’29.648

Kiestek

61 KTM Robin LAESSER GER 26’12.099
44 APRILIA Karel ABRAHAM CZE 24’11.377
13 APRILIA Dino LOMBARDI ITA 20’13.395
37 HONDA Joey LITJENS NED 17’17.638
22 APRILIA Pablo NIETO SPA 13’51.362
83 HONDA Clement DUNIKOWSKI FRA 12’27.163
53 APRILIA Simone GROTZKYJ ITA 9’10.779
72 APRILIA Eric HUBSCH GER 7’41.271
20 APRILIA Roberto TAMBURINI ITA 6’07.041
10 APRILIA Angel RODRIGUEZ SPA 1’51.137

ugrás fel